HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Beszáll az LM...

Beszáll az LMP a baloldalon már zajló fővárosi tárgyalásokba

HIRDETÉS

Az LMP is odaül a tárgyalóasztalhoz az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd mellé, hogy megállapodjanak az őszi önkormányzati választásokra a közös budapesti indulásról – értesült a Magyar Hang. Információink szerint pénteken este hozta meg ezt a döntést a zöldpárt fővárosi kongresszusa, egyúttal azt is meghatározták, hogy több nyerhető kerület polgármesteri posztjára igényt tartanának.

HIRDETÉS

Konkrét felhatalmazást kapott az LMP budapesti elnöksége egy tárgyalódelegáció felállítására, amely megkezdheti a hivatalos egyeztetéseket a fővárosban az ellenzéki együttműködésről – közölte lapunkkal Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője. Ez azt jelenti, hogy egy asztalhoz ülnek a szocialista párttal, a DK-val, a Párbeszéddel és az egyeztetések egy részébe azért becsatlakozó Momentummal, hogy felosszák egymás között, ki hol indulna ősszel.

Már keresi az ellenzék a budapesti kerületek esélyeseit | Magyar Hang

Gy. Németh Erzsébet, Soproni Tamás, de még az LMP-seket büntető Moldován László neve is a kalapban van.

A szóvivő tájékoztatása szerint az egyik alapvető feltételük, hogy az általuk hamarosan elkészülő zöldminimumot, mint programpontot mindenki fogadja el. A másik, talán érdekesebb rész már a pozíciókról, vagyis az LMP igényeiről szól. Ennek kapcsán Kanász-Nagy Máté csak annyit árult el, hogy több nyerhető kerület polgármesterjöltjét is szeretnék adni, megdupláznák az egyéni önkormányzati képviselőik számát, illetve a kompenzációs listáról is a jelenleginél több képviselőt szeretnének bejuttatni a Fővárosi Közgyűlésbe.

HIRDETÉS

Nyilvánvalóan a pártok között a legnagyobb viták a posztokról lehetnek. A Magyar Hang információi szerint ugyanis az MSZP, a DK, a Párbeszéd és részben a Momentum a közöttük már egy ideje zajló egyeztetéseken lényegében megegyezett, ki hol indulna. Persze számoltak azzal is, hogy az LMP beadja a derekát és beszáll, vagyis van forgatókönyvük erre az esetre is. Az ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy mennyiben fedi egymást az, amit az LMP szeretne, illetve az, amit a baloldali pártok kínálnak nekik.

Kell-e a Jobbik? Szűkebb ellenzéki összefogás is győzhet Budapesten | Magyar Hang

Ha az ellenzék vissza tudná szerezni Budapestet, óriási szimbolikus győzelmet jelentene számára – mondta a Magyar Hangnak a Republikon Intézet elemzője.

Úgy tudjuk, az LMP első körben a nyerhetőnek tekinthető IX. kerületet szeretné és ott Gál Józsefet, a jelenlegi közgyűlési tagjukat indítanák. Úgy tudjuk, hogy ezt akár meg is kaphatják tárgyalópartnereiktől. Emellett viszont az LMP igényt tartana a VII., vagy pedig Szalma Botond visszalépése után a IV. kerületre is. Itt már biztosan lesz vita.

Kanász-Nagy Máté tájékoztatása szerint szó volt a Jobbikkal való együttműködésről is, a kongresszus nem döntötte el, hogy az LMP a tárgyalások során a Jobbikkal közösen lépne-e fel. Érvényben van viszont a korábbi, a Jobbikkal és Puzsér Róberttel megkötött megállapodás, amelynek értelmében a felek egyeztetnek, koordinálnak, vagyis nem állítanak egymással szemben jelölteket.

A szóvivő korábban még azt mondta, hogy a kongresszus nagy többséggel szavazta le, hogy csak a Jobbikkal közös indulásban gondolkodjanak. Még annak a lehetőségét is elvetették, hogyha a baloldallal mégsem jön össze a megállapodás, egyáltalán elkezdjenek előkészíteni egy esetleges tárgyalási folyamatot a Jobbikkal. Ezt pontosította később.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Katona Mariann
Katona Mariann
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,944lájkolóTetszik
2,139követőKövetés
15,720feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Mennyire vagy csalódott, Bori? – Magyar Hang-ajánló

Páros interjú Péterfy Borival és Gergellyel, beszélgetés Donáth Annával, riport az ukrán-magyar határról, könyvheti melléklet. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Sikertelen bértárgyalás után erődemonstrációra készül a MOK

Utcára vonulhatnak, de akár az önkéntes túlmunka-szerződéseket is felmondhatják az orvosok, miután a kamara nem tudott béremelést elérni.

Üzleti élet