HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Orbán és Szij...

Orbán és Szijjártó is azt ismételgette, amit az új-zélandi terrorista

HIRDETÉS

Én vagyok itt a kakukktojás, előttem csak olyanok voltak, akik értenek ahhoz, amiről beszélnek – ezzel nyitotta beszédét Orbán Viktor a Bálnában tartott fideszes kampánynyitó rendezvényen. Ezután Hosszú Katinkát idézte, miszerint mindig csak az aktuális verseny számít, majd sietett leszögezni, hogy jövőnkről „mi döntünk”, és nem az Európai Néppárt. Szerinte majd a választások után meglátjuk, merre fordul az EPP, és ha „baloldalra, a liberális irányba”, akkor a Fidesznek nincs ott maradása.

HIRDETÉS

Manfred Weber nyilatkozatai szerinte borzolják a kedélyeket, de Orbán egyelőre türelmet javasol. Mindenesetre betámadta Jean-Claude Junckert is, akiről szerinte azt lehetett hinni, hogy jobboldali, de valójában egy „tőről metszett szocialista.” Továbbá Weber ostorozásával sem állt le: „egy brüsszeli bajor tehet ilyet, de egy müncheni bajor biztos sosem tenne így.” Az EP-választás célja a kormányfő szerint a keresztény civilizáció léte.

Magának az Európai Uniónak is kijutott a kritikából, a miniszterelnök ugyanis úgy látja, az EU az elmúlt években nem sok segítséget adott nekünk. Szerinte inkább csak meggyengítette közös otthonunkat. Közvélemény-kutatásokra hivatkozva Orbán azt mondta, a keresztény kultúrát a magyarok 80, de a nyugatiaknak csak 55 százaléka védené meg, de persze csak azért, mert utóbbi számban „már a migránsok is benne vannak.”

EP-választás: a Publicus szerint fej-fej mellett az MSZP és a Jobbik, Dobrev is befutó | Magyar Hang

A biztos pártválasztók körében 50 százalék fölött áll a Fidesz támogatottsága az Európai Parlamenti választások előtt.

A kormányfő szerint a szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans is tömeges betelepítésre készül, ezért sem érti, hogy „bútorozhat vele össze” Manfred Weber. „A legális migráció programja valójában egy totális népességcsere programja” – jelentette ki Szijjártó Péterhez hasonlóan Orbán, ezzel azokat a gondolatokat terjesztve, amiket az új-zélandi terrorista is népszerűsített.

Szijjártó Péter is azt az elméletet elevenítette fel, amiről manifesztumát az új-zélandi tömeggyilkos elnevezte. A Renaud Camus francia filozófus által „nagy felcserélésnek” nevezett gondolat szerint a migráció egy világméretű terv része, mely által ki akarják cserélni a nyugati népeket keletről jött, jellemzően muszlim emberekre. Brenton Tarrant a szövegét is A Nagy Felcserélésnek nevezte el, ahogy pár évvel ezelőtti könyvét Renaud Camus szintén.

HIRDETÉS

Szijjártó azt mondta, jól megkomponált, kigondolt tervről van szó, a cél pedig a népességcsere. Ebben szerinte részt vesz az uniós bürokrácia, valamint egyes brüsszeli politikusok is. A nagy terv végrehajtásában szerinte szerepet kapott a liberális média és az ENSZ is. A külügyminiszter beszélt még globális agymosásról, véget nem érő harcról és egyéb brüsszeli mesterkedésekről is.

A francia filozófus, aki inspirálhatta az új-zélandi terroristát | Magyar Hang

A bevándorláson keresztül etnikai, kulturális és faji csere zajlik, az őshonos fehérek helyét pedig keletről érkezők veszik át – ezek voltak az új-zélandi terrortámadással gyanúsított Brenton Tarrant manifesztumának fő gondolatai. Címnek is ezt, A nagy felcserélést (The Great Replacement) választotta, akárcsak 2012-es művének Renaud Camus francia filozófus.

Orbán Viktor beszédében egyébként hétpontos akciótervvel állt elő. Ezek pontosan a következők.

1. A migráció kezelését „el kell venni” Brüsszeltől, és visszaadni a nemzetállamoknak.
2. Egy országot se lehessen „migránsok” befogadására kötelezni.
3. Akinek nincsenek érvényes iratai, azokat ne engedjék be Európa területére.
4. Szüntessék meg a „migránsvízumot” és a „migránskártyákat.”
5. Brüsszel ne adjon pénzt Soros György „bevándorlássegítő” szervezeteinek.
6. Az Európai Unióban senkit se érhessen hátrány kereszténységéért.
7. Az uniós intézmények élén bevándorlást ellenző emberek álljanak.

Orbán Viktor szerint ez az a program, amire a Fidesz választói szavazni fognak.

A Nyugat receptjeiben való csalódás után új, saját gyakorlatok jöttek – erről már Szájer József EP-képviselő beszélt az Index tudósítása szerint. A politikus szerint „a szolgai kopírozás ideje lejárt.” A Fidesz kedvenc állítását hozva kijelentette, hogy az „Európai Egyesült Államok rémálmát” (amiről itthon csak a Demokratikus Koalíció beszél) a nemzetállamok megerősítésével kell akadályozni. Úgy látja, a „migrációs- és terrorválság” megmutatta, hogy Európa feladta önvédelmi képességeit.

Az EP-listavezető, Trócsányi László beszédében kifejtette: visszautasítják, hogy fiatal demokráciának tartsanak minket „veretes történelmünk ellenére.” Az igazságügy-miniszter kettős mércét lát abban, hogy jogállamisági kritikákat fogalmaznak meg Magyarországgal szemben. Szerinte ezek a dolgok elfedik Európa valódi problémáit.

HIRDETÉS

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek a kampányindító után azt mondta, hogy országos aláírásgyűjtő akciót indítanak szombattól, amelyben arra kérik a magyar embereket, hogy aláírásukkal támogassák a hétpontos akciótervet. Az ország összes választókerületében egyszerre indul meg az akció, több ezer aktivistájuk települ ki az utcára és kezdi meg az aláírások gyűjtését.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,285lájkolóTetszik
2,709követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Aláírásgyűjtés indult Borkai Zsolt elmozdítására

„Nevetségessé teszik az ország és a világ előtt azokat az értékeket, amikért hosszú évek óta küzdünk, dolgozunk, és amikre büszkék vagyunk" – áll abban a petícióban, amelynek célja Borkai Zsolt elmozdítása Győr éléről.

Apapat