A gödör mélyén: megtörhető az esztergomi átok?

„Az átadás napja: 2010. április 31.” – írták fel Gimesi Sándor vállalkozó emberei a nemlétező időpontot az esztergomi Mária Valéria hotel építési területe elé jó tíz éve. Szavatartók voltak. A csonka betonmonstrum azóta is ott meredezik a Prímásszigeten, mintha az egykori polgármester, Meggyes Tamás uralmának és ámokfutásának emlékére hagyták volna ott mementóként.

A lehangoló látvány korábbi hasonlóan szimbolikus „mementót” idézhet: a csonka, szintén Mária Valéria hercegnőről elnevezett hídét, amelynek semmibe meredő, az első pillérig terjedő íve több mint fél évszázadon át juttathatja eszébe a helyieknek a nyers történelmi hétköznapokat, a szétszakítottságot. (A csehszlovákok ötletesen oldották fel a faramuci helyzetet, a náluk is meglévő ívre könnyűszerkezetű éttermet építettek.)

Klerikális fészek

Esztergomon mintha átok ülne: legalább száz éve folyamatos elszenvedője történelmi-politikai viharainknak.

A központi fekvésű megyeszékhely Trianon következtében határvárossá vált, kapcsolata a Duna bal partjával, természetes közegével, Párkánnyal és vidékével, a régi Esztergom vármegye közel felével megszakadt. A második világháborút alaposan megszenvedte: kétszer is gazdát cserélt, 1945-ben romvárossá nyilvánították. A kommunista rendszer előbb a megye- majd a járási székhelyet vitte el innen (a legvadabb Rákosi-időkben az is felmerült, hogy Dózsafalva néven a szomszédos Doroghoz csatolják).

Sínre pottyantós, avagy merre halad a magyar vasút? | Magyar Hang

Nagy tervek, guruló forintok címmel indult sorozatunkban hazai fejlesztésekkel kapcsolatos hiányosságoknak, be nem tartott ígéreteknek járunk utána.

A klerikális fészeknek elkönyvelt Esztergomot a későbbiekben is igyekeztek hátrányos helyzetbe hozni: a nyolcvanas években a városban még mindig kézi kapcsolásos telefonrendszer működött például. A bazilika melletti papnevelő műemlék épülettömbjéből csak a rendszerváltozáskor vonultak ki a szovjet alakulatok, amelyek amúgy is nagy erőkkel voltak jelen a városban. A mindennapos utcaképhez a nyolcvanas évek végéig hozzátartoztak a kimenős szovjet katonák. A rendszerváltozás reményt adott: nem csak a hátrányos megkülönböztetés szűnt meg, ideköltözött a munkát adó, egyúttal a városnak komoly bevételt jelentő Suzuki-gyár is.

Az egyébként is óriási adottságokkal, történelmi emlékekben gazdag múlttal, gyönyörű városrészekkel (a bazilika a várral, a Szent Tamás-hegy, a Víziváros) rendelkező és nem utolsósorban pazar fekvésű város azonban nem tudott mit kezdeni a lehetőségeivel. Sőt, mintha választott vezetői direkt a rontására törtek volna.

Brunszkó és Meggyes

Ha a Prímásszigetről néhány perces sétával elérjük a belvárost, újabb hatalmas tájsebet fedezhetünk fel. Szintén mementó: egyszerre emlékeztet a 18 évig regnáló, hatalmával visszaélő tanácselnökre, a pártiskolai diplomával rendelkező Brunszkó Antalra és a várost az ezredforduló után tartós hanyatlásba taszító fideszes polgármesterre, Meggyes Tamásra. A Vízivároshoz közelebb eső, egykor patinás Fürdő Szálló pusztulása a Meggyes-érához kötődik. Állapota legutóbbi látogatásunk óta változatlan. Illetve egyvalami mégis történt, a kibelezett, lecsupaszított, életveszélyesen omladozó épület tetejéről kivágták a fákat. A szálló mellett pusztaság – itt állt tavalyig a nyolcvanas években emelt, jellegtelen pártközpont, a „zöldház”.

Továbbhaladva a modern szocialista építészet gyöngyszemébe, a Bástya áruházba és a hozzátoldott, egybeszerkesztett konténerlakásokat idéző, mini lakótelepbe ütközhetünk. (A húszemeletes, a bazilika látképi ellensúlyozására szintén ideálmodott „felhőkarcoló” szerencsére a tervezőasztalon maradt.) Helyén a hetvenes évek közepéig régi házsor, köztük a város egyetlen szecessziós palotácskája állt. Brunszkó Antal azbesztben állítólag igen gazdag örökségével a város azóta sem nagyon tud mit kezdeni.

A lakások nagyon kicsik, ennyi garzonra nincs szükség. Vagy le kellene bontani, az lenne a legjobb – mondják vendéglátóim –, vagy egybe kellene nyitni kettőt-hármat. A Bástya áruház emeletére az elképzelések szerint a városi könyvtár kerülhetne. A könyvtár eredeti épületét a szigeten még Meggyes Tamás bontatta el, helyén a bevezetőben említett Mária Valéria szállodacsonk és a parkolóház betonváza áll. A félkész objektumot Meggyesék Gimesi Sándor Giegler Kft.-jétől (amelynek erejét meghaladta a beruházás folytatása) közel 1,2 milliárd forintért vásárolták meg. A város olykor nehezen tudott törleszteni, Gimesi már Meggyes bukása után be is perelte az önkormányzatot késedelmes részletfizetésért. A hosszadalmas eljárásnak a Giegler Kft. felszámolása vetett véget. Hogy mi lett az 1,2 milliárddal, nem tudni.

A két nyomasztó hangulatú betoncsonk nem mellesleg ártérre épült, akár a szemben lévő, tájsebnek szintén beillő, megint csak a Meggyes-korszakhoz köthető Aquasziget. A komplexum vizét melegíteni kell, a veszteség szinte természetes velejárója üzemeltetésének. Igaz, a város Visegrád felé eső határában termálforrás bugyog fel a földből, ám a kézenfekvő ötletet, hogy oda húzzák fel a fürdőcentrumot, elvetették. Az Aquaszigetet éppen ezért csupán előnytelen feltételek mellett tudja bérbe adni a város.

A több mint egy évtizede a centrumtól távol eső Dobó Katalin Gimnázium alagsorában dekkoló könyvtár talán tényleg jól járna a Bástyával. Az áruházban egykor Brunszkó Antal kedvezményesen vásárolhatott – idézik fel a helyiek. Ez okozta a bukását is 1989-ben, a felső pártszervek jóváhagyásával. Tény, hogy a mai körülményeink között már nevetségesnek ható korrupciós ügy a rendszerváltás idején kiverte a közvéleménynél a biztosítékot.

A Népszabadság egykori cikke szerint ugyanis a tanácselnök „gyakran vásárolt leértékelt öltönyöket. De nemcsak azokat, hiszen 1986 őszén egy Videoton típusú, hordozható, fekete-fehér, egyéves tévét vitt be az áruházba, s ezt kicserélte egy Beijing típusú színes tévére. A két készülék közötti 13 ezer forintos értékkülönbözetet kifizette, de erről számlát nem tudott felmutatni. Tavaly márciusban kipróbálásra elvitt egy ITT zenegépet hétvégi házába. A készülék nem tetszett neki, ezért visszavitte”. Brunszkó a napjainkból kísértetiesen ismerős arroganciával reagált a vádakra: „Mit gondol, csak én vásárolok így ebben az országban? Miért ne vehetnék egy öltöny ruhát leértékelve? […] Abban biztos vagyok, hogy, mondjuk, három évvel ezelőtt ebből még nem lett volna ilyen nagy port kavart ügy, mint most.”

Botrányos körülmények között távozott 2010-ben Meggyes is, amikor az önkormányzati választásokon kikapott. A romos épületeket, ledózerolt könyvtárat, szigeti szállodacsonkokat hátrahagyó polgármester nem fogadta el a vereségét, eleinte hallani sem akart például arról, hogy elhagyja a Palkovics főispán antik bútoraival berendeztetett irodáját. (A szalon méretű helyiséget korábbi látogatásaink egyikén mi is láthattuk. Pazar élmény volt.)

A következő négy évben pedig a várost csatatérré változtatva a Fidesz-többségben lévő képviselőivel együtt igyekezett megbénítani utódja, Tétényi Éva munkáját. Meggyes a helyiek szerint kivételesen karizmatikus, ugyanakkor rendkívül erőszakos, diktátori hajlamú politikus, aki városvezetőként is azt a szemléletet képviselte: ha engedsz, elveszel, a „másik oldal” kizárólag az erő nyelvéből ért.

Hogy az Esztergomot padlóra fektető, négyévnyi, Tétényi Évával vívott permanens háborút egyeztette-e pártjával, az a Fidesz erősen centralizált, egyszemélyi vezetését látva nem lehet kétséges. Erről győzhetnek meg minket azok a kísértetiesen hasonló módszerek is, amelyekkel a polgármesteri széket elvesztő kormánypárt Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter ellen lép fel. Tény, hogy a szünet nélküli harcban a helyi Fidesz-frakció (amelyet egyébként éppen Tétényi Éva rokona, Stein Balázs vezetett) is felmorzsolódott, ma már egészen mások képviselik a kormányerőt a városházán.

A triumvirátus

2014-ben az önkormányzati választásnak nagy volt a tétje: a kampányban magát Orbán Viktort kellett bevetni, hogy a megtépázott renomét valamennyire helyreállítsa. A miniszterelnök szívhez szóló ígéretekkel érkezett. „Az ország fővárosa ugyan Budapest, de az ország első városa Esztergom. Esztergom nem lehet a széthúzás, az esélytelenség, a reménytelenség és az elszalasztott lehetőségek városa” – mondta többek között a kormányfő a kampányhajrában, hozzátéve azt is: „Romanek Etelka programja jó esélyt ad a kormány és Esztergom új vezetése között.”

Így is rezgett a léc, de a Fidesz színeiben Romanek Etelkának épphogy sikerült legyőznie Tétényi Évát, az ellenzéki széthúzás következtében pedig a kormánypárt tarolt a választókerületekben is. Az államigazgatási végzettségű polgármesternőt Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök (korábban a város kerektemplomának plébánosa, illetve esztergom-budapesti segédpüspök) „találta ki”, ám teljesítményével a helybéliek szerint ő sem elégedett. Ötéves mandátuma alatt a város benne maradt a gödörben, amiben nyilván része van annak is, hogy Orbán Viktor ígéretével ellentétben a kellő mértékű kormányzati segítség is elmaradt.

A polgármesternő városvezetésre való totális alkalmatlansága idővel a Fidesz városi képviselőcsoportja előtt is nyilvánvalóvá vált. Ezért is fordulhat elő máig, hogy a 11 fős frakcióból kilencen rendre szembefordulnak vele, leszavazzák. (Hozzájuk társul a néhány listán bejutott ellenzéki: az LMP és a Haladó Esztergomért városatyája. A Jobbiknak nincs képviselője a testületben, átment a Mi Hazánkba. A negyedik a Vállalkozók Pártjának színeiben politizál.) A jegyző, aki valószínűleg szintén Kiss-Rigó környezetéből érkezett, nyíltan dacol a polgármesterrel.

„Nem kommunikál”, vetik a szemére; nemcsak az ellenzékieket, nemegyszer saját párttársait is negligálja. Határozatlan és tehetetlen. Miközben a környező településeken már kiépült a gátrendszer, Esztergomban semmi sem történt az árvízvédelem ügyében. Pedig a 2013-as nagy áradáskor kis híja volt, hogy nem mosta el a várost a Duna. Elmaradt a rendkívül elavult infrastruktúra felújítása is. Ennek mindenki által érzékelhető tünete, hogy forróbb nyári napokon vaskos csatornabűz terjeng a belvárosban. Az utak nagy része rossz minőségű, az elmúlt öt évben alig néhányat újítottak fel.

A polgármester kezét a Fidesz is elengedte: az őszi önkormányzati választáson szinte biztosan nem indul. Ennek jele, hogy az októberig tartó időszak nagy részére szabadságot vett ki. Hogy ki lesz az utód, abban a város három erős emberének döntő szava lehet. A legkevésbé talán Kiss-Rigó László püspöknek. Bár időnként Orbán Viktor társaságában meglátogatják a Szent Tamás-hegyen lakó barátot, a helyi születésű molos Hernádi Zsoltot, ám Kiss-Rigó ma már inkább kötődik székhelye, Szeged vidékéhez, és távolodik ezzel együtt Esztergomtól.

Nemrégiben még Hernádit tekintették királycsinálónak. A közgyűlésben ülő legfontosabb embere Sasvári Viktor, éveken át őt emlegették mint leendő polgármestert. Többek között ezért is támadhatott konfliktusa Romanek Etelkával. A polgármester-asszony állítólag igyekezett jogi úton, a helyi építési szabályzat elfogadásának elnapolásával megakadályozni, hogy a Gyopár kemping helyén a Sasvári érdekkörébe tartozó cég lakóparkot építsen. A városvezetést újabban Sasvári nem különösebben ambicionálja, beszélgetőtársaim szerint sem nagy a sansza, hogy ősszel őt jelöljék. Ugyanakkor Hernádi városon belüli befolyását mutathatja, hogy a hozzá kötődő üzleti kör megvásárolta a szigeten a befejezetlen Mária Valéria Hotelt és a szerkezetkész mélygarázst. Jelenleg a harmadik ember, Völner Pál országgyűlési képviselő tűnik a legerősebbnek, pontosabban fogalmazva a leggyorsabban erősödőnek. Jelöltje a posztra azonban eddig nem ismert.

A Fidesz valószínűleg a Dunakanyar-programban Esztergomnak juttatandó 17 milliárd forinttal fog kampányolni. Ez kétségtelenül konkrétabb, mint Orbán Viktor öt évvel ezelőtt elhangzott szép szavai. A programból a megújuló városi strandfürdő 5 milliárdot, az egyházi fenntartású intézmények 2 milliárdot kapnak. A maradék 10 milliárd forintot városképi jelentőségű épületek, a takarékpénztár, a Fürdő Szálló, a Sándor-palota (ide költözött volna eredetileg az alkotmánybíróság, a legutóbbi hírek – garantáltan veszteséges – távol-keleti állandó kiállítás tervéről szóltak) felújítására, illetve a Prímássziget fejlesztésére (többek között egy új sportcsarnok felhúzására) fordítanák. A tönkrement infrastruktúra rekonstrukciójáról, az árvíz elleni védekezésről egyelőre nincs hír.

Az ellenzék mindenesetre már megtalálta polgármesterjelöltjét, Cserép János, a Szeretgom portál alapítója lesz a közös jelölt.

Nagy tervek, guruló forintok című sorozatunkban hazai fejlesztésekkel kapcsolatos hiányosságoknak, be nem tartott ígéreteknek járunk utána.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/14. számában jelent meg, 2019. április 5-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/14. számban? Itt megnézheti!