Idea: 2,5 millióan támogatják a Fideszt

Idea: 2,5 millióan támogatják a Fideszt

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A teljes népesség csaknem harmada, míg a biztos szavazók majdnem fele támogatja a Fideszt és a KDNP-t az Idea Intézet legfrissebb kutatása szerint. Az ATV.hu által szemlézett felmérés szerint a kormánypártok – az előző hónaphoz hasonlóan – 31 százalékon állnak a teljes népességet tekintve, ez nagyjából 2,5 millió embert takar. A biztos pártválasztók között némileg erősödtek is, jelenleg 48 százalék támogatja őket.

Az ellenzéki pártok esetében érdemi elmozdulás nem történt. A kutatás szerint a második helyen áll a Jobbik, amely a teljes népesség körében változatlanul 9 százalékon áll. A harmadik és negyedik helyen ugyancsak a korábbi hónaphoz megegyező támogatottsággal az MSZP és a Demokratikus Koalíció található, a szocialisták 7, a DK pedig 6 százalékos tábort tudhat maga mögött. A Momentumot a felnőtt népesség 4 százaléka támogatja, ez körülbelül 300 ezer embert jelent, míg az LMP-re 3 százalék szavazna.

EP-választás: a Publicus szerint fej-fej mellett az MSZP és a Jobbik, Dobrev is befutó | Magyar Hang

A biztos pártválasztók körében 50 százalék fölött áll a Fidesz támogatottsága az Európai Parlamenti választások előtt - derült ki a Publicus Intézet által a Népszava megbízásából készített közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint az MSZP és a Jobbik fej-fej mellett állnak, az LMP támogatottsága azonban alaposan bezuhant. A Publicus március 13. és 20.

A

biztos pártválasztók között az erősorrend ugyanez. A második

helyen a Jobbik 14 százalékkal áll, az MSZP 10, a DK 9, a Momentum

6, az LMP pedig 4 százalékos táborral bír. Az Idea felhívta a

figyelmet, hogy ez az a

választói kör, amelynek véleménye a legközelebb áll a

mindenkori választás végeredményéhez.