Nem fognak össze Budapesten?

Nem fognak össze Budapesten?

Fotó: Katona Mariann/Magyar Hang

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Miközben a vidéki nagyvárosokban sorra jelentik be az összellenzéki megállapodásokat a pártok az őszi önkormányzati választásokra készülve, a fővárosban csak a káosz nő. Amellett, hogy egyre több a bizonytalanság a főpolgármesteri előválasztás kapcsán, az is előfordulhat, hogy az áhított „egy az egy ellen” felállás helyett több kerületben a kormánypárti indulóknak két ellenzéki kihívója is lesz: egy a baloldalról, egy pedig a magukat centrumnak hívó Jobbik–LMP és Puzsér Róbert stábja alkotta csapatból.

Nem a megegyezés, sokkal inkább az egymással szembeni jelöltállítás irányába tartanak az ellenzéki pártok Budapesten, legalábbis a különféle formációkban ülő politikusokkal folytatott beszélgetésekből jelenleg ez rajzolódik ki.

A konfliktus alapját az adja, hogy a baloldal szereplői – az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd – illetve kisebb meglepetésre a Momentum már közösen tető alá hoztak egy megállapodást. Eldöntötték egymás között, hogy melyik kerületben ki indíthat polgármesterjelöltet, a névsorban a momentumos Soproni Tamástól a szocialista Horváth Csabán keresztül a DK-s Niedermüller Péterig, sokféle szereplő megtalálható. Az LMP-t ugyan még várnák a szövetségbe, a Jobbiknak azonban polgármesterjelölti pozíciót egyáltalán nem szánnak.

Az utóbbi két párt, illetve az általuk támogatott Puzsér Róbert és kampánycsapata ugyanakkor ezt elfogadhatatlannak tartja, újranyitnák a tárgyalásokat, és nem is akárhogyan. A tervük, hogy egy tömböt alkotva álljanak szemben a Momentummal kiegészült baloldallal, a tárgyalási alapnak pedig a tavalyi országgyűlési választásokon elért eredményeket tekintik. Akkor a baloldal az ellenzéki voksok 60, a Jobbik–LMP duó pedig 40 százalékát érte el.

Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke a Magyar Hangnak elmondta, hogy ez lenne részükről a tárgyalások kiindulási alapja. Nyilvánvalóan meg kell nézni, hogy ki, hol, milyen támogatottsággal bír, kinek van alkalmas jelöltje, de az alap mégis ez az arány lenne. – Nem lehet azt elfogadni, hogy az óbaloldal egyfajta kegyként osztogat pozíciókat, ez a régi politikai beidegződések és a politikai háttéralkuk világa, amelyben a szocialista párt nyilván otthonosan mozog – tette hozzá. A politikus elmondta, az elmúlt időszakban nagyon intenzív egyeztetés zajlott erről az LMP-vel, végigmentek kerületről kerületre, de konkrét neveket egyelőre nem akart elárulni.

„Szakács Árpád tíz éve elborzadt volna a mai állapotoktól" | Magyar Hang

Izraeli ügynököket számba vevő cikkéről, a Pride-ról és a finnugor nyelvrokonságról is kérdeztük a Jobbik új parlamenti képviselőjét, Bencsik Jánost.

Az LMP társelnöke is ugyanerről számolt be megkeresésünkre. Keresztes László Lóránt arra is kitért, hogy az ő javaslatuk az asztalon van, vagyis most a baloldal térfelén pattog a labda, nekik kell reagálniuk. – Bízunk benne, hogy a felelősségérzet felülkerekedik a pozícióéhségen – fogalmazott.

Információink szerint erről a forgatókönyvről már voltak puhatolózó érdeklődések az MSZP felé, ám onnan egyértelmű elutasítást kaptak. Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke megkeresésünkre azt mondta, hogy május 26-a, vagyis az európai parlamenti választások után nagyon szívesen tárgyalnak az LMP-vel, illetve helyi szinten a Jobbikkal is, de egyelőre a két pártot nem tudják közösen értelmezni. Azt pedig végképp kizárta, hogy a tavalyi választások eredménye legyen a posztok elosztásának alapja. – Az önkormányzati választáson nem pártokra és pártlistákra, hanem konkrét személyekre szavaznak a budapestiek, vagyis a legalkalmasabb jelölteknek kell szemben állniuk a kormánypártok indulóival – mondta Molnár Zsolt.

A Magyar Hangnak többen is felvetették, hogy amennyiben nem lesz megállapodás a két tömb között, akkor lehetnek olyan kerületek, ahol valaki a Momentummal kiegészült baloldal színeiben méreti meg magát, és lesz olyan induló is, aki a Jobbik, az LMP és a Puzsér Róbert köré szerveződött Sétáló Budapest jelöltjeként indulna el. Információink szerint a baloldalon emiatt nem is nagyon aggódnak, hiszen méréseik alapján azzal csak ők nyernének: a Jobbik szavazói úgyis a Fidesztől vesznek el voksokat, az LMP-nek pedig egy ilyen koalíció a végét jelentené. Ez utóbbitól a zöldpárt több budapesti embere is tart, a pártvezetéssel ellentétben ők is nem is szeretnék, ha a Jobbikkal közösen kellene indulniuk.

Elviselhetetlen zöldfogyatkozás - Puzsér Róbert főpolgármester-jelölti munkaterve | Magyar Hang

„Az ingatlanspekulációvá züllesztett várospolitikát adjuk vissza a polgártársaik bizalmát élvező embereknek!”

A baloldal és a Momentum megállapodásának bejelentése a tervezett előválasztásra is rányomta a bélyegét. Puzsér Róbert ugyanis egyelőre felállt a tárgyalóasztaltól, mert elfogadhatatlannak tartja az LMP és a Jobbik kihagyását. Az MSZP, illetve a főpolgármesteri posztra ugyancsak pályázó Karácsony Gergely ugyanakkor arra utalt, hogy az előválasztást mindenképpen megtartják, akár Puzsérral, akár Puzsér nélkül.