„Legyünk irgalommal!”

„Legyünk irgalommal!”

Ungár Péter (Fotó: Magyar Hang/Farkas Norbert)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Személyes érintettségem van az üggyel kapcsolatban, de nem szeretném, hogy ez határozza meg a politikai identitásomat” – jelentette ki lapunknak adott interjújában Ungár Péter azzal kapcsolatban, miért ő viszi pártjában a homoszexualitással kapcsolatos ügyeket. Szerinte irgalommal kell lenni egymás iránt az ilyen kérdésekben is. A politikus szerint a Gyurcsány Ferenc vezette DK akarja kizárni a fővárosi együttműködésből a Jobbikot, de Ungár úgy látja, a balliberális tömb nem fogja tudni tartani ezt az álláspontot.

(A 2019. április 26-án a Magyar Hang nyomtatott számában megjelent interjú.)

– A napokban komoly vitát folytatott a Hír Tv-ben Dúró Dórával a „homoszexuális propaganda” témájában, de határozottan megnyilvánult akkor is, amikor a köztévén a homoszexualitás állítólagos gyógyításáról értekeztek. Miért ön vállalja fel az LMP-ben ezt a témát?
– Alapvetően nagyon fontosnak tartom a vitát, egyáltalán nem szeretem azt a liberális álláspontot, hogy „ha én valakit kirekesztőnek ítélek meg, akkor már meg sem próbálom meggyőzni”. A köztévében vetített műsor kapcsán nekem nem az volt a gondom, mint sokaknak: miszerint ne lehetne arról beszélni, hogy létezik-e „reparatív terápia” vagy sem. Lehet erről vitatkozni, de a közszolgálatiságnak egyszerűen nem felel meg, hogy csak az egyik oldal képviselői ültek ott a stúdióban. Hogy miért én ülök le vitatkozni? Személyes érintettségem van az üggyel kapcsolatban, de nem szeretném, hogy ez határozza meg a politikai identitásomat, nálam nem ez a politikai prioritás.

– Most akkor nyíltan kimondta, hogy meleg?
– Szerintem mindenki értette az előző mondatból, hogy mi mit jelent. Nem szeretnék a magánéletemről ennél bővebben beszélni.

Hodász András: A mi álmainkat lopták el | Magyar Hang

– Mit gondol, a magyar társadalom hogyan kezeli azt, ha közéleti szereplők, akár aktív politikusok a szexuális irányultságokról beszélnek?
– Az, hogy valaki milyen szinten avatja be a nyilvánosságot a magánéletébe, személyes döntés, irgalommal kell egymás iránt lenni ilyen kérdésekben is. Ugyanakkor álszentnek tartom, amikor éppen a családjukkal kampányoló politikusok kifogásolják, ha a magánéletükről szó esik, miközben minden szórólapjukon rajta van a gyermekük, és a feleségükkel mennek el átadni útszakaszokat. Azt sem szeretem, ha valakinek az önmagában egy önértéket jelent, vagy politikailag fontos dologként jeleníti meg, ha egy kisebbséghez tartozik.

– Szimbolikus esemény a Pride, a fel vonulás ön szerint jó eszköz a témáról szóló beszélgetés elősegítéséhez, vagy inkább polgárpukkasztás?
– Ambivalens vagyok ebben a kérdésben. Azt gondolom, hogy az év egy napján a társadalomnak ezen 5 százaléka is elmondhatja, hogy szabálykövető emberek, akik a magyar állam szolgáltatásaiból egyenlő részt kívánnak. Kritikus vagyok ugyanakkor azzal szemben, globális nagy cégek miként használják fel a Pride-ot arra, hogy a tolerancia bajnokainak tüntessék fel magukat. Az sem a legjobb, amikor liberálisok vonulnak azt érezve, hogy ma is tettek valamit a világért, amikor az egész arról szól, hogy emberek jelezzék, hogy a „történelem jó oldalán állnak”.

Ungár Péter (Fotó: Farkas Norbert/Magyar Hang)

– A kormány fókuszában most a családpolitika áll. Ellenzéki politikusként ezzel egyet tud érteni?
– Az önmagában jó dolog, hogy anyagilag is támogassuk a gyermekvállalást, ezért szavaztam meg én is a családvédelmi akciótervet. De a Fidesz nem tudja visszatuszkolni a fogkrémet a tubusba. A házasság intézménye és az élethosszig tartó monogámia ma már nem felel meg a gazdasági elvárásoknak és a társadalom jelenlegi állapotának. Az elmúlt évben a gyermekek több mint 40 százaléka házasságon kívül született, ez tény. Azok a gyerekek, akik házasságon kívül jönnek világra, ugyanannyira értékesek, és ugyanazokat kedvezményeket, lehetőségeket érdemlik. Lehet azt állítani, hogy optimális esetben egy gyermeket két ellentétes nemű embernek kell nevelnie, de ez már jelenleg sincs mindig így.

– Két azonos nemű ember nevelhessen gyermeket?
– Ez egy akadémikus kérdés, mert sokan nevelnek így gyereket. Gyakori például, és nincs köze a homoszexualitáshoz, hogy egy családban meghal az apuka, és az anyuka a nagymamával közösen neveli a gyereket. Attól, hogy kimondjuk, hogy két ellentétes nemű ember a norma gyermeknevelés szempontjából, nem jelenti azt, hogy két, akár kapcsolatban élő nő például ne tudna nagyon boldog körülmények között felnevelni egy gyermeket.

Külföldön fogadják be a kitaszított magyar gyerekeket | Magyar Hang

– Támogatná, hogy homoszexuális pároknak akár örökbefogadással lehessen gyermekük?
– Lehessen gyermekük, így tudom mondani. Habár két férfi esetében a biológia megakadályozza, hogy gyermekük szülessen, két nő viszont meg tudja ezt oldani. Az örökbefogadás annyira komplex kérdés, hogy ebből az egy szempontból nem lehet megvizsgálni.

– Az LMP legközelebbi szövetségese most az a Jobbik, amelyet néhány éve, a néppártosodás előtt még a homofób jelzővel is illettek. Ezen túl lehet lépni?
– Akik azt gondolják, az a nagy dolog az életükben, hogy ugyanazt gondolják mindenről 1974 óta, azok ne foglalkozzanak képviseleti demokráciával. A világ változik, a vélemények is változnak.

– Vagyis őszintének tartja a Jobbik néppárti fordulatát? Vannak, akik szerint csak a hatalomért tették, hogy belesimultak a szalonképes középre.
– Vannak olyan emberek, akiknél ez nem őszinte. Például annak nem örülök, hogy Kulcsár Gergely a mai napig a Jobbikban apparátusi szinten vezető szerepet tölt be. De ott van Bencsik János, Stummer János vagy épp Szilágyi György, utóbbi ugyan rendszeresen beszól a zoknimra a parlamentben, de nem gondolom egyikükről sem, hogy emberevők lennének. Őket kifejezetten értékes politikusnak tartom.

„Szakács Árpád tíz éve elborzadt volna a mai állapotoktól" | Magyar Hang

– A Jobbikkal, illetve a Puzsér Róbert mögött szerveződött Sétáló Budapest csapatával közösen akarnak tárgyalni a baloldallal a fővárosi kerületekben a polgármesterjelölti posztok újraosztásáról. Reálisnak tartja ezt azután, hogy négy párt – az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum – már megnevezte a közös jelöltjeit?
– Először is leszögezném, hogy nem vagyok a tárgyalódelegáció tagja, még két év van hátra a különféle párttisztségektől való eltiltásomból. De tény, hogy a baloldal és a Momentum megállapodása alapján olyan embereket indítanának a kerületekben, akik nem szolgálják a Fidesz leváltását. Egyszerűen nem értem, hogy miért a Demokratikus Koalíciónak kell adnia a jelöltet a XII. kerületben… Az ott induló Élő Norbert – aki korábban még Kőbányán volt jelölt – a legalkalmatlanabb abban a városrészben.

– Önök kiket indítanának?
– A jobbikos Tokody Marcellt alkalmasnak tartom a XVI. kerületben, az LMP-nek pedig Kőbányán Tóth Balázs olyan képviselője, aki a kilakoltatások ellen sokat tett. De hogy Puzsér Róbert csapatából is említsek, ott van Pongrácz Gergely, aki közlekedési szakember és az LMP budafoki önkormányzati képviselője volt.

– Lesznek tárgyalások? Az MSZP-nek határozott álláspontja van arról, hogy az LMP-t ugyan várják a szövetségbe, de a Jobbiknak nem adnának polgármesteri jelöltséget.
– Nem az MSZP feszítette azt, hogy a Jobbikkal nem szabad együttműködni Budapesten, ez a DK álláspontja. Számomra érthetetlen okokból a Párbeszéd és a szocialista párt megint engedett nekik. Nem tudják tartani a balliberálisok azt az állítást, hogy a Jobbikot nem kell bevenni a megállapodásba a fővárosban. Ha vidéken ez mindenhol megtörténik, akkor Budapesten mi alapján lenne így?

– A közvélemény-kutatásokra hivatkoznak.
– A kutatás egy eszköz, bár Puzsér Róberttel ellentétben én nem fogok vitatkozni a tartalmával. Az viszont abszurdum, hogy a kutatásra úgy tekintünk, mintha azt az angyalok fanfárokkal hozták volna le az égből. Ezek a mérések hibahatáron belül mutatták, hogy a Jobbik inkább hoz szavazatokat, vagy visz Budapesten. Politikusként azt gondolom, hogy ha százalékban nem is látszik a Jobbik részvétele, a kampányt jelentősen megkönnyíti az önkormányzati választásokra, hogy országosan kialakul az egy az egy ellen felállás. Végre lesz értelmezhető politikája az ellenzéknek.

Restaurálni a 2010 előtti világot? | Magyar Hang

– Ön szerint lesz főpolgármesteri előválasztás, amelyen Puzsér Róbert is indul?
– Szerintem lesz. Puzsér Róbert azért függesztette fel a tárgyalásokat, mert a kerületekben nem alakult ki az egy az egy ellen, de a balliberális tömb, ahogy ezt már mondtam, nem fogja tudni tartani ezt az álláspontot.

– Ha az előválasztáson Karácsony Gergely nyer, akkor az LMP támogatni fogja?
– Az biztos, hogy nem indítunk ellene jelöltet. De ez fordítva is igaz, ha Puzsér Róbert nyer, akkor a többieknek kell beállniuk mögé.

Ungár Péter (Fotó: Farkas Norbert/Magyar Hang)

– Puzsér Róbert azt is kimondta, amennyiben nem lesz előválasztás, ő mindenképpen elindul a főpolgármesterségért, így akár előállhat az a helyzet, hogy Tarlós Istvánnal szemben ott lesz Karácsony Gergely és Puzsér Róbert is. Az LMP akkor is támogatja majd a publicistát?
– Ez egy hipotetikus kérdés, ilyenre jó politikus nem válaszol. Szerintem lesz előválasztás. Azt viszont érdemes észrevenni, és ez mutatja a Puzsér-történet sikerét, hogy manapság már mindenki a levegőszennyezettség csökkentéséről és a dugódíjról beszél.

– Ön autóval közlekedik a belvárosban?
– Szoktam autózni Budapesten is, de egyre kevesebbet, mert nem vezetek annyira jól.

– Ismerjük a kutatási adatokat, de ön mint mond, Puzsér Róbert képes legyőzni Tarlós Istvánt?
– Igen.

Elviselhetetlen zöldfogyatkozás - Puzsér Róbert főpolgármester-jelölti munkaterve | Magyar Hang

– Jó főpolgármester lenne?
– Igen.

– Vár még ránk addig egy európai parlamenti választás, az LMP megint a bejutási küszöbön billeg.
– Tíz éve vagyok tagja az LMP-nek, tíz éve ez történik, és mindig megugorjuk az öt százalékot. Biztos vagyok benne, hogy Vágó Gábor mandátumot fog szerezni.

– Ha mégsem, annak lesz a párton belül következménye? A két pártelnök széke például?
– Nekem még szavazati jogom sincs, úgyhogy erről nem tudok többet mondani, de az biztos, hogy a jó és a rossz eredménynek is lesz következménye.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/17. számában jelent meg, 2019. április 26-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/17. számban? Itt megnézheti!