Egymásnak adták a kilincset a momentumosok az ügyészségen

Egymásnak adták a kilincset a momentumosok az ügyészségen

Fekete-Győr András a Kossuth téri tüntetésen, füstbombával (Forrás: Fekete-Győr András/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Momentum újabb tagjából lett gyanúsított, ezúttal – az egykor még a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetében politizáló – Szarvas Koppány Bendegúz az érintett. Az ügyészségi közlemény szerint ugyanis még tavaly december 12-én és 13-án a Parlament épülete előtti tüntetéseken több füstgránátot dobott a felsorakozott rendőrök irányába, így pedig „a rendőrök látásának és légzésének megnehezítésével akadályozta a létesítménybiztosítási feladatok ellátását”. Eldobott még egy „nem azonosítható tárgyat” is, egy „szikrázó tárgyat”, illetve könnygáz spray-vel a rendőrsorfal felé fújt.

A politikust így hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják, ez akár öt éves szabadságvesztéssel is büntethető. Szarvas Koppány Bendegúz a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást pedig nem tett.

null

null

Vallomást tett viszont az ügyészségen az ugyancsak hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. A Facebook-oldalán számolt be arról, hogy 1-től 5 évig terjedő börtönnel fenyegetik, amiért „egy pár gramm súlyú, papírmaséból készült füstölőt ejtette a rendőrsorfal háta mögé”, amelynek füstje akadályozhatta a rendőröket a tisztán látásban. Állítása szerint felvételek igazolják, hogy ő nem emberre célzott, a füstgránát pedig nem akadályozta a rendőröket. Éppen ezért indítványozta az ellene folyó – ahogyan ő fogalmazott – koncepciós eljárás megszüntetését. – Innen üdvözlöm a Fideszt és Orbán Viktort, akik ezzel akarnak megfélemlíteni, és üzenem nekik, hogy nem fog sikerülni – írta, hozzátéve, hogy nekik lenne helyük az ügyészségen.