HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Illegálisan i...

Illegálisan is működnek munkásszállók Székesfehérváron

HIRDETÉS

Több vendégmunkásszálló is illegálisan működik Székesfehérváron. Ezek létezéséről az önkormányzatnak is van informális tudomása – derült ki egy lakossági fórumon, amelyet a város feketehegy-szárazréti részében tartottak. Mint ahogy arról beszámoltunk, egy vállalkozó egy itteni, eddig asztalosműhelyként használt épületet alakítana át ukrán munkavállalók részére (az önkormányzat egyebként azóta sem válaszolt kérdeseinkre). Ez ellen tiltakoznak a helyiek, akik nemcsak nem akarnak együtt élni a külföldiekkel, hanem azt is sérelmezik, hogy a beruházásnak a megkérdezésük nélkül láttak neki.

HIRDETÉS

Bóka Viktor jegyző a feszült hangulatú, indulatokat sem nélkülöző fórumon elmondta: a százezer lakosú Székesfehérváron összesen hét munkásszállónak van működési engedélye, egy szállás a napokban kapta meg (RÉV-szálló, Jancsár Hotel, illetve egy-egy szálló a Deák Ferenc és a Távirda utcákban, a Vásárhelyi úton, a Sörház téren és a szintén feketehegyi Szamos utcában). Ezek közül egyébként hármat ugyanaz a tulajdonosi kör üzemeltet, amelyik most egy újabbat nyitna. A befektető az ingatlant 15 évre bérelte ki, ahol 42 kétágyas, fürdővel ellátott szobát alakítana ki. Érdekesség, hogy franciaágyas helyiségeket is terveznek, ezekbe a párok költözhetnének. Azok, akiket itt szállásolnának el, jelenleg is Székesfehérvár három nagy, vendégmunkásokat is foglalkoztató gyárában, a Videotonnál, illetve az egyaránt autóipari alkatrészeket gyártó Densónál és Harmannál dolgoznak.

Székesfehérvár feketehegy-szárazréti részén ezt az eddig asztalosműhelyként használt épületet alakítanák át munkásszállóvá (Fotó: Szabó Zsolt László)
Székesfehérvár feketehegy-szárazréti részén ezt az eddig asztalosműhelyként használt épületet alakítanák át munkásszállóvá (Fotó: Szabó Zsolt László)

A jegyző közölte: az önkormányzatnak nincs hatásköre a szóban forgó szállóval kapcsolatban. A telken folyó munka nem építésiengedély-köteles beruházás, de más, például működési engedély kiadására indított eljárás jelenleg nincs az önkormányzat előtt. Arra viszont felhívta a figyelmet: ha a hatóságok engedélyt adnak, ki kell adniuk a működési engedélyt.

Amikor Bóka Viktor kitért arra, hogy a bejelentett szállások portaszolgálattal ellátott, szigorú rendben működnek, a 150 fős hallgatóság több illegális szállásra hívta fel a figyelmét; a Szamos utcai szállás környékén élők az ukránok viselkedésére, éjszakai dorbézolásaira is panaszkodtak, rendőri intézkedéseket emlegettek. A jegyző azzal próbálta a kedélyeket hűteni, hogy a Bevándorlási Hivatal szigorúan jár el a rendbontókkal szemben. Amikor például egy vendégmunkást az épületen belül másodszor dohányzáson értek, visszavonták a munkavállalási engedélyét – magyarázta.

Több felszólaló mondataiban a Fidesz és a kormány bevándorlásellenes szólamai köszöntek vissza. Szerintük, ha már szükség van rájuk, az ipari parkokban kellene őket elszállásolni, ezt a véleményt egyébként osztotta Bóka Viktor is. Ennél bővebb vélemény kifejtésére azonban nem vállalkozott. Azt azonban vállalta – ahogy márciusban – májusban is egy asztalhoz ülteti a tiltakozók szószólóit és a beruházót, aki különben nem vett részt a fórumon. A résztvevőknek azt üzente, hogy kész nyílt napot tartani az érdeklődőknek, de ötleteket is vár, miként hasznosíthatná még a bérleményét. A fórum résztvevői nem tapsoltak. Derültek rajta.

HIRDETÉS

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/18. számában jelent meg, 2019. május 3-án.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/18. Magyar Hangban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szabó Zsolt László
Szabó Zsolt László
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,957lájkolóTetszik
2,418követőKövetés
16,823feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Orbán hamis mítoszt épít – Magyar Hang-ajánló

Németh Miklós- és Gémesi György-interjú; megszólal a „kutyagyilkos bisztró” pultosa; gyerekkönyvmelléklet; vajteszt. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek