HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Orbán Viktor ...

Orbán Viktor kitartást és minden jót kívánt a kilakoltatásra váró kilencgyerekes családnak

HIRDETÉS

Április 30-án lejárt a téli hónapokra hozott kilakoltatási moratórium, így a korábban lapunkban bemutatott kilencgyerekes család közvetlen közel került ahhoz, hogy otthon nélkül maradjon. Ami azt is jelenti, hogy a gyámügy elvehet nyolc gyereket. A kilencedik nyáron lesz 19 éves.

HIRDETÉS

Fazekas-Simon Krisztina nyolc gyereke az első férjétől van, aki rendszeresen bántalmazta őket, és akitől elszöktek, ám végül mégis ugyanitt kötöttek ki, lakhatási okok miatt. A telken két ház áll, a hátsót az alkoholista első férjjel együtt építették hitelből, ez itt az anyósé volt. Ezen a házon jelzálog van, tehát most mindkettőt árverezik. Mindkét ház százszázalékos tulajdonosa a volt férj, Krisztina adóstárs. A volt férjnek nincsen bejelentett munkahelye, sem a részleteket, sem a gyerektartást nem fizette. A sors fintoraként részben ezért árverezik el a házat a család feje fölül: hogy a befolyt összegből kifizessék az elmaradt gyerektartást.

Május 5-ig lehetett licitálni a házra (házakra), a kikiáltási ár 7,5 millió forint volt. Ezt az összeget hárman is le akarták tenni, de mindhárman kicsúsztak az időből, „most éppen áll a bál, mert azt állítják, hogy határidőn belül voltak, holott nem” – mondja az anyuka. Egyébként egyikőjük sem ígért rá a meghirdetett összegre, ami nekik nagyon jó üzlet lett volna, a hitelező banknak azonban nem, mert az ingatlanok legalább a dupláját érik, ráadásul a visszafizetendő adósság 20 millió forint.

Kilenc gyerekkel kerülnek az utcára Krisztináék? | Magyar Hang

Mindezzel a család egy hónap haladékot kapott, a házat akkor próbálják meg újból elárverezni. Az egyik vevőjelölt már jelezte, a hirdetmény újbóli megjelenésének napján leteszi az egész összeget. Krisztináék házat vennének, az a tervük, hogy megpróbálnak megegyezni a végrehajtóval a fennmaradó tartozás részletfizetéséről, a falusi csokot pedig a férj, Zsolt egyedül próbálja majd felvenni az ingatlanhoz. Az egy másik gond, hogy a falusi csok július elsejétől lesz elérhető, de a részletszabályai még nem ismertek.

– A dolog pénzügyi részleteit nem tudom elmondani, mert mindenki mást állít – mondja Krisztina. – Nem tudjuk például, a férjem vehet-e fel egyedül hitelt. Az biztos, hogy neki a többéves munkaviszonya megvan. Az is biztos, nem akarjuk megvárni, hogy rendőrök jöjjenek ide és kilakoltassanak minket. A gyerekek már így is paráznak, ha idegen autó áll meg a házunk előtt, nehogy elvigyék őket – teszi hozzá. Krisztina egyelőre gyesen van a legkisebb gyerekkel, ősztől szeretne dolgozni menni. Most éppen műkörmösnek tanul.

HIRDETÉS

Ha támogatná a családot: Fazekas-Simon Krisztina. Közlemény: adomány
65900114-05003871-00000000
külföldön élőknek: HU19659001140500387100000000 SWIFT(BIC) TAKBHUHB

Ha az árverés sikeres lesz, akkor a végrehajtó értesíti a gyámügyet, hogy a gyerekek veszélyeztetettsége fennáll. Addigra tehát megoldást kell találnia a családnak. Ez a ház már biztosan nem lehet az övék, ha nem is Zsámbokon, de szeretnének a környéken maradni, mert ez a gyerekek legfőbb vágya.

Tizenöt négyzetméteres viskóban élnek a nyomor peremén | Magyar Hang

Az édesanya végső elkeseredésében két hónapja levelet írt Orbán Viktornak. Kedden (május 7.) érkezett meg a válasz. „Köszönjük, hogy segítségkérő levelével megkereste Orbán Viktor miniszterelnök urat, amelyre megbízásából a Levelezési Osztály válaszol. Őszinte megértéssel és együttérzéssel olvastuk sorait, melyekben egyéni élethelyzetét osztotta meg velünk” – írták. Ezután felhívták az édesanya figyelmét arra, hogy a vonatkozó „kormányrendelet értelmében Miniszterelnök úr valamennyi egyedi, szakmai, szakigazgatási és hatósági kérdésben az illetékes szervek, illetve szakminisztériumok álláspontjára támaszkodik, így az egyéni megkeresések és igények tekintetében elbírálási-, beavatkozási lehetőséggel sajnos nem rendelkezik.”

A folytatásban javaslatok következnek, többek közt olyasmik, hogy Krisztina konzultáljon a volt férjével, kérjen önkormányzati bérlakást/ingatlant. Ezt Krisztináék megtették, azonban nem kaptak ilyen lakást/házat, mert nincsen az önkormányzatnak. Zsámbok polgármesterét március 12-én kerestem meg levélben a család támogatásának lehetőségeiről érdeklődve, Holló Ilona azonban – bár olvasta a levelet – azóta sem válaszolt.

Részlet a levélből

A miniszterelnöki levél így zárul: „Őszintén sajnáljuk, hogy a tájékoztatáson túl nem lehettünk a segítségükre. Helyzetüket átérezve, ezúton kívánunk Önöknek Miniszterelnök úr nevében kitartást és további minden jót!”

Nem tárgyalnak, kilakoltatnak | Magyar Hang

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint 2018-ban összesen 3212 „ingatlannal kapcsolatos egyes végrehajtási cselekményt” hajtottak végre az országban, ebben benne vannak az önkényesen elfoglalt lakások kiürítései is (204). (Ugyanezek a számok 2017-ben 3667 (172), 2016-ban pedig 3474 (258) voltak.)

HIRDETÉS

A Város Mindenkié csoport (AVM) 2018 elején – a családok évében – törvénymódosítási kampányt indított annak érdekében, hogy soha többé ne lehessen gyerekes családokat elhelyezés nélkül kilakoltatni. A kampány célja, hogy a kilakoltatás ne eredményezhesse családok szétszakítását, és a gyerekek állami gondoskodásba vételét, amivel legalább a legkiszolgáltatottabb, legsérülékenyebb csoport esetében érvényesülhetne a lakhatáshoz való jog. A Fidesz beszélni sem volt hajlandó az AVM és az ellenzéki pártok közös törvényjavaslatáról, ami három bizottsági ülést és a parlament rendkívüli ülését is megjárta. A kormánypárt április végi közleményében azzal reagált a javaslatra, hogy a szocialisták taszították devizahitelekbe a családokat, majd otthagyták őket segítség nélkül.

A család megpróbáltatásairól, reményeiről, lehetőségeiről jövő heti lapszámunkban jelenik meg bővebb anyag.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,402lájkolóTetszik
2,541követőKövetés
17,274feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gyűlöletkeltés időpocsékolás – Magyar Hang-ajánló

Interjú Csukás Istvánnal és Pálinkás Józseffel. Mennyit ér egy élet? Tiborc beszámolója az Electrolux nyíregyházi gyárából. Keresse a Magyar Hangot, mostantól plusz négy oldalon!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek