Nem arról kellene beszélni, hogy az ellenzéki pártok mit csinálnak rosszul, hanem ha nekünk, állampolgároknak nem tetszik, amit tesznek, akkor be kell lépni, és belülről változtatni – erről is beszélt a Magyar Hangnak Gulyás Márton. A politikai aktivista maga is ezzel a dilemmával küzd a tavalyi választások óta. Szerinte Orbán Viktort kizárólag osztályokon átívelő közösségeknek lesz lehetőségük meghaladni. (Az interjú eredetileg a Magyar Hang május 17-i számában jelent meg.)
– Az elmúlt időszakban többször is mondta, hogy még nem tudja, kire fog szavazni az európai parlamenti választáson. Eldöntötte már?
– Nem, és szerintem az utolsó pillanatig nem is fogom tudni eldönteni, mert nagyon sok szempont versenyez egymással. Egy dologban vagyok teljességgel biztos: szavazni fogok.
– Mik ezek a szempontok?
– A mandátummaximalizálás szempontjai versenyeznek az erkölcsi, etikai elvekkel. Az ellenzék nagyon nem könnyítette meg a szavazók dolgát azzal, hogy részben azonos világnézetű pártok versenyeznek egymással, részben pedig a legjobb jelölteket nem feltétlen befutó helyre tették.
– Közös listának jobban örült volna?
– Közös listáknak kellett volna lenniük. Teljesen felesleges azoknak a centrista, progresszív pártoknak egymással versenyezniük, amelyeknek súlyos személyközi konfliktusaik ugyan vannak, de elvi kérdésekben 99 százalékig ugyanazt mondják. Be kellene látni, hogy a Fideszben is megvannak ezek a viták, de megtanulták félretenni a gondokat a szavazatmaximalizálás érdekében. Nagyon kártékonynak tartom, hogy az ellenzéki oldalon az elvi, világnézeti és választástechnikai kérdéseket folyamatosan egymás ellen játsszák ki, holott ezek egyenrangú szempontok: lehet és szükséges is őket egyszerre érvényesíteni. Ennek elmaradása indokolatlan pipiskedés, ez csak arra jó, hogy az ellenzék folyamatosan kiskorúsítsa saját magát.
– Kik között látna együttműködést?
– Ezt nem nekem kell megmondani, politikai kérdés, döntő szava az érintett pártoknak kell, hogy legyen. Érdemes megnézni, hogy 2018. április 8-a után a tüntetéseken mit ígértek az ellenzéki vezetők a tömegnek, ehhez képest ugyanolyan felállásban futnak neki a választásnak egy évvel később. Erről pontosan tudjuk, hogy a Fidesz malmára hajtja a vizet. A Fidesz 50 százalék feletti eredményét lényegében semmi nem veszélyezteti, ellenzéki szavazóként mi a mundér becsületéért küzdünk. Annyira szeretnék már egy olyan választást, ahol végre a győzelemért harcolunk.
– Mivel biztatna arra egy ellenzéki szavazót, hogy ebben a helyzetben egyáltalán részt vegyen a választáson?
– Nyilván nagyon nehéz mobilizálni az ellenzéki szavazókat, amikor ennyire lefutott a meccs. De ennél csak akkor érezném magam vacakabbul, ha ott állnék május 26-án este, és tudnám, hogy személyesen nem tettem meg azt, amit lehetett volna. Lehet, hogy még egyszer be kell szakadnia a koponyáinknak. Előbb-utóbb úgyis be kell látni, hogy nem lehet mindig az aktuális választáshoz alakítani a taktikai szempontokat, ki kéne találni egy olyan ellenzéki működést, amely legalább két-három szavazáson keresztül tökéletesíthető. A Fidesz is több vesztes választáson keresztül alakítgatta a receptúráját, amivel végül sikert aratott.
– A jelenlegi ellenzéket erre alkalmasnak tartja?
– A jelen idejű alkalmasság helyett inkább arról érdemes beszélni, hogy alkalmassá tehető-e. Szerintem lejárt az ideje annak a diskurzusnak, hogy ezzel az ellenzékkel mit nem lehet tenni. Ha nem tetszik nekünk, állampolgároknak, ahogy viselkednek, akkor egyszerűen a pártok működésében kell végre szerepet vállalnunk.
– Hogyan?
– Be kell lépni. Nem egy-egy embernek, hanem tömegeknek.
– Ön belépne pártba?
– A választás óta ezzel a dilemmával foglalkozom. Az egyik opció zöldmezős beruházásban egy párt alapításában részt vállalni, ennek viszont úgy érzem, hogy nincs realitása: csak fokozná a problémákat az ellenzéken belül, és a megfelelő számú erőforrás – tapasztalt közösségek, kollektívák, működő intézmények és így tovább – sem áll ehhez rendelkezésre. Így marad még a másik lehetőség, egy már meglévő párthoz csatlakozni.
– Melyik pártban gondolkozik?
– Egyelőre nem szeretnék konkrétumot mondani. Meg kell nézni, hogy értékalapon ki milyen elköteleződést tud vállalni egy Orbán Viktor utáni világ megteremtésében. A legfontosabb azt megvizsgálni, hogy ez a világ miből is állna. Nem szabad megengedni, hogy kizárólag Orbán Viktor tagadására épüljön, egy rendszerváltó politikai projekt más oligarchikus erőknek sem adhat lehetőséget arra, hogy újra letarolják az országot. Rengeteg feladat van, csak az egyik legfontosabbat említem, erősíteni kell a munkavállalók érdekérvényesítését. Ez már csak azért is fontos, mert ezen keresztül idővel a „bérmunka” problémáiról is beszélhetnénk végre, amely ijesztően alultárgyalt politikai konfliktusa társadalmunknak.
Nem látom, hogy jelenleg szervezetileg, ideológiailag, gondolkodásmódban készen állna erre bármelyik ellenzéki csoportosulás. De! Ez nem csak az ő felelősségük. Kilenc éve folyamatosan eltartjuk magunktól azt, hogy ezek a pártok bizony a mi pártjaink – is. Ha nem csinálják eléggé jól a dolgukat, és mi meg sem próbáljuk őket megváltoztatni, akkor valójában saját magunkról állítunk ki szegénységi bizonyítványt.
– Attól, hogy valaki belép egy pártba, hogyan tudná megváltoztatni?
– Ha lennének működőképes, országos kiterjedtségben aktív mozgalmak, politikai csoportosulások – mint például a rendszerváltáskor a Duna Kör, a SZETA vagy később a Védegylet –, és egyszerre lépnének fel egy pártban, az olyan szervezeti erőt képviselne, amely azonnal éreztetné a hatását. Így a kevésbé kezdeményezők tömegeit is képesek lehetnének megszólítani, belépésre sarkallni. Egy biztos: Orbán Viktort kizárólag osztályokon átívelő szolidaritásból építkező, interetnikus közösségeknek lesz lehetőségük meghaladni.
– Sokan tüntetésekre sem mernek kimenni, hogyan lehetne rávenni tömegeket, hogy lépjenek be a pártokba?
– Nem tagadom, hogy nyilván nagyon sokan vannak, akik nem tehetik meg az aktív szerepvállalást. Nekik azt javaslom, hogy próbáljanak munkahelyi kollektívát összeszervezni, és kezdjenek el az ott lévő problémákról beszélni. Egy politikai építkezés csúcsa valóban a párttagság, de első köve lehet annyi, hogy munka után nem megyünk haza, hanem még fél órát beszélgetünk a közös problémáinkról, egyáltalán tudatosítjuk magunkban, hogy a munkahelyi gondok a közösség egészét érintő, tehát közös problémák. Egy ennyire depolitizált társadalomban már ez is siker lenne. Ha a munkahelyen egy ilyen kollektíva sikert ér el, akkor mehetnek tovább akár egy szakszervezet irányába, onnan következhet a mozgalom, és csak a végén a párt. Fontos lenne, hogy mindenki kezdjen el valamilyen politikai tevékenységet folytatni.
– Az elmúlt években a politikát mintha egyre többen inkább ki akarnák zárni az életükből, miért vállaljanak kockázatot az ellenzéki oldalon, ha, mondjuk, a versenyszektorban könnyebben érvényesülhetnek?
– Mindenki bele fog ütközni előbb-utóbb a hatalom kerítéseibe. A déli határnál felhúzott kerítést már a társadalomban is felhúzták. Nem véletlenül van ennyire szeparálva a véleménynyilvánosság: a fideszes szavazókat a médiájuk elzárja más hírektől. Ez a tendencia létezik, de éppen az a feladat, hogy megfordítsuk. Ami tavaly decemberben elindult az utcán, egyrészt nagyon szívderítő volt, másrészt viszont súlyos hibája volt, hogy irreális elvárásokat támasztott a változást sürgetőkben.
– Ki is fulladt.
– Éppen azért, mert mindenki azt gondolta, hogy jön az általános sztrájk, és holnap már meg is bukik a rezsim. Azt kellene a politikai vezetőknek tudatosítaniuk a szimpatizánsaikban, szavazóikban, hogy a küzdelemnek nem lesz azonnali eredménye, hanem meccsről meccsre kell edzeni a politikai izomzatunkat, közösen. Például amikor a Suzuki-gyárban kirúgták azt az embert, aki szakszervezetet kezdett szervezni, az összes többi szakszervezetnek lépnie kellett volna, és nem csak a Vasasnak – amely viszont példamutatóan szolidáris volt mind a megtámadott személlyel, mind a szakszervezetbe jelentkezett további dolgozókkal. De az ügy sajnos elhalt, az ellenzéki pártok sem beszélnek már erről. Akkora nyomás alá kellett volna helyezni a Suzukit, hogy ilyen ne történhessen meg.
– Miből kellene azt gondolnia bárkinek, hogy ha elkezd politizálni, majd nem éri retorzió a hatalom részéről?
– Mesélek egy számomra személyesen is fontos történetet: Ercsiben van egy korombeli fiatal srác, Fischer Ádámnak hívják. Ő folyamatosan bejárt a helyi képviselő-testületi ülésekre, elkezdett onnan blogolni, így pedig megindultak a viták a város és a hivatal működéséről. Ádámhoz városlakók csatlakoztak, aztán egy közösséget hozott létre belőlük, és a támogatásukkal most polgármesternek indul a városban. Ez az a fajta munka, amire szükség van. Akár az önkormányzati választásokat is lehetne arra használni, hogy az ilyen kis mikroközösségek most betegyék a lábukat a hatalomba, egyfajta bolhaként, zavarva a hatalom működését. Ha ezt meg merik tenni sokan, sok helyen, akkor nem lesz arra erőforrása a hatalomnak, hogy mindennap kitegye ezeket a bátor és öntevékeny polgárokat az Origo címlapjára.
– Bolhaként? Nem lesz ebből gond a patkányozás után?
– Arról beszélek, hogy sok-sok ilyen kis bolhacsípés kell a rendszer testén. Ez a hatalom azért ilyen sikeres, mert el tudta hitetni magáról, hogy mindenki tehetetlen vele szemben.
– Ha már önkormányzati választás, számít-e ősszel érdemi ellenzéki eredményre?
– Lesznek városok, ahol igen, és szerintem Budapesten sem elképzelhetetlen. Azt remélem, hogy ha lekerül a mostani nyomás az ellenzéki pártokról az EP-választás után, akkor el tudnak indulni a viták és az egyeztetések. Most úgy vélem, mindenki kivár addig, míg látszanak majd az erőviszonyok.
– Nem kell tartani attól, hogy egy újabb ellenzéki kudarc az EP-választás után még inkább a szavazóik kedvét szegi?
– A Fidesz nyilván hatalmas győzelemként fogja kommunikálni a májusi választást, amire valószínűleg minden oka meg is lesz. Ezt be kell nyelni. Ettől függetlenül kell mobilizálni a választókat, amihez megállapodásokra lenne szükség, és persze fontos lenne, hogy ne csak az esélyesség, hanem az alkalmasság is szempont legyen a jelölteknél.
– Önök ismét beleállnak a kampányba?
– Nyilvánosságot szeretnék biztosítani a vitákhoz, és valamilyen kampánytevékenységet is fogunk folytatni, de még nem dőlt el, pontosan hogyan. Mivel ez az utolsó érdemi megmérettetés a következő három évben, így nem kérdés, hogy részt fogunk venni benne.
– Készítettek egy filmet Rablópártok címmel, amelyben a sok százmilliónyi közpénzt felvevő kamupártoknak igyekeztek utánajárni. Miért ezt a témát választották?
– A 2018-as választáson futottunk bele a témába, konkrétan Seres Mária személyébe. Róla tudtuk, hogy 2014-ben is szervezett rablópártot, és amikor elkezdtük a múltját visszakövetni, eljutottunk a 2010-es Civil Mozgalomhoz. Nagyon rövid időn belül beleütköztünk férjébe, Stekler Ottóba, és onnantól kezdve indultak meg azok az információk, amelyek iszonyatosan izgalmas bűnügyi vonatkozásokat tártak fel. Már most jelzem, hogy azóta befutottak olyan információk, amelyek alapján erősen gondolkozunk a folytatásban.
– Az ügyészség illetékese a filmjükben ugyan nem szólalt meg, de feljelentést tettek?
– Ez a film maga a vádirat. Ha működnének a megfelelő mechanizmusai a magyar államnak, akkor az ügyészség vagy az Állami Számvevőszék már régen megkereshetett volna engem, és tehették volna a dolgukat. Ez a nagy hallgatás önmagában elég komoly gyanúkat vet fel. Mi indítottunk egy petíciót két követeléssel: a Magyar Államkincstár tegye ingyenesen elérhetővé a pártok számlaszintű elszámolásait – most ezért ötmillió forintot kérnek –, az ÁSZ pedig azonnali hatállyal indítson vizsgálatot ezeknél a rablópártoknál.
– Mennyibe került a film, és honnan volt rá a pénz?
– Nagyjából 2,5 millió forintba. Nekünk van egy kiterjedt patronáló közösségünk, ott havonta több százan összesen több ezer dollárt adnak össze, hogy működni tudjunk. Nagyjából ebből, illetve kisebb, célzott felajánlásokból, valamint tömérdek önkéntes munkából tudtuk leforgatni ezt a filmet. Volt önkéntes, aki fuvarozott minket az országban, a K-Monitor beszállt a közadatigénylésekbe – amit ezúton is köszönünk –, volt, aki a különböző adatok rendszerezésébe és adatbázisba szerkesztésében segített, és így tovább.
– A Soros-hálózat bármely szereplője adott pénzt?
– Sajnos nem, pedig én nagyon örülnék neki. Soha nem ugranék el semmilyen Soros-pénz elől, csak találjon már meg végre. Nem az a probléma, hogy Soros György vagy szervezetei szerepet vállalnak bármilyen kormánykritikus vagy egyéb szakmai tevékenység finanszírozásában, hanem az, hogy sokkal többet is el tudnának viselni ezek a szervezetek. Ma Magyarországról nem kivonulniuk kellene a donoroknak – ahogyan az sajnos történik –, hanem még intenzívebben szerepet vállalniuk a különböző aktivitások finanszírozásában és fenntartásában.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/20. számában jelent meg, 2019. május 17-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál! És hogy mit talál még a 2019/20. számban? Itt megnézheti!
