A gyermekvédelemtől is dőlnek a megrendelések a panelben működő céghez

A gyermekvédelemtől is dőlnek a megrendelések a panelben működő céghez

A Tömb által épített püspökladányi lakásotthonok (Fotó: Magánarchívum)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egyre messzebb nyúlnak a hajdú-bihari közbeszerzési eljárásokon taroló hajdúböszörményi Tömb 2002 kft. csápjai. Az elnyert megrendelések alapján nem kétséges: az apró takarító betéti társaságból az állami és uniós pénzen fontos építőipari vállalattá dagadó cég mára erős lábakon áll a Békés megyei intézmények és több, más országos hatáskörű állami intézetben is.

A Török Imre és felesége tulajdonában álló, tőkében és kapcsolatokban izmos Tömb szárnyalásának körülményeiről lapunk előző számában írtunk. A cég nem a sokmilliárdos közbeszerzésekre utazik, ám Hajdú-Bihar megye fideszes önkormányzatainak és állami intézményeinek takarításra, karbantartásra, kisebb-nagyobb beruházásokra kiírt pályázatain évek óta megkerülhetetlen szereplő. Úgy tűnik, mintha a 236 embernek munkát adó vállalkozás számára lejtene a pálya: a vetélytársai sokszor ugyanazok a hajdúböszörményi és debreceni cégek – amelyek rendszerint változatos okok miatt hullanak el az eljárások során –, és egy közbeszerzési tanácsadó is gyakran tűnik fel ott, ahol képtelen veszíteni. Miközben a Tömb – összesítésünk szerint – 2017-ben még 1,6 milliárd forintnyi megrendeléshez jutott, tavaly már 29 tenderen több mint 4,1 milliárd forint értékben húzott be megbízásokat. Megrendelésekért pedig a megyehatáron túl is mind gyakrabban ment.

Egy év alatt négymilliárdnyi közbeszerzést nyert a panellakásba bejelentett cég | Magyar Hang

Tavaly a Békés megyei szociális intézményektől és az ottani kormányhivataltól összesen 300 millió forint értékben kapott megbízásokat (6 és 60 millió között). Többek között a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ, a Körös-menti Centrum és a Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum intézményeinek karbantartási, takarítási, felújítási munkáit nyerték el.

A legfurcsábbak mégis az ottani kormányhivatal épületeinek karbantartására kiírt közbeszerzés – időközben a Magyar Narancsnak is feltűnt – körülményei. Az eljárásra a Tömb több Békés megyei és egy nyíregyházi cég társaságában kapott meghívást. Érdekes módon az összes riválisát kizárták banális hiányosságok miatt – volt, amelyik cég azért bukott, mert a hiánypótlási felszólítás ellenére sem adta le CD-n az ajánlatát. Persze erősen kérdéses, valóban riválisok voltak-e, mivel a Tömb feltűnően alacsony ajánlatot tett. Miközben ugyanis még a békéscsabai(!) cégek is 80-100 percen belül vállalták volna a hibaelhárítás megkezdését, a hajdúböszörményi vállalat 60 perces ajánlatával képtelenség lett volna versenyezniük.

A Tömbnek idén még jobban kijött a lépés: többet nyert az új „birtokon”, mint Hajdú-Bihar megyében. A több mint egymilliárd forint összértékű 12 megrendelésből 9-et Békés megyei kiíráson zsebelt be. A legzsírosabb falat (433 millió) is a kormányhivataltól érkezett: a Sarkadi Járási Hivatal korszerűsítését egy gyulai céggel közösen vitték el. A békéscsabai tankerületben is nagyon kijött a lépés: öt iskolafelújításra kiírt megrendelésnek örülhettek (30-60 millió forintért). Figyelemre méltó, hogy ugyanaz a közbeszerzési tanácsadó – akit azért nem nevesítünk, mert nem közszereplő – volt az eljárások lefolytatója, mint a múlt héten vizsgált hajdúböszörményi és karcagi tankerület pályázatainál, ahol szintén hasított a Tömb. A szóban forgó tanácsadó a reklámoldalán egyébként referenciaként adja meg a Békés Megyei Kormányhivatal és az említett szociális intézmények pályázatait is. Az írásban feltett kérdéseinkre továbbra sem reagált, ahogy Török Imre és Mező Barna sem.

Mezőt – ahogy megírtuk – sokan az elképesztő sikerek kulcsának tartják. Mindenesetre ahol alkalmazásban áll vagy állt – Hajdúböszörmény önkormányzata, a hajdú-bihari kormányhivatal –, tömbökben esnek le a cégnek a megrendelések. A jelek arra mutatnak, hogy Mezőnek a Tömb legnagyobb tavalyi megrendelőjével, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal (SZGYF) is van kapcsolata (a Jobbik-közeli Alfahir.hu is így tudja). A vezetői lista 2018-as állapota szerint megbízott fejlesztési igazgatóként dolgozott az SZGYF-nél. A neve a legfrissebb listán ugyan már nem szerepel, de az oldal korábbi állapotát az internet megőrizte. Sőt, az ott megadott hivatalos e-mailcím most is él.

Ez azért vet fel etikai, morális kérdéseket, mert a Tömb – amely máig Mező Barna hajdúböszörményi, lakótelepi lakásába bejegyezve működik és Mező Török sógora – összesen 2 milliárd forintnyi építési megrendelést kapott a főigazgatóságtól. A Pest megyei Aszód javítóintézetének korszerűsítését (183 millió forint), a Békés megyei Pusztaottlakán gyermekotthon építését (132 millió forint) nyerték el. De nem ezek a zsíros falatok. A Hajdú-Bihar megyei Bárándi Szociális Otthon kiváltására szánt lakásotthonok építésére (1,2 milliárd forint), és Dél-Békésben lakások átalakítására (543 millió) is ők kaptak megbízást. Érdekesség, hogy több esetben ugyanazokat a hajdúsági cégeket előzték meg, amelynek sosem terem babér a Tömb társaságában. Hogy Mező Barna mennyre tartja ezt, illetve a cég más megrendeléseit összeegyeztethetőnek a munkájával, nem tudtuk meg, telefonos és írásos megkeresésünkre sem reagált.

Befolyásos kapcsolat
Mező Barna fideszes kapcsolatait 2013-ben a Magyar Narancs mutatta be. Még az első Orbán-kormány idején két olyan hajdú-bihari alapítványt elnökölt, amelyek számos ingatlanhoz jutottak egy országgyűlési albizottság pályázatán. Ennek elnöke Halász János debreceni fideszes képviselő volt. Az egyik alapítványnak a botrány miatt néhány ingatlant vissza is kellett adnia.

Cikksorozatunk harmadik részében: Számos helyen fonódik össze egy VII. kerületi önkormányzati cég a kelet-magyarországi közbeszerzéseken taroló Tömb 2002 Kft.-vel. Keresse a május 17-én Magyar Hangban!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/19. számában jelent meg, 2019. május 10-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/19. számban? Itt megnézheti!