Nem csak a patkányokkal, a csótányokkal is baj van a fővárosban

Nem csak a patkányokkal, a csótányokkal is baj van a fővárosban

(Fotó: Pixabay.com/Gellinger)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szerződést bontott a fővárosi önkormányzat a budapesti kormányhivatallal, így ezentúl nemcsak a patkánypopulációt, hanem a közintézmények csótánymentességének megőrzése érdekében szükséges méréseket sem a területi közigazgatás végzi majd a fővárosban.

Az Index információi szerint hónapok óta probléma volt a feladat ellátásával, ez pedig összefügg azzal a kapacitáshiánnyal, amely a hónap végére még súlyosabb működési problémákhoz vezethet a fővárosi és megyei kormányhivatalokban.

Mint a lap megírta, a fővárosi kormányhivatal létszámából az Orbán-kormány egyetlen határozattal vont el év elején 385 embert, miközben további 623-an felmondtak márciusban a közigazgatási dolgozók jogállására vonatkozó változások miatt. Így olyan komoly és nagy felelősségű területeken alakult ki létszámhiány a területi közigazgatásban, mint a gyámügyi vagy éppen a közegészségügyi szakhatósági feladatok. Ám az Index forrásai állítják: a kormányhivatalnál már sokkal korábban, hónapok óta munkaerőhiány okozta válsághelyzet van, a feladatellátáshoz pedig az intézményi átszervezések sem bizonyultak elegendőnek.

Mit tehetünk a patkányok ellen? | Magyar Hang

Ezt az információt támasztja alá, hogy a patkánymentesítés után a fővárosi csótányirtásra vonatkozó keretszerződést is módosítani kellett azért, mert a főváros és a Budapest Főváros Kormányhivatal népegészségügyi osztálya közötti szerződés megszűnt, így a kártevőirtásra vonatkozó teljesítményigazolásokat már nem a kormányhivatal, hanem május elejétől maguk az érintett közintézmények végzik. Eközben a patkány-előfordulásokat a szakhatóság jogutódja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ellenőrzi.

Csakhogy az átmenet nem volt ilyen sima: hónapokon keresztül elmaradt a patkánypopuláció és a csótányok elszaporodásának rendes, hatósági mérése. Vélhetően ez áll annak hátterében is, hogy a főváros nem adta ki az idevágó, hiteles adatokat, és máig csupán a patkányészlelések lakossági bejelentéseit, nem pedig a közegészségügyi hatósági mérések eredményeit ismeri a nyilvánosság.

Már tavaly októberben vészjelzést adott a kormányhivatal a patkánypopuláció növekedése miatt, most, egy másik fővárosi előterjesztésből az is világossá válhat, hogy Budapest vezetése legalább fél éve tisztában van azzal: súlyos problémák terhelik a fővárosi közegészségügyi helyzet ellenőrzésére hivatott népegészségügyi hatóságot.

Flaszter 36. - Patkányok és majálisok | Magyar Hang

Az Index birtokában lévő fővárosi közbeszerzési dokumentumok szerint ugyanis „a főváros területén végzett patkánymentesség fenntartási, valamint a fővárosi szociális otthonok és csecsemőotthonok csótánymentesség fenntartási munkáinak ellenőrzéséről” szóló szerződés a főváros és a budapesti kormányhivatal között, közös megegyezéssel megszűnt, méghozzá április 30-i hatállyal.

Csakhogy az idevágó megállapodás felidézi, hogyan jutottak el idáig a felek. Márpedig a dokumentumban az is szerepel: egy 2018. december 21-i levélben a Kormányhivatal már kapacitáshiány miatt kezdeményezte a patkány- és csótánypopuláció ellenőrzésére szóló szerződése felmondását. A figyelmeztetést azonban a főváros vezetése vagy nem értette, vagy nem vette elég komolyan, hiszen csak a patkánykrízis nyilvánosságra kerülése után intézkedett.