HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Orbán Viktor ...

Orbán Viktor szerint nagyobb támogatást kaptak, mint egy éve

HIRDETÉS

Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk – erősítette fel a helyi lapok hangját Orbán Viktor, mikor hétfőn napirend előtti felszólalásában szó szerint úgy fogalmazott, mint a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) orgánumai. A kormányfő bár a német Bildnek még azt mondta, hogy nincs semmiféle médiahátszele, láthatóan a győzelmet a megyei lapok is magukénak érezték.

HIRDETÉS

Orbán szerint Magyarország bebizonyította, hogy „Európa a mi hazánk is”. A plenáris ülésen tett kétértelmű mondat nyilván jól hangzott Toroczkai László pártja számára is. A kormányfő úgy látja, az emberek döntöttek, hogy új brüsszeli vezetésre van szükség, „olyanok számára, akiknek mindig az európai ember az első”. Ő csak ilyen vezetőket fog támogatni. Az EP-választás belpolitikai üzenete a kormányfő szerint, hogy nagyobb támogatást kaptak, mint egy éve. Ez százalékosan igaz is lehet, csak épp több mint egymillió választót vesztettek közben, és kétharmadot sem szereztek.

Az üzenet a miniszterelnök szerint, hogy érdemes tovább folytatniuk. A gazdasági helyzetet is pozitívnak tartja, a gyorsuló magyar növekedés „egy lassuló Európában történik”, és még nagyobb is lehet, mint az uniós. Hamarosan gazdasági akciótervet fog az Országgyűlés elé terjeszteni. Így állnak tehát a választások másnapján, mondta.

Gyöngyösi Márton viszont úgy vélte, a jogállamiság szabályaira fittyet hányva diktatúrát építenek ki. „Akkor cselekszik a leghelyesebben, ha kiáll Magyarország népe elé, és kijelenti, mire készül Európában” – mondta a Jobbik frakcióvezetője. Szóba hozta Heinz-Christian Strachét is, és úgy vélte, Orbán médiadiktatúrát épített ki Magyarországon. Volt, amikor Európa migrációpárti volt, „de ők már mind a történelem süllyesztőjébe kerültek”, ám Gyöngyösi szerint ezt Orbán letagadja. „Kvóták nincsenek, és ezt ön is pontosan tudja, miniszterelnök úr, hiába mosolyog, ön egy hazug miniszterelnök” – jelentette ki, ezek után „hisztis hülyegyerekekhez” hasonlítva a kormánypártiakat. Majd „munkásmigránsokat” emlegetett, akiket Orbánék ráeresztettek az országra. Ezzel az ukrán vendégmunkásokra utalt, akikkel a Jobbik mostanában támadja a kormánypártokat.

Munkásszálló lesz az újpesti Árpád Kórházból – Jönnek az ukrán melósok? | Magyar Hang

Reggel elmennek, hétre hazajönnek, sokkal jobb munkaerő, mint a kárpátaljaiak. Nem piálnak, tök tiszták, tisztelettudók, járnak templomba, a Fidesz-székház mellé, a Lendvay utcába.”

Tóth Bertalan már az európai és belpolitikai üzeneteket vizsgálta volna. Szerinte az volt a tét, hogy előretörnek-e a „politikusbűnözők”, kitörnek-e abból a karanténból, amibe „az európai progresszív erők” bezárták őket. Szerinte ez nem sikerült, ahogy a tavalyi választási eredményt sem sikerült megismételni. Nem született kétharmad, ami az MSZP elnöke szerint sokaknak ad reményt az önkormányzati választásokat illetően.

HIRDETÉS

Az LMP-s Keresztes László Lóránt szerint is nagyon fontos lesz az önkormányzati választás. Először viszont arról kíván beszélni, milyen fontos volt a vasárnapi szavazás. Megköszönte a párt kicsivel több mint kétszázaléknyi szavazójának, hogy rájuk voksoltak. Szabó Tímea már a hitleri Németországra hajazó tervekről és arról beszélt, hogy a kormányra most kevesebben voksoltak. A médiát szétverték, bezáratták a Népszabadságot, „hazugsággyárat csinált a Magyar Nemzetből és a Hír TV-ből is”, mondta. Az Állami Számvevőszéket ráküldték elmondása szerint az ellenzéki pártokra, megvonva a támogatásukat. Plakátokat sem tudott kirakni az ellenzék, „azt csak az önök Rákosi idejét idéző pártjának lehetett.” A Párbeszéd képviselője is szóba hozta a Strache-ügyet. „Európa nem kért az önök fasizmusából, és nem kért a szovjet tankokból sem” – állította. Az igazi erősödést a zöldek hozták Európa-szerte, mondta, bár épp Jávor Benedek nem jutott ki az MSZP-Párbeszéd listájáról, miután alig több, mint hat százalékot szereztek.

Harrach Péter higgadtabb hangot kért, és a keresztény-magyar államot alapító Szent Istvánról beszélt. A KDNP-s politikus szerint a kampányküzdelemben meg kell jelennie az erőnek, a győzni akarásnak, ez pedig meg is felel az európai normáknak. „Viszont az alpári hang és az ízléstelen megjegyzések nem.”

Kocsis Máté frakcióvezető úgy vélte, minden ellenzéki párt a képességének megfelelően reagált a győzelemhez. „Képzelem, a Jobbik milyen szomorú lenne egy 53 százalékos győzelem után” – jegyezte meg. Szerinte többek között a vezető kereskedelmi televízió, a Népszava, az Index, a Hvg és a 24 „az önök szolgálatában áll”. Ezt Gyöngyösi Mártonnak üzente a fideszes politikus. Tóth Bertalan pedig olyan városokat sorolt fel szerinte, ahol épp hogy a Fidesz győzött, miközben az MSZP „lépett egy lépést a szakadék felé, amihez gratulálunk.” Elmondása szerint régóta mondták, hogy Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezére, és bár nem hittek nekik, de úgy látja, tegnap is nekik lett igazuk. De azért tekintsen szerinte az összmagyar választási eredményekre is a DK vezetője, és lássa be, hogy a Fidesz–KDNP nyert. „Tanuljanak a választói akaratból, abból, hogy amit a választók többsége mond, az nem lebecsülendő, nem lepatkányozandó” – utalt az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó kijelentésére.

„A Fidesz kihozta a maximumot, a DK döntő részben Dobrev Klárának köszönheti a sikerét” | Magyar Hang

Orbán Viktor számára az lesz innentől kezdve a fő kérdés, lesz e lehetőségük visszatérni a Néppártba, vagy utóbbi hajlandó lesz-e visszavenni őket – összegzett a Policy Agenda elemzője.

Orbán úgy reagált, hogy kellő tisztelettel végighallgatta az ellenzékiek hozzászólásait, de szerinte semmit nem tanultak. Ráadásul rá dühösek, miközben a magyar emberek döntöttek – mondta. Csak annyit kér, hogy nézzenek a táblára, és tartsák tiszteletben a magyar emberek döntését.

Napirend előtti felszólalásával Gyurcsány Ferenc érkezett, aki az „Európai Egyesült Államokról” beszélt, és arról, hogy a kormány egységes európai határvédelemért küzdött. De aztán mégis feladta álláspontját a hatalom szerinte. Majd az oroszokkal való gáztárgyalást ostorozta, kijelentve, hogy jelentős európai világcégek úgy közlekednek az európai országok között, mint magyarok a fővárosi kerületeken keresztül. Szerinte ezt is szabályozni kellene. Nem az Európai Unió működik szerinte birodalomként, a DK-nak pedig nem mindegy, hogy az európaiak szabadon élnek-e demokratikus országokban. Ezt nem tartja belügynek, még ha a kormányfő nem is kér belőle.

Dömötör Csaba válaszában felvetette, hogy Gyurcsány kormányzása alatt érkeztek ide orosz titkosügynökök, és Czeglédy Csaba mögött is kiálltak szerinte az ellenzékiek, tehát pont ők védték a bűnözést. „Gyurcsány Ferenc az úr a baloldal házában, ő diktálja a tempót” – értékelt. Ráadásul úgy oktatnak demokráciából, hogy az emberek szemébe lövettek – jelentette ki. Annyi történt szerinte, hogy elmartak az egyik párttól kettőt, lízingeltek a másiktól kettőt, de ettől még nincsenek többségben. Négy EP-mandátum nem felhatalmazás még arra szerinte, hogy Gyurcsányék ilyeneket mondjanak.

HIRDETÉS

Kövér László ezután megkérte a DK-s Gréczy Zsoltot, hogy ne kiabáljon végig hangosan a felszólalások alatt.

A párbeszédes Tordai Bence büszke arra, hogy „a magyar állampolgárok fele immunis” a kormánypártok „agymosására.” Hiába szerinte az ellenzéki pártok kivéreztetése és az „állampárti” módszerek, a nép ellenáll, és nincs kétharmad. „Orbán Viktor nacionalista haverjai törpe kisebbség lesznek az Európai Parlamentben” – hangsúlyozta. Szerinte egyetlen okuk lehet az örömre, hogy „sikerült kihúzni egy tüskét a körmük alól”. Ezzel arra célzott, hogy Jávor Benedek nem folytathatja a munkáját az Európai Parlamentben. Úgy látja, amit a fideszesek ünnepelnek, azt a „gondolkodó emberek” siratják. A halálos ágyukon majd őszintének kell lenniük a fideszeseknek, jelentette ki, és elmondaniuk az unokájuknak, hogy miért nem tettek a klímaváltozás ellen kormányon. Földlakóként elvárja, hogy az ellenzéki politikusok folytassák azt a munkát, amit elkezdtek, és örül a vasárnapi ellenzéki győzelmeknek.

Jakab Péter is a Jobbikot ért kormánypárti támadásokat emlegette, s azt, hogy hány száz megnyert sajtóper van mögöttük. „Elégedett? Így kell megnyerni egy választást?” – kérdezte, majd Domokos László ÁSZ-elnök meneküléséről beszélt. Azt már óriási győzelemnek tekinti, hogy a Jobbik még létezik, „a mandátum már a prémium kategória.” Úgy fognak indulni az önkormányzati választásokon, hogy a Fidesz szerinte sírni fog a végén. „Önök ciki képviselők a Néppártban. És nekünk is” – mondta. Lezavarták szerinte Orbánékat a focipályáról. Szóba hozta még az „olcsó keleti vendégmunkásokat”: ez szerinte a kormány igazi bevándorláspolitikája. Egy ember jelent szerinte innentől igazi nemzetbiztonsági kockázatokat: Orbán Viktor. Nem tudjuk azt sem, miért engedték be Gruevszkit, tette hozzá.

A felszólalásra Orbán Balázs válaszolt. Nyilas fenyegetőzésnek nevezte az ellenzéki felszólalásokat, és szürreálisnak is tartja őket. „Önök a valóságtagadás állapotában vannak.” Az pedig régi marxista terminológia szerinte, hogy van a történelmi fejleménynek egy iránya, amit az élcsapatnak kell megjelenítenie.Ezt az SZDSZ hozta be, de most újra előkerült, jegyezte meg. Az LMP-t pedig a Kétfarkú Kutya Párttal egy viccpárt is megelőzte elmondása szerint.


HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,212lájkolóTetszik
2,696követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Borkai Zsolt lányának is van egy több tízmilliós lakása

Hadházy Ákos nyilvánosságra hozta az érintett ingatlan tulajdoni lapját is.

A Sós Sziklák Völgye