HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Az alaptörvén...

Az alaptörvénnyel is ellentétes lehet a kormány terve, tiltakoznak az MTA kutatóhelyeinek vezetői

HIRDETÉS

Tiltakozik az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetőinek Tanácsa a kormány által tervezett törvénymódosítás ellen. Az MTA.hu honlapon közzétett állásfoglalást a testület ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett fogadta el kedden.

HIRDETÉS

A tanács szerint a javasolt törvénymódosítások nem felelnek meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia között lezajlott tárgyalásokon elfogadott megállapodásoknak és a sokszor hivatkozott német főhivatású kutatóhálózati modelleknek.

A tervezett törvénymódosítások nyilvánvalóan sértik Magyarország alaptörvénye XIII. cikkében foglalt tulajdonhoz való jogot, mert kártalanítás és szerződés nélkül határozatlan időre vagyonának ingyenes használatba adására kötelezi az MTA-t mint magánjogi jogalanyt. A javasolt törvénymódosítások nem biztosítják a kutatóhálózat jövőbeli alapfinanszírozását, alapfinanszírozás nélkül pedig a kutatóintézetek tudományos működése ellehetetlenül.

Megszűnik a tudomány önállósága, augusztustól államosítanák az MTA kutatóintézeteit | Magyar Hang

A módosítások szerint az intézményhálózatot felügyelő és irányító testület elnökén túl annak tagjait is a mindenkori miniszterelnök nevezi ki. Ez a megoldás nem biztosítja a valódi paritást, amely a tudomány művelésének egyik elengedhetetlen szakmai biztosítéka. Az irányító testületben nem biztosított a kutatóhálózat képviselőinek részvétele. A javasolt módosítások – a korábbi megállapodásokkal ellentétben – nem tartalmaznak garanciát a kutatóhálózat meghatározott idejű egyben tartására, és bármilyen átszervezés lehetőségét az irányító testület egyszerű – nem minősített – többségének kezébe adják.

Aggályosnak tartják, hogy az előterjesztés nem rendelkezik arról, hogy a kutatóhálózat tagintézményeinek vezetői a jelenleg hatályos nyílt pályáztatási eljárással és az Irányító Testület minősített többségi döntésével kerüljenek pozíciójukba. A kutatóhálózat tudományos működésének autonómiáját kérdésessé teszi, ha a kutatóhálózat titkárságának gazdasági vezetőjét a felelős miniszter nevezi ki.

HIRDETÉS
Csaba László: Palkovics László nem nagyon értette azokat a felvetéseket, hogy vannak létező törvények | Magyar Hang

A módosítások lényegében teljes kormányzati – politikai – irányítást biztosítanak a kutatóhálózat felett, szöges ellentétben a mintának tekintett német gyakorlattal. Ez a törekvés, valamint a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács felépítése és abban az illetékes miniszter megnövekedett szerepe potenciálisan veszélyezteti a kutatás és a tudomány alaptörvényben is garantált szabadságát – olvasható az állásfoglalásban.

Mindezek alapján az Akadémiai Kutatóhelyek Vezetőinek Tanácsa felhívja a Kormányt, hogy az előterjesztést a Stratégiai Bizottság konszenzussal elfogadott és mindkét fél által aláírt határozati javaslatait követve dolgozza ki, mert az jelenlegi formájában nem teremt fenntartható és működőképes intézményi keretet a minőségi tudományos kutatások számára.

„Ez a kutatói szabadság lábbal tiprása”

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szerda reggel közleményben tudatta: megdöbbenéssel olvasta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a kormány, figyelmen kívül hagyva a tudományos élet véleményét, parlamenti erőfölényével visszaélve, einstandolja a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát.

„Az újonnan felállítandó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kapja meg ingyen használatra az MTA épületeit. Ez színtiszta államosítás.  Létrehozzák a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot, amely eldönti a támogatott kutatások irányát. Ez a kutatói szabadság lábbal tiprása, mely ellene megy az európai értékeknek. Ezért kérjük a kormányt, és legfőképpen Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, mint beterjesztőt, hogy gondolják végig még egyszer a törvényjavaslatot, és keressenek egy konszenzuson alapuló megoldást! A magyar tudományos élet szabadsága nem lehet alárendelve rövidtávú aktuálpolitikai kérdéseknek” – fogalmaznak.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,515lájkolóTetszik
2,557követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Tökötök van, nem lovatok

Az emberek jók, vagy nem is tudom. Tény, hogy a minap hazatértemkor egy hatalmas zacskót találtam a kilincsen.

Tüzek