Gulyás Gergely: A kormány elhalasztja a közigazgatási bíráskodás bevezetését

Gulyás Gergely: A kormány elhalasztja a közigazgatási bíráskodás bevezetését

Fotó: Bodacz Péter/Magyar Hang

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A gazdaságvédelmi akcióterv volt a fő témája a mai Kormányinfónak, Varga Mihály pénzügyminiszter 13+1 pontos csomagot jelentett be, amelyben főleg adócsökkentések vannak. Gulyás Gergelyt a Budakeszi Járműjavító oroszoknak való átadásáról, az RMDSZ különös sikeréről és az elmaradó elszámoltatásról kérdeztük. Percről percre.

A kormány nevében részvétét fejezte ki a szerda esti hajóbaleset áldozatainak Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki, 135. kormányinfó elején, majd hangsúlyozta, hogy a hét kimentett emberből már csak hárman vannak kórházban.

Az erős politikai felhatalmazásnak érzik a vasárnap esti választás eredményét, Gulyás Gergely leszögezte, továbbra is bevándorlásellenes állásponton vannak, ahogy a keresztény kultúra védelmét is továbbra is legfontosabb feladatuknak tartják. Megerősítette a miniszter, hogy sem a néppárti, sem a szocialista csúcsjelöltet, vagyis sem Manfred Webert, sem Frans Timmermanst nem támogatják az Európai Bizottság élére. Weberről azt mondta, hogy megsértette a magyar választókat, Timmermansszal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, a kabinet Európában sem szeretné, hogy Soros alapíthasson kormányt.

Csúszik a közigazgatási bíróságok bevezetése

Gulyás Gergely a szerda kormányüléssel kapcsolatban kiemelte, hogy döntöttek arról, hogy a közigazgatási bíróságok létrehozásának határidő nélküli elhalasztását kezdeményezik. Gulyás Gergely szerint olyan európai vita kereszttüzében áll a téma, ami a kormány szerint alaptalan, de a viták elcsitulásáig elhalasztják a bevezetést, a vonatkozó jogszabályt még ma beterjesztik a Parlament elé. A köztársasági elnököt arra kérik, hogy a felsőbíróság élére már ne is jelöljön elnököt.

Több problémát is talált a Velencei Bizottság a közigazgatási bíróságokról szóló törvényben | Magyar Hang

Gazdaságvédelmi akcióterv

Varga Mihály a 13+1 pontos gazdaságvédelmi akciótervet ismertette:

  • A szociális hozzájárulási adó 2 százalékponttal csökken július 1-jétől. Ez idén 144 milliárd forintos, jövőre 156 milliárd forintos tételt jelent a költségvetésben.
  • 13-ról 12 százalékra csökkentik a kiva mértékét, 2020 január 1-jétől.
  • Adóadminisztráció csökkentő intézkedések lesznek, például megszüntetik az evát.
  • Decembertől a vállalkozásoknak nem lesz szükségük kötelező adófeltöltésre.
  • A reklámadó kulcsát nulla százalékra csökkentik, 2022-ig felfüggesztik a jelenlegi kulcsot, ettől piacbővítő hatást várnak.
  • 18 százalékról 5 százalékra csökken az áfa a szálláshely-szolgáltatásnál.
  • Építésre, bővítésre, felújításra használt lakóingatlanoknál 5 millió forintig áfa-visszatérítést kaphatnak a kistelepüléseken.
  • A munkásszállók, munkáshotelek építésének támogatását 2019 őszétől a magáncégekre is kiterjesztik az önkormányzatokról.
  • 2020-tól kisvállalatoknál 300, középvállalatoknál 400 millió forint, 2021-től kisvállalatoknál 200, középvállalatoknál 300, 2022-től kisvállalatoknál 50, középvállalatoknál 100 millió forint után lehet majd igénybe venni fejlesztési adókedvezményt.
  • 10 milliárd forinttal tőkét emelnek a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél.
  • 5 milliárdos tőkeemeléssel segítik a mezőgazdasági garanciarendszert.
  • 2020 és 2030 között évi 17 milliárd forintot szánnak az öntözéses rendszer fejlesztésére.
  • A k+f és innováció támogatására jövőre 32 milliárd forinttal több jut, összesen 157 milliárd forint.
  • Elindul a Magyar Állampapír Plusz program.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály azt mondta, azzal számolnak, hogy a gazdasági növekedés tartós marad, így akár a következő évben is több adóbevétel folyhat be.

A Pesti Srácok kérdezte, hogy mi lesz, ha jogállamisági okokból csökken az EU-támogatás? Varga Mihály egyetértett a kérdezővel, hogy ez egy megfoghatatlan szempont. Nem számolnak azzal, hogy kevesebb lesz a támogatás.

Nem tudják, mennyibe fog kerülni a gazdaságvédelmi akcióterv

Melyik lesz a prioritás: a növekedés vagy a költségvetési stabilitás – kérdezte a Növekedés.hu. Egyre inkább egyensúlyi költségvetések kellenének, a 2020-as már ennek megfelelően készül – válaszolta Varga Mihály – kisebb hiánnyal, nagyobb tartalékkal.

Mit jelent konkrét összegben ez a 13+1-es csomag – kérdezte a Magyar Hang újságírója. – Gondoltunk konkrét összegekre, de sok változásnál nem lehet tudni pontos hatást. Akkor lehet véglegesíteni, amikor már hatályba léptek – válaszolta Varga Mihály. – Ahol tudott, mondott konkrét összeget – tette hozzá.

Vagyis, bár készül a büdzsé, nincs konkrét szám arról, hogy mennyibe fog kerülni a gazdaságvédelmi program. A forrásra utalva homályos dolgokat mondott Varga Mihály: a tartalékokból, ami 2018-ról maradt.

Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy 400, vagy akár 1000 milliárd forintot is visszakérhet az EU több közbeszerzéssel kapcsolatos szabálytalanság miatt, úgy válaszolt, hogy amíg nincsenek döntések, korai erről beszélni. A büdzsé ilyen nagyságrendű összegekkel nem számol – tette hozzá, elismerve ugyanakkor, hogy folynak egyeztetések az ügyben az Európai Bizottság és a kormány képviselői között.

Arra a kérdésünkre, hogy az Orvosi Kamara szerint az orvosok nem kaptak béremelési ajánlatot a kormánytól válaszul az egészségügyi szakdolgozók bérének emelésével állt elő Varga Mihály, erről 2018 őszén döntöttek. Ismételt kérdésünkre sem reagált érdemben a szakorvosok bérének rendezésére. – A jövő évi költségvetés tervezésekor számolnak béremelésekkel – mondta.

Varga Mihály nem tudott összegszerű becslést mondani a paraszolvenciára. A kérdést kikerülve arról beszélt, hogy a kormány célja a hálapénz kivezetése és 2010 óta azon dolgoznak, hogy tisztességes bérek legyenek az egészségügyben. A hálapénz becsült éves mértékével kapcsolatban megismételt kérdésünkre végül Varga Mihály mindössze annyit közölte: többféle becslés van.

Varga Mihály távozott, Gulyás Gergely állt a kérdések elé.

A Brüsszelbe távozó Trócsányi Lászlót váltó új igazságügyi miniszter személyéről még nincs döntés – mondta.

A szerdai hajókatasztrófa kapcsán, az éjszakai hajózás esetleges szigorításra vonatkozó kérdésre azt felelte, megvárják a vizsgálat eredményét, ha szükséges, utána lépni fognak.

„A Fidesz pozícióit már nehéz javítani”

Miért fújták le a közigazgatási bíráskodás bevezetését, amikor már a haladt az előkészítés, a pályáztatás. A kormány nem szokott meghátrálni a bírálatok miatt – kérdezte az Mfor.hu. – Amikor folyik a 7-dik cikkelyes eljárás, akkor nincs szükség újabb vitákra. A törvény készen áll, bármikor bevezethető, vagy végleg elfelejthető – válaszolta Gulyás.

– Ez az ország pozícióját javítja az Európai Unióban, a Fidesz pozícióit már nehéz javítani – reagált az esetleges alkura vonatkozó kérdésre.

Miért pont most – kérdezte a Bloomberg. – Most tudtuk utoljára értékelni a helyzetet az indulás előtt – válaszolt Gulyás. Jogállamisági kérdésekben az Európai Parlament nem vehető komolyan, de az Európai Bizottsággal nem így van, az igazságügy függetlenségével kapcsolatos vádak túlzottan veszélyesek – tette hozzá, utalva a lengyel kormány ellen indult 7-es cikkelyes eljárásra utalva.

Szerinte ennek a lépésnek komoly hatása nincs a Fidesz néppárti tagságára. A Néppártnál van a döntés, hogy merre fordul.

Az Európai Bizottságnak több más kritikája is van, itt van a CEU, a média vagy az MTA helyzete. Ezek esetében is lépnek? – CEU-ügyben semmilyen lépést nem tervezünk, nincs napirenden az egyetem ügye – válaszolta.

– Mi úgy gondoljuk, ha van egy terület, ahol nem szabad kétséget ébreszteni a jogállamiság tekintetében, az az igazságszolgáltatás – emelte ki Gulyás. Szerinte ugyanakkor a liberális jogállam irányába tett lépéstől lépett vissza a kormány.

Azért léptek vissza a közigazgatási bíróságoktól, hogy ne vétózzák meg Trócsányi László biztosi pozícióját? Nem lát konkrét összefüggést ezek között Gulyás.

Kormányátalakítás most nem lesz, egy miniszter távozik a kormányból, hogy EP-képviselő és biztos legyen – válaszolta a Pintér Sándor és Kásler Miklós esetleges távozására vonatkozó kérdésre.

Az MTA átalakítása kapcsán minden felhatalmazást megadott a kormány Palkovics Lászlónak – mondta kérdésre válaszolva.

Jó és kívánatos lenne, ha megállapodnánk az Akadémiával, de egy éve tárgyalunk és az MTA elnöksége végül nem fogadta el a tervet – mondta Gulyás.

Handó Tünde törvénymódosítási javaslataival kapcsolatban azt válaszolta, hogy ő nem nyúlna hozzá ebben a környezetben az igazságügyi szabályozáshoz.

Gulyás nem válaszolt a Pesti Srácok azon kérdésére, hogy mennyi esélyt adna arra, hogy decemberben a Néppárt tagja lesz a Fidesz. A Salvinivel való közös frakciónak kevés esélyét látja, vannak ott olyan pártok, akikkel nem hiszi, hogy együtt tudnának működni. Talán Le Pen pártjára utalhatott.

Legkésőbb kedden nyújtják be a Palkovics-féle törvénytervezetet.

Nem tud arról, hogy újabb menekülttáborokat zárnának be mostanában – mondta Gulyás.

A dél-budai szuperkórház kapcsán azt mondta, hogy 2021. első felében alapkőletétel is lehet.

Az Európai Bizottság élére az alkalmasság a legfőbb kritérium, örülnének, ha néppárti lenne, de akár más frakció tagja is lehet az új elnök Gulyás szerint.

A klímavédelmet prioritásnak tekintjük, a hülyeséget nem – jelentette ki Szijjártó Péter kijelentésére reagálva.

Lapunk munkatársa a Dunakeszi Járműjavító orosz kézbe adása kapcsán tett fel kérdéseket. Gulyás Gergely szerint erről még csak egy szándéknyilatkozat született, nincs döntés. Az idei évben szerinte lezárul az ügylet. –Még mindenféle alternatíva lehetséges, hogy mekkora részt adunk át. A cél, hogy a járművek gyártása itthon történjen, ehhez az orosz tőke segíthet– jelentette ki.

Mi mindig is azt mondtuk, hogy elszámoltatás kell, de jogállami keretek között. Olyan erős volt a magyar jogállam, amilyen az elszámoltatás lett

– válaszolta a Magyar Hang azon kérdésére, hogy a Gyurcsány-kormány elszámoltatásnak ígéretével 2010-ban kétharmadot szerző Fidesz nem tartozik-e magyarázattal a szavazói felé azok után, hogy a Demokratikus Koalíció lett az EP-választás második helyezettje.

Megkérdeztük azt is, hogyan kommentálná azt, hogy – mint ahogy arról lapunk elsőként beszámolt – az RMDSZ olyan szavazatokkal jutott ki az Európai parlamentbe, amelyeket színtiszta román területeken adtak le rájuk. Gulyás Gergely kifejtette: minden magyar embernek örülnie kell annak, hogy a Erdélyből is kijutottak magyar képviselők Brüsszelbe. – Én nem állok be azok sorába, akik ahelyett, hogy örülnének annak, hogy egy magyar párt képviselőket küldhet az Európai Parlamentbe, inkább elkezdik ennek az eredménynek a realitását kétségbe vonni. Nem ismerek olyan előírást, hogy csak magyarok szavazhatnának az RMDSZ-re – fogalmazott, hozzátéve: ez legfeljebb politikai elemzésre érdemes.