Tiborcz István a parlamentben

Tiborcz István a parlamentben

Fotó: Parlament.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A fővárosban zajló előválasztási kampány a hétfői országgyűlési ülésen sem maradhatott ki, mind Karácsony Gergely, mind pedig Kálmán Olga mellett voltak felszólalók. Más témák is akadtak persze, például hosszan lehetett hallani egy zacskó száraztészta parlamenti utazásáról is.

A kormány, amely szerint Magyarország jobban teljesít, titkolja, hogy mekkora a szegénység – erről beszélt hétfői napirend előtti felszólalásában a Jobbik frissen megválasztott új frakcióvezetője. Jakab Péter szerint egyszerűen nem merik nyilvánosságra hozni, hogy ennek a népnek valójában semmije sincs, legalábbis ezt a következtetést vonta le abból, hogy a statisztikai hivatal nem publikálja a létminimum alatt élők számát. 2017-ben ezért már egy magáncég végzett kutatást ebben a témában, az akkori adatok szerint 3,3 millióan nélkülöztek. Jakab Péter szerint ezzel szemben a fideszesek gazdagodnak: Tiborcz István, a miniszterelnök veje ma már 35 milliárdos vagyonnal rendelkezik, Mészáros Lőrinc alvállalkozói már a gyermekei, és az Orbán-család cégei is termelik a milliárdokat.

A felvetésre a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolt, aki elsőként az Eurostat adatait hozta fel, amelyek szerint 2013 és 2017 között 900 ezerrel csökkent a szegénység kockázatával kitettek száma. Ezt Dömötör Csaba részéről hosszú személyeskedés követte. Jakab Pétert kezdte bírálni, amiért korábban megpróbálta megakadályozni a parlamenti ülést, a szavazást, beült a miniszterelnök székébe, de még egy biztonsági őrt is megfenyegetett. – Ez nem néppártosodás, ez politikai huliganizmus – mondta. A Jobbik kapcsán is elmondta, hogy „látványos szabadesésben van”, a lejtmenet pedig a frakcióvezető stílusában is tetten érhető.

A száraztészta útja

Jakab Péter az országban tapasztalható szegénység, illetve a fideszes korrupció kapcsán felidézte felszólalásában azt is, hogy egy héttel korábban egy zacskó száraztésztát tett le a miniszterelnök asztalára azzal, hogy Orbán Viktor szemében ennyit ér az ország. Most a korrupció és a lopás kapcsán azzal példálózott, hogy Kocsis Máté fideszes frakcióvezető még azt a szatyor száraztésztát is lenyúlta.

Kocsis Máté természetesen ezt nem hagyta szó nélkül. Állítása szerint a teremszolgálatot kérte meg, hogy juttassák azt vissza a Jobbik frakciójához, mert őt úgy tanították otthon, hogy az étel nem játék. Úgy vélte, hogy az ellenzéki politikus több millió választót sértett meg az akciójával, és vissza kellene adnia a parlamenti mandátumát.

Forrong az egészségügy

Az MSZP és a Demokratikus Koalíció is az egészségügy helyzetére igyekezett felhívni a figyelmet, a szocialista Korózs Lajos például úgy fogalmazott, hogy „forrong” ez a terület. Arra hivatkozott, hogy az elmúlt hetekben a traumatológiai társaság azonnali béremelést követelt, az orvosi kamara azt méri fel, hogy mennyien lennének hajlandóak demonstrálni, de a sürgősségi centrumok is áldatlan állapotban vannak. A DK-s Varju László ennél lokálisabb ügyet említett, ő az újpesti kórház újranyitása mellett szólalt fel, ennek érdekében a kerületben élők még tüntetésre is készülnek. Nem hagyta ki, hogy főpolgármester-jelöltjük, Kálmán Olga mellett kampányoljon, ősszel ugyanis már vele akar az ügy megoldásán dolgozni.

Mindkét esetben Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszolt és hosszú percek mentek el a múlt visszaidézésével. Hiába van 2019, arról beszélt, hogy mit tettek a balliberális kormányok 2002 és 2010 között, a kórházbezárásoktól kezdve egészen a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetéséig. Azért az újpestieket igyekezett megnyugtatni azzal, hogy 834 milliós egészségügyi fejlesztés zajlik a kerületben.

Tiborcz-adó

A párbeszédes Tordai Bence már nemcsak megemlítette az ugyancsak főpolgármesteri jelöltségre aspiráló Karácsony Gergely nevét, hanem az egész felszólalását az egyik tervére húzta fel. Mégpedig a Tiborcz-adónak elnevezett elképzelésre, amelyet Budapesten a félmilliárdnál drágább ingatlanokra vetnének ki. Ezt egyébként az érintett, ahogy az ellenzéki politikus fogalmazott, „a saját lábán, pontosabban a mi lábunkon álló hirtelen lett milliárdos” sérelmezte is.

Dömötör Csaba az elnevezéssel sokat nem bajlódott, nem próbálta védeni Tiborcz Istvánt, hanem csak úgy összegezte az ügyet, hogy az ellenzék adóemelésen töri a fejét. Még azt a furcsa érzést is átélte, hogy egyetértett Szanyi Tiborral, aki szerint elakadt az ellenzék témakészlete.

Klímapolitika

Az LMP-s Schmuck Erzsébet azt bírálta, hogy a magyar kormánnyal a csehekkel és a lengyelekkel együtt megakadályozta az Európai Tanácsban, hogy az unió 2050-re karbon-semlegessé váljon. Ez azt jelenti, hogy nem bocsátanak ki annál több szén-dioxidot, mint amennyire van elnyelő kapacitás. Az ellenzéki politikus szerint ezzel a kormány klímapolitikája elbukott.

Dömötör Csaba ugyanakkor azzal kezdte, hogy „mindannyiunknak fontos a klíma védelme”, Magyarország pedig úgy növelte gazdaságát az elmúlt évtizedekben, hogy a károsanyag-kibocsátását jelentősen csökkentette. Szerinte addig nem tudják ezt az EU-s elképzelést támogatni, amíg nem lehet tudni, hogy a közösség mekkora összeget fordít a változások fedezésére.