Budapesten és Szegeden foglalkozik egyedül a helyi esélyegyenlőségi program az LMBT+ emberekkel, noha az őket érő kirekesztés a mai napig súlyos probléma, és a fizikai erőszak sem ritka.
– Volt olyan középiskolás diák, akinek vizet öntöttek a táskájába, másnak pedig betörték az orrát, miután kiderült identitása az osztálya előtt, saját beszámolója szerint neki azt mondta az osztályfőnöke, hogy viselje el valahogy ezt az érettségiig – sorolja Halászi Krisztina, a Szegedi LMBT Közösségért csoport tagja, hogy egyes embereket hogyan ér kirekesztés, pedig országos felmérések szerint a főváros mellett még Szeged és a Dél-Alföld az egyik legelfogadóbb hely az LMBT+ párokkal szemben. De aki azt gondolná, a fővárosban nincsen homofóbia: egy budapesti gimnáziumban egy tanár pár éve amiatt szörnyülködött a diákjainak, hogy látott egy „buzigyereket” a metrón, és azt fejtegette, hogy az ilyeneknek „be kéne verni a képét” – tette hozzá a civil jogvédő szervezet tagja egy helyi rendezvényen.
Azon diákok élete, akik nem a biológiai nemükkel tudnak azonosulni, még nehezebb. Sokan csak érettségikor, vagy iskolaváltáskor merik egyáltalán felvállalni, kik ők. De ha azt hinnénk, a homofóbia kinőhető, Halászi elmondta, hogy a mai napig tucatnyi olyan történetet hallanak, amely arról szól, hogy kirúgtak, vagy nem vettek fel valakit egy munkahelyre, mert kiderült róla, hogy a saját neméhez vonzódik. „Amíg embereket rúgnak ki miatta, addig nem tekinthetjük a melegséget hálószoba-kérdésnek” – összegezte.
Ezért is kezdeményezték tavaly júniusban, hogy a város akkor készülő és épp vita alatt álló friss Helyi Esélyegyenlőségi Programjába (HEP) kerüljenek bele az LMBT+ emberek, azaz a szexuális- és nemi kisebbségek is azon csoportok közé, akiknek a védelmére a város intézkedési tervet dolgoz ki.
Ilyen Helyi Esélyegyenlőségi Programot minden településnek össze kell állítania, enélkül ugyanis nem részesülhet sem állami, sem európai uniós fejlesztési pénzekből, az ezt előíró törvény még 2003-ra nyúlik vissza. A dokumentum öt évre szól, kétévente felül kell vizsgálni. Ebben a településen élő hátrányos helyzetű emberek helyzetét kell felmérni és a problémákra intézkedési tervek formájában megoldásokat megfogalmazni. Ilyenek lehetnek: intézmények akadálymentesítése, szemléletformáló rendezvények önkormányzati dolgozóknak, de olyan település is, ahol új tanodát terveznek építeni a szegény gyerekek helyzetének javítására.
Hozzák a kötelezőt
A törvény hat csoportot ír elő, amelyről mindenképpen szólnia kell a HEP-nek: a nők, a mélyszegénységben élők, a romák, a fogyatékkal élők, a gyermekek és az idősek. A jogszabály lehetőséget ad ezeken túl hátrányos helyzetben élő csoportok felkutatására és a programba emelésére is, nem légből kapott dolog tehát, amikor helyi civilek javasolják a kör bővítését. A kötelezőkön túli csoportok azonban nagyon kevés település HEP-jében jelennek csak meg.
Szegeden első körben nem jártak sikerrel, még szót sem kaptak a HEP-et tárgyaló ülésen. Tronicsek Viktória, aki szintén a helyi jogvédő csoport tagja akkor úgy nyilatkozott, hogy a HEP-et is elkészítő Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnökével, a szocialista Joób Mártonnal azt sem volt könnyű elérniük, hogy egyáltalán leüljön velük egyeztetni. Végül a civilek erőfeszítéseinek, és a helyi sajtó érdeklődésének köszönhetően a HEP véglegesített változatába már bekerültek nem csak az LMBT+ emberek, de szintén újonnan a szenvedélybetegségben szenvedők is.
Bár hasonlóan elszántak voltak, nem jártak ilyen sikerrel a főváros agglomerációjához tartozó Pest megyei Gyálon a helyi Eleven Gyál civil közösség tagjai. Ők szintén azt szerették volna elérni, hogy az LMBT+ emberekkel bővítsék ki a dokumentumot. Egyik tagjuk, Szabó Katalin kapott is három perces felszólalási lehetőséget, de végül a közgyűlés fideszes többsége leszavazta, hogy legalább említés szintjén bekerüljenek a szexuális- és nemi kisebbségek az dokumentumba, hiába sikerült ahhoz egyébként megnyerniük mindkét helyi ellenzéki képviselőt, a jobbikos Lakos Pétert és a DK-s Hegymegi Istvánt.
A HEP általános ismertségét és az iránta való érdeklődést jól mutatja, hogy a település önkormányzati lapjának beszámolója azt írja, ez volt az egyetlen javaslat vagy vélemény, amely hozzá érkezett. (A városvezetés nyilvánossághoz való hozzáállását pedig az, ahogyan a kiadvány ezután annyival intézi el a tudósítást, hogy „a többség nem szavazta meg a közösség felvetését”, meg sem említve, hogy az miről is szólt.)
A szegedi HEP-ben végül tehát a minimumon túli csoportokként szerepelnek az LMBT+ emberek és a szenvedélybetegek, ezen kívül a főváros központi HEP-je részletesebb még. Ebben helyet kaptak a hajléktalanok, a migránsok és menekültek, az LMBT+ emberek, illetve a kisgyermeket nevelők. Emellett több száz olyan település van, amely említést tesz a szexuális- és nemi kisebbségekről, konkrét problémákat azonban már nem gyűjt össze és intézkedési tervet sem fogalmaz meg. Itt általában a dokumentum elején az alapelveknél a diszkrimináció tilalmának említésekor az egyenlő bánásmódról szóló törvényben szereplő valamennyi védett tulajdonság között, vagy a felhasznált szakirodalomnál kerülnek elő az LMBT+ emberek.
– Szeged és Budapest mellett Kecskeméten, Zalaegerszegen tettünk kifejezett javaslatot az LMBTQI emberek szerepeltetésére, e két helyszínen tárgyalni is voltunk, de a helyi csoportok sajnos kapacitáshiány miatt nem tudták végigvinni az ügyet – mondta el kérdésünkre Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivője. Ők sem tudnak több településről, ahol konkrét intézkedési tervek kerültek volna a helyi HEP-be az LMBT+ emberekkel kapcsolatban.
Dombos Tamás szerint az esélyegyenlőségi programok Magyarországon sajnos elég formálisak, konkrét változás nem igazán következik belőlük, a bekerülést viszont az LMBT+ közösség fontos eredményének tartja, és szerinte lehet rá hivatkozni a későbbiekben például önkormányzati intézmények, iskolák megkeresése során. Hozzátette: tudnak olyan országról, ahol ezek a programok nagyon komoly eredménnyel jártak.
Ahol próbálnak segíteni
Szegeden például a város honlapján ügyfél-elégedettség mérést vezetnek be, hogy megismerjék, kinek milyen diszkriminációval kell szembesülnie az önkormányzati, illetve a szegedi kistérségi intézményeknél, valamint szemléletformáló továbbképzéseket tartanak a velük foglalkozó szakembereknek.
A fővárosi központi anyagban betű- és szám jelzésekkel veszik sorba az intézkedési terveket, amelyek általában több kisebbség védelmét is megcélozzák, és a különböző csoportokhoz kapcsolódóan feltárt problémáknál jelölik, mely intézkedés hova kapcsolódik.
Itt a problémák között az LMBT+ embereket érő zaklatást, diszkriminatív intézkedéseket, a velük kapcsolatba kerülő ügyintézők ismerethiányát, a kiszolgáltatottságot, az alacsony jogtudatosságot, és az ezekből adódó erősebb stresszt említik. Külön kiemelték, hogy a homofób és transzfób légkör negatívan hat az LMBT+ diákok és munkatársak iskolai, illetve munkahelyi teljesítményére.
Ezekhez aztán betűkkel és számokkal jelölt kódokkal társítanak konkrét intézkedési terveket – ezekből van egy rakás, némelyik „mainstreaming”, azaz mondjuk úgy magyarosabban, általános beavatkozásnak van minősítve, míg páran specifikusak. Ilyet az LMBT+ emberekre specializálva nem tartalmaz, viszont egy sor intézkedést jelöl meg, mint ide is vonatkozót.
Ilyenek az önkormányzati szakemberek számának növelése, az esélyegyenlőségi célcsoportokba tartozók speciális szolgáltatási szükségleteinek rendszeres felmérése, szemléletformáló rendezvények tartása, jogvédő civil szervezetek támogatása, vagy befogadó munkahelyi gyakorlatok fejlesztése az önkormányzatnál.
Rengeteg HEP egyébként egy kaptafára, láthatólag egy-két sablon alapján készül (ezt sokszor onnan lehet tudni, hogy a dokumentum nevében nem változtatják meg az „esélyegyenlőség sablon” feliratot), az egymáshoz közeli kisebb települések dokumentumai gyakran a konkrét adatokat átírva nagyon hasonlóak, és a cikkben említett néhány eset abszolút kivételnek számít, ritka ugyanis az is, hogy az elfogadást érdemi vita előzze meg, és előfordul az is, hogy a törvény által kötelezően előírt csoportokról egyszerűen leírják, hogy a településen nem élnek. Megkerestem cikkemhez a kormányszóvivőt azzal kapcsolatban, hogy tervezik-e esetleg a kötelezően szerepeltetendő csoportok listáját bővíteni, de sajnos nem kaptam választ.
Alig van felmérés
„A szegedi LMBT népesség számáról hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre” – olvasható a szegedi HEP-ben, és ez mindjárt rá is világít, hol ütközik falakba az a település is, amely szeretné bővíteni a segítendők körét. A helyi vita során fel is merült, hogy csak becslések vannak és a helyi LMBT+ szervezetnek saját tagságától önbevallásos és ismertségi alapon van némi fogalma, mennyien lehetnek érintettek az adott városban. Végül – jobb híján – egy nem reprezentatív, a Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület felügyelete mellett folyt, nagyjából 150 ezer fős országos kutatás adatait használták fel. Ebben 4,8 százalék vallotta magát érintettnek. Ezzel szemben a berlini Dalia Research kutatóintézet 28 EU-tagállamra kiterjedő, 12 ezer főt bevonó felmérésén a PinkNews cikke szerint Magyarországon vallották magukat legkevesebben LMBT+ embernek, mindössze 1,4 százalék (azon belül is az 50-65 év közöttiek konkrétan nulla százaléka, míg 30-49 év között 0,6 százalék, 14-29 év között pedig 4,2 százalék).
Dombos Tamás, a Magyar LMBT Szövetség ügyvivője kérdésemre elmondta: ő sem tud megbízhatóbb kutatásról az LMBT+ emberek hazai létszámáról. Szerinte minden ilyen felméréssel érdemes szkeptikusnak lenni, a rejtőzködés kutatási közegben is nagyon jelentős lehet – tette hozzá.
