Összezavarnák az újpesti ellenzékieket

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

ÚPK Újpesti Patrióták Egyesület név alatt indulhat az idei önkormányzati választáson a korábbi szocialista képviselő, Horváth Imre. Mindezt úgy, hogy az ellenzéki összefogás is hasonló, UPK Újpestiek Közössége Egyesület névvel tervez részt venni a megmérettetésen – derült ki az Index cikkéből.

„Igen? Az az én nevemen van? Akkor csakis abban indulhatok!” – így reagált a lap megkeresésére a korábbi parlamenti képviselő, aki 2014-ben a Kiss Péter halála miatt rendezett időközin szerzett még mandátumot. Amikor viszont eldőlt, hogy a tavalyi választáson a DK-s Varju László képviseli az összefogást, Horváth Imre kilépett az MSZP-ből, és elindult függetlenként. Az eredménye nem volt túl impozáns, 1332 szavazattal 2,34 százalékot ért el.

Az újpesti ellenzék első közös jelöltje idén Szalma Botond volt, ő viszont visszalépett, így esett a választás a momentumos Déri Tiborra. Őt a DK, az MSZP és a Párbeszéd is támogatja, de lehetséges, hogy az LMP és a Jobbik is beáll majd mögé.

A 75 éves Horváth Imre azt mondta, mivel nem tagja pártnak, ezért csakis egyesület jöhet szóba, miután kapcsolatban akar maradni a választókkal. „Érti, nemcsak polgármesterség jöhet szóba, képviselni kell az embereket” – mondta. De állítása szerint még csak gondolkodik az induláson. Horváth Imre azt is mondta, mindenkivel tárgyal, „aki nincs benne ebben a konglomerátumban, de ha megkeresnek, akkor velük is”. A konglomerátum alatt az ellenzéki összefogást értette.

Hogy miért adtak egészen hasonló nevet maguknak a másik tömörüléshez? Horváth válasza erre az volt: „így adódott.” Sőt: „higgye el, hogy nem tudom, mert nem láttam annak a másik szervezetnek a papírjait. Nem az én ügyem, hogy ha hasonlít.” Horváth szerint nem lehet gond a névhasonlóság, „aki elmegy választani, az felkészül.”

Ezen túl ráadásul a bírósági bejegyzésben szereplő „cél szerinti leírás” is szinte szó szerint megegyezik.

Déri Tibor szerint a „Wintermantel Zsolthoz bejárással rendelkező” Horváth Imrének egyértelműen nem egyéni akciójáról van szó. Állítása szerint a politikust a kerületi, avagy az országos Fidesz irányíthatja, méghozzá azért, mert a kormányoldal érzi a vesztét Újpesten, ahol a legrosszabb fővárosi eredményüket produkálták a májusi európai parlamenti választáson.