Csaknem 70 ezren szavaztak az előválasztáson

Csaknem 70 ezren szavaztak az előválasztáson

Az előválasztás első napja az Örs Vezér terén. (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Érvényes volt az első fővárosi ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás, miután a szerda déli zárásig 68 363 budapesti polgár adta le szavazatát. A résztvevő pártok közötti megállapodás értelmében 50 ezer szavazat fölött érvényesnek tekintik a választást, és a résztvevő pártok a győztes ellen nem indítanak főpolgármester-jelöltet.

Az utolsó nap igencsak erősre sikerült, hiszen szerda reggel 8 és 12 között több mint 5585-en voksoltak. Az utolsó előtti nap volt a rekorder, akkor pedig 13 854-en adták le a szavazatukat. 

Eredményhirdetés este 6 óra körül várható (itt olvasható az eredmény). Méghozzá a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének székházában, a Civil Választási Bizottság delegáltjaival, a pártok és különböző civil szervezetek felügyelete mellett.

Karácsony Gergely győzött az ellenzéki előválasztáson | Magyar Hang

Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke az urnazárást követően az Indexnek azt mondta: minden rendben zajlott, komolyabb panasz nem érkezett, ami pedig volt, azt kivizsgálták, de nem találtak az eredményt befolyásoló súlyú szabálysértést. Az utolsó napokban azonban – éppen a verseny kiéleződése miatt – a DK és az MSZP–Párbeszéd némi vitába keveredett, Gyurcsány Ferencék visszaélésekről kaptak információkat, de Magyar György szerint ez hamar tisztázódott, csalásról pedig nem lehet beszélni.

Kálmán Olga a Facebookon köszönte meg a szavazatokat. „Köszönöm azoknak, akik szavazatukkal támogattak, hogy Budapestből európai főváros legyen. A későbbi győztesnek egy feladata lesz: hogy a teljes ellenzéket képviselje októberben” – írta.

Demokráciaimport Amerikából - Avagy hogyan alakult ki az előválasztás rendszere? | Magyar Hang

A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében arról írt a választás kapcsán, hogy Karácsony Gergely megmutatta, tud küzdeni. „Jól állt neki, engem is meglepett teljesítménye, semmi oka szégyenkezni. Kálmán Olga újságíróból pár hét alatt politikus lett, kiderült, hogy nemcsak népszerű kérdező, hanem felelős cselekvő is tud lenni. Kerpel-Fronius Gábor ismeretlenként is végtelenül szimpatikusan lépett a politika világába, most megismert személyisége és felkészültsége egyaránt feljogosítja, hogy politikai vezető legyen.”

Előválasztás: piszkálódás volt, nagy vita nem | Magyar Hang

Később kijelentette, a választás eredményét elfogadják, s felhívta a figyelmet, mindenkinek támogatni kell az ellenzés egyetlen főpolgármester-jelöltjét, a DK a győztes mögé áll, bárki is legyen az. Majd Törökországra utalva azt írja: a budapestiek „utat nyitottak az isztambuli gyorsvonatnak, ahogy mondani szokták. Aki megnyeri a fővárost, az később megnyerheti az országot. Mert a végső cél, hogy Magyarország újra szabad, demokratikus, európai ország legyen. Minden magyar hazája. Ehhez léptünk közelebb ezzel az előválasztással.”

Karácsony Gergely szintén Facebook-bejegyzésben mondott köszönetet a budapestieknek. „Évek óta szorgalmaztam, hogy a politikusok ne zárt ajtók mögött beszéljék meg, ki legyen a Fidesz ellenfele, hanem vonjuk be a döntésbe az embereket. Boldog vagyok, hogy a szavazók bizonyítják: ha megkapják, akkor igenis megragadják a lehetőséget, és beleszólnak a politikai folyamatokba! Büszke vagyok a budapestiekre, ahogyan büszke vagyok azokra a civilekre, aktivistákra is, akik tűző napon, reggeltől estig dolgoztak azért, hogy az előválasztás rendben menjen.”

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum jelöltje még az urnazárás előtt posztolt a Facebookra. „Köszönöm minden önkéntesnek, civilnek és aktivistának, aki a lebonyolításban részt vett. Iszonyat megterhelő a feltérkövezett tereken állni árnyék nélkül. Köszönet nekik. Köszönöm mindenkinek, aki eddig szavazott bármelyik jelöltre. Fontos lépés ez a demokratikus folyamatban.” A Mércének pedig úgy nyilatkozott, szintén még a szavazás lezárása előtt, hogy ha ő nyer, bemegy dolgozni és a hét vége felé elkezdik tervezni a főpolgármesteri kampányt. Ha nem ő nyer, holnap felhívja Tarlós leendő kihívóját és megkérdezi tőle, hogy hogyan tud a legtöbbet segíteni a kampányban.