A félelem tartja össze a német nagykoalíciót

Egyesek szerint meg vannak számlálva a német nagykoalíció napjai. Vannak, akik állítólag már az előre hozott választások dátumát is tudják. A koalíciót azonban egyelőre összetartja a félelem a hatalom elvesztésétől, és nem engedik szétesni az üzleti szféra érdekei sem. A jelenlegi felállás tökéletesen megfelel az Európában egyre erősödő német expanzív törekvéseknek is.

Merész, ám nem is olyan váratlan bejelentéssel állt elő a minap az ARD egyik politikai vitaműsorában Gabor Steingart. Az ismert publicista a CDU felső köreiből származó információra hivatkozva arról beszélt, hogy a kereszténydemokraták már az előre hozott választásokra készülnek. Dátumot is mondott, szeptember 27-ét, mire a beszélgetés másik résztvevője, a német politikai körökben szintén bennfentesnek számító tévés, Micky Beisenherz csak annyit jegyzett meg: „Olyan korán?”

Vagyis sokan a szakítás tényét már készpénznek veszik, csak annak idejéről folynak még a találgatások. Akadnak, akik ősz helyett inkább az év végére várják a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciójának végét. Megint mások úgy látják, hogy a nagykoalíció ideje ugyan már lejárt, egyelőre összetartják – a félelem mellett – az össznémet érdekek.

Ez a beszélgetés is jól mutatja a német belpolitikában uralkodó hangulatot. A CDU–CSU ugyan a legtöbb szavazatot szerezte az európai választásokon, folyamatosan esik népszerűsége, és igencsak a nyakukra jöttek már a Zöldek. Van olyan közvélemény-kutatás, ahol már meg is előzik őket. S akkor még nem beszéltünk a nagykoalíció másik pártjáról, a 15,5 százalékos eredményével ismét nagyot bukó, korábbi szavazataik több mint 11 százalékát elveszítő SPD-ről, amely ráadásul súlyos vereséget szenvedett a brémai tartományi választásokon is, így 73 év után el kell búcsúznia a város vezetésétől.

Várhatóan hasonló vesszőfutás vár a pártra ősszel a keleti tartományokban megrendezendő választásokon. Így aztán nem meglepő, hogy a hónap elején lemondott a SPD első női vezetője, Andrea Nahles, aki 2017 óta már a szociáldemokraták harmadik elnöke volt. Távozása után Malu Dreyer, Manuela Schwesig és Thorsten Schäfer-Gümbel vette át az SPD irányítását.

E triumvirátusnak kellene megállítania a szociáldemokraták mélyrepülését. Az SPD népszerűségét egyébként először Gerhard Schröder neoliberális reformjai ingatták meg. Tovább csökkentette a párt támogatottságát, hogy Angela Merkel középre, sokak szerint már-már balra navigálta a kereszténydemokratákat, és ezzel lehetetlen helyzetbe hozta a másodhegedűs szerepében amúgy is megfáradt SPD-t. Ehhez jött most kegyelemdöfésként a Zöldek feltámadása. Logikus lenne tehát, hogy a végleges eltűnést megelőzendő, a párt gyorsan kilépne a koalícióból, és ellenzékben próbálná megtalálni a helyét. Erre alkalmat adna a koalíciós megállapodás azon pontja, miszerint a törvényhozási ciklus félidejében – 2019 őszén – felül kell vizsgálni a szövetségi kormány munkáját, a koalíciós együttműködésről szóló szerződés eredményeit.

Egyelőre azonban erősebb a párton belül az előre hozott választásoktól való félelem, amely nagy eséllyel nem a középpártok javára rendezné át az erőviszonyokat. No, meg a német üzleti szféra is mindent megtesz a számára kényelmes nagykoalíció egyben tartásáért. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ez a felállás felel meg a legjobban a német expanziós törekvéseknek is. A német gazdaság ugyanis olyan, mint a bicikli, ha nem megy előre, akkor eldől. Így aztán az üzleti szféra előremenekül, megteremtve ehhez a politikai hátteret is. Mert ma már mindennél élesebben vetődik fel Konrad Adenauer igazsága, miszerint Németország csak Európával együtt erős hatalom. Így aztán a nagykoalíció valójában ehhez az expanzióhoz biztosít stabil politikai hátteret.

A koalíció szétesésének egyik legnagyobb vesztese Merkel lenne, hiszen a kancellár bejelentette, újabb választáson már nem indul. Megnyílna ugyanakkor előtte az út az európai politikába. Ha az Európai Bizottság következő vezetőjéről nem tudnak megállapodni a tagországok, és kigolyózzák az EPP csúcsjelöltjét, Manfred Webert, akkor Merkel lehet a német érdekek megmentője. Németország ugyanis aligha engedheti meg magának, hogy olyan politikusnak engedje ezt a kulcspozíciót, akit nem tart a kezében. Merkelt támogatná a királycsináló szerepébe egyre inkább belehelyezkedő francia elnök is. Emmanuel Macron a minap beszélt erről, kiemelve, hogy Európának erős emberre van szüksége. Merkellel persze nehezen képzelhető el az Európai Unió megújulása, a jelenlegi kiélezett helyzetben azonban alkalmas lehetne az indulatok féken tartására.

Már csak ezért sem mindegy, miként alakul a német nagykoalíció sorsa, amelyet a félelem jelenleg ugyan még egyben tart, a változó politikai hangulat azonban bármelyik pillanatban felrobbanthatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/25. számában jelent meg, 2019. június 21-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/25. számban? Itt megnézheti!