A DK nem tudott megegyezni Botkával

A DK nem tudott megegyezni Botkával

Botka László (Fotó: Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szegeden is bejelentették az ellenzéki összefogást, a Demokratikus Koalíció (DK) viszont nem vesz részt benne – számolt be róla a 168 Óra. A lap úgy tudja, a párt helyi szervezetének Botka stábja felajánlotta, hogy négy egyéniben indíthatnak jelöltet, a DK viszont többet szeretett volna. Többek között olyat is a helyi szocialisták szerint, ahol az MSZP-s jelölt régóta sikerrel indult és nyert. Öt évvel ezelőtt a húszból tizenöt körzetet vitt szocialista politikus. A többi ellenzéki párt szerint a DK az EP-választás eredményére hivatkozva szeretett volna többletjogokat kiharcolni magának. Így az összefogásban egyelőre csak az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum vesz részt.

„A Demokratikus Koalícióval is volt egy megállapodásunk az európai parlamenti választásokat követően, de azt felrúgták. Természetesen mi nyitottak vagyunk, várjuk őket az összefogásba, amennyiben nem jönnek, akkor nekik is tudniuk kell, hogy ezzel a Fideszt támogatják” – jelentette ki az összefogást bejelentő sajtótájékoztatón az MSZP-s Szabó Sándor.

Botkának egyébként akad már egy „független” kihívója Nemesi Pál vállalkozó személyében. Ő ugyanakkor elismerte azt is, hogy korábban tárgyalt Kubatov Gábor helyi munkatársával, igaz, azt nem mondta el, miről. Nemesi hangsúlyozza, hogy ő független jelöltként indul, nem valamelyik párt embereként.