A DK mégis beáll Botka mögé Szegeden?

A DK mégis beáll Botka mögé Szegeden?

Botka László az MSZP 2014. július 19-i kongresszusán (Fotó: Végh Tibor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Még egy nappal korábban, pénteken lapunk is beszámolt róla, hogy Szegeden is bejelentették az ellenzéki összefogást, a Demokratikus Koalíció (DK) viszont nem vesz részt benne. A 168 Óra információi szerint a konfliktus oka az volt, hogy „a szegedi DK-nak Botka László stábja felajánlotta, hogy négy egyéni körzetben indíthatnak jelöltet, de ők olyan körzetet is akartak ahol az MSZP több cikluson át sikeres aspiránst indított és mindig nyert is.”

Egy nappal később, szombaton a 444 közben arról írt, hogy mégis összejön a teljes ellenzik összefogás Szegeden is. „A koordinált ellenzéki fellépést pénteken bejelentő Összefogás Szegedért Egyesület, az MSZP, a Momentum Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért, az LMP és Jobbik után szombaton hetedikként a DK is csatlakozott a szegedi ellenzéki összefogáshoz, így az önkormányzati választáson minden körzetben egy ellenzéki jelölt fog szembenállni egy fideszessel, a polgármesteri címért küzdő Botka Lászlót pedig hét szervezet fogja támogatni az függetlenként elindított fideszes Nemesi Pál ellen” – írja a hírportál.

Hogy egy nap alatt mi változott, s minek hatására gondolta meg most magát a DK, egyelőre nem tudni.

Ha érdekli, merre formálódott már ellenzéki összefogás az őszi önkormányzati választásokra, ide kattintva átnézhetik.