A NER csengetett ki a zánkai Egry József-középiskolából – végleg

A NER csengetett ki a zánkai Egry József-középiskolából – végleg

A zánkai Erzsébet-tábor bejárata (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Rendhagyó ballagást tartottak májusban a zánkai Egry József-szakgimnáziumban. Az akkor érettségire készülő diákok nemcsak a maguk, hanem az iskola teljes közössége nevében is búcsúztak az alma matertől. A végzősök szokatlan módon tablót sem csináltattak. Nem lett volna hová kiakasztani, mivel egy hirtelen döntéssel bezárták az Erzsébet-tábor (egykori úttörőtábor) területén működő, vendéglátóipari és turisztikai középiskolát. Mintegy száz diák, 30 tanár és más dolgozó jövője vált bizonytalanná. Ám ahogy a bezárás körülményei, úgy az iskolának otthont adó üdülő tulajdonviszonyai is zavarosak.

Az Egry József-középiskolát a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum alapította 1996-ban. Nyáron üdültettek, a tanévben pedig oktattak. Azért volt különleges, mert ami a táborozóknak nyaranta egy hétre megadatott, az az Egry diákjainak az egész tanév során rendelkezésükre állt. A középiskola a 210 hektáros üdülő területén, a Balaton tőszomszédságában, erdővel körülölelve működött; volt kollégium, gyakorlati hely, sportcsarnok, színházterem, mindez gyönyörű természeti környezetben. A 130 diák 80 százaléka kollégistaként élt itt családias légkörben. „Tökéletes hely a tanulásra, de sajnos nem csak nekünk tetszik” – mondta ünnepi beszédében Nagy Mátyás, az egyik ballagó.

Az egyedülló környezetét azonban csak fényképekről ismerjük, mert az iskolát megközelíteni sem tudtuk. A tábort vaskerítések és sorompók árnyékában a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) kedvenc biztonsági cége, a Valton őrzi. A bekerítés és a közel száz kamera felszerelése azután kezdődött, hogy a Fidesz mind nagyobb erővel tenyerelt az üdülőre, amelynek területe az erdők elcsatolásával időközben zsugorodott is.

A hatalom 2012-re került birtokon belülre. Azután úgy dobálták az iskolát a NER-en belül, mint a forró krumplit. Az Új Nemzeték Központra (ÚNK) átnevezett fenntartónál 2012-ben nyugdíjazták az addigi ügyvezető Bogó Ágnest, a központ azóta a nyolcadik ügyvezetőjét fogyasztja. Az ÚNK azonban hamar lerázta magáról az iskolát. Külön cikket érne, hogyan lett a 70 kilométerre fekvő Pápai Szakképzési Centrum tagiskolájává, de ennél lényegesebb, hogy közben az üdülőterület és vele az épületek is gazdát cseréltek. A kormány ugyanis az üdülőterületet ingyen odaadta a hátrányos helyzetű gyermekeket üdültető Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak, amely a Kiss-Rigó László püspök vezette Szeged-csanádi Egyházmegyén keresztül kötődik a Fideszhez. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az a Hornyák Tibor, aki az Erzsébet Táborok Kft. éléről távozott, miután a 24.hu megírta, hogy napi 110 ezer forintért bérel úszómedencés házat a szomszédos Monoszlón, miközben a táborban saját lakóépületet használhatna.

A kormánynak azonban nem az iskolával, hanem az üdülővel vannak céljai: a következő években 26 milliárd forintot adnak az alapítványnak a fonyódi és a zánkai üdülő felújítására. Ám a fejlesztés egyelőre csak a terveken létezik. Ennek ellenére az Egry bezárásáról és arról, hogy a NER útjában áll, néhány éve már suttogtak. Ezeket az iskolában igyekeztek elhessegetni. Elvégre – gondolták –

miért volna észszerű bezárni egy olyan iskolát, amelynek valamennyi épülete 2012-re állami és uniós forrásból teljesen megújult, így 15 évig oktatási célokra kell használni?

Az iskolával szemben szakmai kifogás sem lehetett, hiszen a februári tanfelügyelői jelentésben kimagaslóan jó minősítést kapott. Nem csoda, hogy a diákság, a tanárok és az iskolával szoros viszonyt ápoló szülők körében is derült égből villámcsapásként hatott a bezárás híre. Úgy tudjuk, március 8-án a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár közölte Vellai László igazgatóval a végítéletet. Néhány nappal később az iskola tájékoztatta a szülőket. A centrum csak hetek múltán szólalt meg: a hivatalos indoklás alapján az Erzsébet-tábor felújítása miatt a szakgimnázium „fennmaradása nem biztosítható”.

A kormány viszont egészen mást kommunikál – a mai napig is.

Cseresnyés Péter, az ITM államtitkára továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy csak az oktatás helyszíne változik, az iskola nem zár be

– derült ki a Szél Bernadett független országgyűlési képviselő kérdéseire kapott válaszokból. Cseresnyés azt is írta: már 2018-ban is egyeztettek az alapítvánnyal, hogy legalább korlátozottan működhessen az iskola a felújítás alatt, de márciusra eldőlt, hogy ez nem lehetséges. Akad azonban még ellentmondás: az alapítvány szerint ugyanis a felújítás nem befolyásolja a táboroztatást. Az érintettek szerint érthetetlen, ha ez így van, az iskola miért nem maradhat.

A szakképzési centrum – amely a kancellár szabadságára hivatkozva nem válaszolt kérdéseinkre – egyébként a Zánkától 60 kilométerre fekvő zirci tagiskolájában és kollégiumában helyezné el a száz diákot. Ez azonban a jelentős részüknek elfogadhatatlan. A veszprémi és a tapolcai – akár egyházi – középiskolák is vonzóbbak és jobban megközelíthetők számukra. A szakképzési centrumnak viszont égető szüksége van a zánkai iskola tanulóira. Ha ugyanis ők más fenntartó intézményébe mennek, az előírt kétezres határ alá esik a gyermekszámuk, amit eddig is csak úgy tudtak biztosítani, hogy az Egry a veszprémi központ helyett a pápaihoz tartozott.

A tanárok helyzete még a diákoknál is bizonytalanabb. Ők a Zánka-környéki településeken, a centrum más iskolától messze élnek. Ám a körülmények – és az centralizált oktatási struktúra miatt – nem tudni, milyen következményekkel jár, ha nem alkusznak meg a pápai központtal. A szakképzési centrumot a tanárok sorsáról is kérdeztük, de nem kaptunk választ. Cseresnyés Péter államtitkár viszont azt írta Szél Bernadett kérdésére, hogy a pedagógusokra továbbra is számítanak. Úgy tűnik viszont, a centrumnál máshogy számolnak.

Csak augusztus 20-a után tudják meg, melyik iskolába osztanák be őket.

Visszatérve az üdülőterülethez: az iskolafelszámolás okára a történtekből és jelekből legfeljebb következtethetünk. Könnyen lehet, ehhez az ingatlanok körüli ügyletekre kell figyelni. Az alapítványnak átadott ingatlanvagyon értéke ugyanis felújítás nélkül is óriási. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő honlapján lévő adatok alapján csak a 2016-os szerződés értéke 17,5 milliárd forint. 2016-ban azonban a Magyar Narancs betekinthetett a szerződésbe az azt megszerző Tóth Bertalan (MSZP) képviselő révén. A lap szerint ebből az derül ki, hogy 15 évig kell az ingatlanokat jelenlegi funkciójában hasznosítani. Azaz utána az értékesítése – akár a NER közelébe is – lehetséges. Többek szerint már most is a privatizáció zajlik. Az ügyet szintén vizsgáló Szüdi János korábbi államtitkár szerint a vagyonmozgás most is átláthatatlan, öt ingatlanról például nem tudni, hogy kihez tartozik. Lapunknak azt mondta, ez önmagában indokolná egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását.

Ezzel együtt is a felújítás előkészítésével is elmaradásban van az alapítvány. Bár a közbeszerzést már januárban kiírták, ma sincs eredménye.

A májusi ballagáson az érettségire készülő Nagy Mátyás úgy fogalmazott:

„Annyit azért még megsúgnék: csak azoknak ennyire jó ez a hely, akiknek valaha valamit jelentett az Egry. Másnak csak egy épület, földterület. Rideg befektetés. Pénz, pénz, pénz…”

A 18 éves fiatalember dörgő tapsot kapott.

Videófelvétel a ballagásról, Nagy Mátyás beszéde a 31. perctől következik.

Ballagás az Egryben 2019.05.03

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/27. számában jelent meg, 2019. július 5-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/27. számban? Itt megnézheti!