HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Elmarasztalta...

Elmarasztalta a sürgősségi betegellátást az ÁSZ

HIRDETÉS

Noha a sürgősségi betegellátás rendszere a betegek számára folyamatosan hozzáférhető volt 2015 és 2017 között, azonban az már nem volt biztosított, hogy a betegek az egészségi állapotuk által indokolt időn belüli ellátást megkapják – állapította meg az Állami Számvevőszék.

HIRDETÉS

A sürgősségi ellátást érintő, nagy nyilvánosságot kapott esetek, problémák kivizsgálása nem történt meg a számvevőszéki ellenőrzés által érintett időszakban, valamint törvénysértő volt, hogy a legtöbb esetben a betegek nem kaptak tájékoztatást a sürgősségi betegellátótól az ellátási kategóriába sorolás eredményéről, annak jelentőségéről és a várható várakozási időről sem – fejtette ki mai sajtótájékoztatóján Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. A távirati iroda összefoglalója szerint az ÁSZ-elnök utalt arra is, hogy a kormányzat tavaly elkezdte a sürgősségi betegellátás átalakítását, így a vizsgálat erre már nem vonatkozott. Az idén a sürgősségi ellátásban elindított változások és a triázsrendszer bevezetése már részben összhangban vannak az ÁSZ mostani jelentésében megfogalmazott javaslatokkal.

A mentési helyzettel kapcsolatban az ÁSZ megállapította, hogy ugyan épületek új mentőállomások, nőtt a gépkocsi állomány és bevezettek egy új mentésirányítási rendszert is, de a 15 percen belüli kiérkezés idejének aránya, kis mértékben ugyan, de csökkent.  Németh Erzsébet a számvevőszék felügyeleti vezetője kitért arra is, hogy az ellenőrzött időszakban a mentőgépkocsik száma 12,9 százalékkal nőtt, így javult a 100 ezer lakosra jutó mentőgépkocsik száma.

Zacher Gábor: Dolgoznék, de már nem kellek | Magyar Hang

Sem tanítani, sem életet menteni nem engedik vissza a Honvédkórház falai közé az intézmény sürgősségi osztályának éléről augusztus végén távozott Zacher Gábort, aki december óta mentősként köti le felesleges energiáit. A toxikológus szerint a hazai egészségügy már működésképtelen, ám a benne dolgozó „hülye barmok” miatt nincs összeomlás.

Domokos László beszámolt arról, hogy lakossági kérdőíves felmérést is készíttetett az Állami Számvevőszék a sürgősségi betegellátás témakörében. A válaszokból kiderült, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége – 86 százaléka – tisztában van azzal, mi tartozik a sürgősségi ellátás körébe. A válaszadók 72,2 százaléka elégedett volt a mentőszolgálat által végzett sürgősségi ellátással, és 56,7 százalékuk úgy ítélte meg, hogy az ellátás számára elfogadható módon zajlott. A mentők kiérkezési idejére vonatkozó kérdésre a megkérdezettek majdnem fele válaszolta azt, hogy nem kellett 15 percet várni a mentőre, 36,4 százaléka válaszolta azt, hogy 15-30 perc között értek hozzá, míg 12,1 százalékuk mondta azt, hogy fél óránál is többet kellett várni a mentőre. A kérdőíves lakossági felmérésben a megkérdezettek 30,3 százaléka mondta azt, hogy kevesebb mint 15 perc alatt megkapta a sürgősségin a betegbesorolást, 23,3 százaléka 15-30 perc között, és 36 százalékuknak fél óránál többet kellett várnia erre. 

Arra a kérdésre, hogy tájékoztatták-e, mely kategóriába sorolták az állapota szerint és hogy ez mit jelent, a betegek 61,7 százaléka nemmel felelt. Domokos László szerint ez utóbbi elfogadhatatlan, hiszen törvényi kötelezettség a beteget tájékoztatni az állapotáról.

HIRDETÉS

Az ÁSZ az ágazatért felelős miniszternek javaslatokat fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül kell intézkedési tervet készítenie.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,378lájkolóTetszik
2,272követőKövetés
16,112feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Az ostromló – Magyar Hang-ajánló

Karácsony Gergely-, noÁr- és Tóth Krisztina-interjú. Élet falun. Elveszti-e Pécset a Fidesz? Péntektől keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Kell-e nekünk a Libra?

Zuckerbergék legutóbbi újítását nemcsak a szakértők nézik ferde szemmel, hanem azok a képviselők is, akik választóik pénze és személyi adatai miatt aggódnak.