HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Több párt, ké...

Több párt, két párt, egy párt?

HIRDETÉS

Az MSZMP-nek végre meg kell határoznia viszonyát a többpártrendszerhez – jelentette ki éppen harminc éve az egyeduralkodó párt vezető funkcionáriusa, Lukács János. Az egypártrendszer 1989. február 11-én hivatalosan is kimondott bukásával egyidejűleg az MSZMP annak lehetőségét kutatta, hogyan lehet az új helyzetben megőrizni a párt hegemóniáját, hogyan lehet semmire nem kötelező megbeszélésekkel, a hatalom néhány kisebb szeletének átengedésével együttműködésre, végeredményben alárendelt viszonyba szorítani az új szervezeteket.

HIRDETÉS

A nyolc legfontosabb ellenzéki erő összefogása, az Ellenzéki Kerekasztal (Eka) megalakulása azonban valódi tárgyalásokra és megállapodásra kényszerítette az MSZMP-t. Az Eka jelentőségét pontosan mutatja a tény, hogy az 1990-es szabadon választott országgyűlésbe az utódpárt MSZP-n kívül kizárólag az összefogás résztvevői jutottak be, erősorrendben az MDF, az SZDSZ, az FKGP, a Fidesz és a KDNP. Feltehető, hogy a sokáig jelentéktelen kereszténydemokraták megerősödésében az Eka-tagság döntő szerepet játszott. Mint ahogy az is: az 1947-es alapítású Magyar Függetlenségi Pártot halálra ítélte, hogy felvételi kérelmének elbírálását – tudatos taktikázással, talán már a jövőbeli hatalommegosztásra is gondolva – szándékosan húzták-halasztották, amíg az okafogyottá nem vált. Az ellenzéki „elitklubhoz” való tartozás 1989–90-ben a fennmaradás lehetőségét hordozta.

Szavazz rám! | Magyar Hang

Az 1990-es első szabad választással olyasmi történt Magyarországon, ami addigi történelmében soha: demokratikus parlamenti váltógazdaságon alapuló rendszer jött létre. (Kormánypárt persze bukott már meg korábban is választáson, mint a Monarchia idején a Szabadelvű Párt, hogy rövid huzavona után átadja helyét az ellenzéki koalíciónak. A voksolás azonban nem volt általános és titkos. Az 1920-as demokratikus választás, amely a Kisgazdapárt győzelmét hozta, szintén magában hordozta a váltógazdaság lehetőségét, ennek kialakulását azonban az uralkodó elit időben megakadályozta.)

Hogy Magyarország nyugat-európai pártszisztéma vagy az angolszász kétpártrendszer útjára lép-e, az ezredfordulóig tisztázatlan maradt. Mint ahogy az is: melyik szervezet válik a szociáldemokrata baloldal, illetve a jobbközép fő reprezentánsává. Az előbbire az újjáalakult Szociáldemokrata Párt lehetett volna esélyes, ám a párt vélhetően kívülről is szított belháborúban szétverte önmagát. Tény, hogy az SZDP léte, megerősödése leginkább az MSZMP-re jelentett komoly veszélyt. Ha ugyanis az első szabad választások után a baloldal az újjászületett SZDP körül épül fel, akkor az utódpárt nyilvánvalóan elveszti létének alapjait az új világban. A szocdem önfelszámolási folyamat ugyan máig nem feltárt, ám tény, hogy a megüresedett helyre azon nyomban bejelentkezett az MSZP.

Hol csúszott félre a magyar rendszerváltás, hová jutottunk mostanra? | Magyar Hang

Ám 1990-ben még korántsem tűnt biztosnak, hogy az utódpárt válik a baloldal vezető erejévé. Miközben a szocialistákat a rendszerváltó új pártok még egy ideig politikai karanténban tartották, a szabaddemokraták esetében sem volt egyértelmű, hogy merre indulnak tovább: megmaradnak elsősorban liberális pártnak, vagy balra nyitnak, az üres szociáldemokrata térfélre húzódnak át. A markáns váltás, a nyugat-európai szocdem irányzatok felé való közeledés a mából nézve kétségtelenül erősebbé, esetleg valódi váltópárttá tehette volna az SZDSZ-t. 1992 után viszont, amikor a párt másfél éves válságából épphogy kilábalt, óvatosan ugyan, de a lassú erősödésnek indult MSZP-hez kezdett közeledni.

HIRDETÉS

A jobbközép néppárt szerepére a kezdetekben kizárólag a szürke, alig ismert KDNP vállalkozott volna. Az MDF népi baloldali szervezetként indult, s csupán Antall József közreműködésével kapta meg az esélyt arra, hogy jobboldali vezető párttá válhasson. A miniszterelnöknek két – a magyar demokrácia hosszú távú működését – meghatározó elképzelését ismerjük kortársai visszaemlékezéseiből. A választások utáni időszakban úgy vélte, hogy a három koalíciós párt (MDF, FKGP, KDNP) leginkább hadra fogható erőiből érdemes létrehozni a jobbközép pólust, míg vele szemben a balközép erő magvát nyilvánvalóan az SZDSZ és a Fidesz alkotta volna. Az MDF meghasonlásával, Csurkáék kiválásával, illetve a Demokratikus Charta létrejöttével (vele az MSZP és az SZDSZ közeledésével) az erőviszonyok azonban átrendeződtek. A kormányfő ekkor már a jobboldal és az SZDSZ, a Fidesz hozzá közelebb álló erőiből megszülető új politikai szövetségre akarta kormányzásának folytatását alapozni. Ennek megvalósításához azonban már sem ereje, sem ideje nem volt.

Azt hitték, hogy a nép demokráciát követel – Harminc évvel ezelőtt alakult meg az SZDSZ | Magyar Hang

Az SZDSZ 1994 utáni (nagy)koalícióra lépése az MSZP-vel megásta a szabaddemokraták sírját. Holott az SZDSZ a hatalom sáncain kívül maradva, az ellenzék legerősebb pártjaként egy új politikai pólus meghatározó szereplőjévé válhatott volna. Az évtized végére azonban kispárttá zsugorodott, miközben a meggyengült jobbközép pártokat, az MDF-et és a KDNP-t belső marakodás vágta tönkre. Politikai helyüket a konzervatív fordulatot végrehajtó Fidesz foglalta el. A versenyben a Független Kisgazdapárt lemaradt, majd az 1998-as választás után (amelyen a rendszerváltást követő legjobb eredményét érte el) a Fidesz koalíciós partnereként felmorzsolódott.

Az 1998-as választás két fontos tanulsággal bírt. Egyrészt a MIÉP sikerével megdőlt a hiedelem, hogy az országgyűlésbe csak parlamenti pártok juthatnak, másrészt egyértelművé vált, hogy az MSZP váltópártja immár az 1994-ben a törvényhozásba éppen csak becsusszanó, a jobbközépre átevezett, kormányt alakító Fidesz. Nem a klasszikus kétpártrendszerű minta valósult meg azonban, hanem két kisebb-nagyobb mértékben a demokráciadeficit problémájával küzdő politikai erő harcolt egymással a hatalomért a következő évtizedben. Míg az MSZP a múltjából eredően hordozta ezt a deficitet, addig a Fidesz lassan, de biztosan haladt az ezredfordulót követően ebbe az irányba, hogy aztán újabb fordulatot végrehajtva a gyakorlatban baloldali és jobboldali vonásokat egyaránt hordozó plebejus-nacionalista párttá váljék. Középpártok ekkor már nem léteztek, a két kispárt, az SZDSZ és az MDF pedig csupán szekundálhatott a nagyok játékához.

Cserhalmi György: Felejtsük el az elmúlt harminc évet! | Magyar Hang

A kétpártrendszer azonban nem ölthetett végleges formát. 2006 után Gyurcsány Ferenc politikája karöltve a világgazdasági válsággal tönkretette az MSZP-t, a Fidesz pedig Orbán Viktor szándékainak megfelelően 2010-re „centrális erőtérré” nőtte ki magát. Nemcsak a hajdani utódpárt gyengült meg tartósan, de az Eka egykor tekintélyes politikai pártjai is a süllyesztőbe kerültek, közülük egyedül a Fidesz élte túl a rendszerváltást követő két évtizedet. Az azóta lezajlott folyamatok, ha tétovázások, visszalépések is kísérik, egy irányba, a klasszikus polgári demokrácia felszámolása felé mutatnak. A kétharmados párt a választási törvény 2011-es átírásával mindenekelőtt körbebástyázta hatalmát. Orbán Viktor történelmi szempontból ugyanarra az útra lépett, mint Bethlen István 1922-ben a nyílt szavazás visszaállításával: igyekezett kizárni a politikai váltógazdaság lehetőségét – egyelőre úgy tűnik, elődjéhez hasonlóan sikeresen.

A folyamatot Anna Politkovszkaja magyarul most megjelent Orosz naplója alapján többen hasonlítják az egy évtizeddel ezelőtti oroszországi eseményekhez, a liberális demokráciával való szakításhoz, a tekintélyuralmi, ám díszletként demokratikus vonásokat hordozó hibrid rendszer kialakításához. A 2018-as választás legnagyobb ellenzéki pártját, a Fidesz jobbközép pozíciójára pályázó Jobbikot szisztematikusan igyekezett felszámolni a hatalom, miközben a többieket – köztük az MSZP-t és az LMP-t – megpróbálja, egyelőre változó sikerrel, „domesztikálni”. Megjelent már az első, a rendszer igényeinek megfelelő pszeudoellenzéki párt is, a Jobbik radikális renegátjaiból verbuválódott Mi Hazánk.

Filippov Gábor: A választók kritikus tömege nem látja, hogy veszített a szabadságából | Magyar Hang

Úgy tűnik, visszajutottunk a kiindulópontra. Azonban ma sem csak az a kérdés, hogy az uralkodó párt hogyan határozza meg viszonyát a valódi, a váltógazdaságon alapuló többpártrendszerhez. Nem tudhatjuk, hogy a legújabb események, így a Jobbik ellehetetlenítése milyen irányba viszi a pártokat. Nem tudjuk, hogyan találják meg a formát, hogy egyszerre működhessenek a rendszer keretei között, illetve a rendszer radikális elutasítójaként.

A Kádár-rendszert megrendítő bejelentés

A magyarországi szocializmus erjedése 1988 második felében olyan szintet ért el, hogy a folyamatok visszafordíthatatlanná váltak. A politikai vezetők sem értettek egyet, melyik úton menjenek tovább: kapaszkodjanak a hatalomba, vagy vezényeljék le a békés, többpárti átmenetet. Ebben az időszakban lépett elő a korábban háttérbe szorított Pozsgay Imre. 1957-ben még így írt a Petőfi Népében: „Az ellenforradalmi porhintést elősegítették a párton belüli árulók és revizionisták is. A Nemzeti Forradalom olyan nevezetes renegátot sorolhatott vezetői közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban. Legérdekesebb a dologban, hogy végig azt hitte, ő a vezető, pedig csak úgy táncolt, ahogy Mindszenty és a hozzá hasonló forradalmárok fújták”.

Pozsgay innen indult, és odáig jutott, hogy végül sokan a Kádár-rendszer egyik leépítőjeként tartsák számon. 1988. október 26-án tartott győri beszédében kimondta, hogy a vasfüggönyt le kellene bontani, majd 1989. január 28-án, az MSZMP főtitkára, Grósz Károly távollétében a Kossuth rádióban elhangzott történelmi mondata: Pozsgay népfelkelésnek nevezte az 1956-os eseményeket egy Nagy Imrével kapcsolatos kérdésre válaszolva. „Ez az, ami körül még zajlanak a viták – fogalmazott. – Felderülhetnek olyan belső és külső összefüggések, amelyek ezt a megítélést, hogy úgy mondjam, árnyaltabbá teszik. Például önmagában az a körülmény, hogy ez a bizottság, a jelenlegi kutatások alapján, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt. Egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek…”. A politikus ezzel nem csak a szocialista berendezkedés alapjait kérdőjelezte meg, azt is egyértelművé tette, hogy a pártvezetésben nincs egyetértés, ott is megkezdődött a hatalmi harc. (B. M. L.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/6. számában jelent meg, 2019. február 8-án.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/6. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,756lájkolóTetszik
2,383követőKövetés
16,701feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Elhallgatások és hazugságok – Magyar Hang-ajánló

Thuróczy Szabolcs-interjú. Lelepleződik „Tiborc”, a szalagmunkás riporter. Vannak anyák, akik maguk is árulják a drogot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Tiborcz István, a jótékony

A fiatal oligarcha cégének 34 millió forintos adományából vett műtüdő gépet a Semmelweis Egyetem gyermekklinikája.