Miután munkahelyét, a hivatalos emlékezetpolitikával szemben kritikus 1956-os Intézetet júniusban a kormányközeli Veritas Történetkutató Intézetbe olvasztották, Ungváry Krisztián bejelentette, kísérletképpen folytatja a kutatást a Veritasban. Három hét után azonban váratlanul felmondott, azóta az is kiderült, miért. A történész egy tanulmányban tárta fel főnöke, az intézet főigazgató-helyettese, Marinovich Endre állambiztonsági múltját. Az Átlátszón publikált írás bemutatja, hogy az 1991 és 1994 között az Antall-kormány kabinetfőnökeként is dolgozó közgazdász miként állt az állambiztonság rendelkezésére a hatvanas évek közepén egy ösztöndíjas svájci utazás kapcsán. A tanulmány megjelenése miatt a kutatónak nem volt maradása a Veritasnál. (Az interjú eredetileg július 19-én jelent meg a Magyar Hang hetilapban.)
– A tanulmány publikálása kizárta, hogy a Veritasnál folytassa a munkát?
– Számomra ez elvi kérdés volt. Történész vagyok, arra képeztek ki az adófizetők pénzén, hogy megírjam az ilyen eseteket. Másrészt nem tudok olyan munkahelyen dolgozni, ahol a vezetőmmel való bizalmi viszony elvész, gyomorfekélyt kaptam volna, ha maradok. Amikor elkészült a tanulmány, jeleztem a Veritasnak, hogy a szövegben felvetett problémákról szerencsés lenne először házon belül beszélnünk, erre azonban nem igazán volt fogadókészség a részükről. Utólag kiderült, hogy leültek megvitatni a dolgot, de nélkülem. Ezt követően látott napvilágot a cikk.
– Mire jutottak az intézeten belül az üggyel kapcsolatban?
– Mivel nem hívtak meg a megbeszélésre, csak Marinovich Endre tanulmányomra írt válaszából következtethetek az ott elhangzottakra. Véleménye szerint nem követett el semmi rosszat, vagyis „nincs itt semmi látnivaló”. Holott ennél lényegesen összetettebb a kérdés. Elsősorban nem is az az érdekes, mi történt a hatvanas években, hanem hogy miként értelmezi az akkori tevékenységét Marinovich Endre ma. Többször megszólalt az ügyben, és nem mondott igazat. Először azt állította, soha nem volt kapcsolatban állambiztonsági tiszttel, holott a jelentések egyértelműen bizonyítják az ellenkezőjét, és az sem volt igaz, hogy figyelmeztette volna mindazokat, akikről jelentenie kellett.
– Marinovich Endre „fenyegetésekkel kísért, kihallgatásszerű meghallgatásokra”, a hatóságok „kényszerítő lépéseire” hivatkozott.
– Tudjuk jól, hogy lehetett nemet is mondani ezekre a helyzetekre. Torgyán József például az első perctől fogva ellenállt, vitatkozott a tartótiszttel, majd összetépte a nyilatkozatot, és mindezt nem a hatvanas évek derekán, hanem 1957-ben, amikor még akasztottak. Torgyánt ennek ellenére 1991-ben az ügynökbotránnyal sikeresen kivégezték politikailag. Az ügy pikantériája, hogy Marinovich Endre akkor éppen az ügyet kirobbantó Antall József kabinetfőnökeként dolgozott.
Ellen lehetett állni tehát, Marinovich esetében a dokumentumok mégsem számolnak be semmilyen vitáról, vonakodásról vagy kételyről, az állambiztonsági jelentés megállapítja, hogy a jelöltnek nincsenek fenntartásai a rá váró feladatokkal kapcsolatban. Így vagy nagyobb színészi teljesítményt nyújtott, mint Páger Antal és Leonardo DiCaprio egy személyben, hogy meg tudta téveszteni az állambiztonságot, vagy tényleg nem voltak fenntartásai. Ahogy egyébként most sem voltak, amikor az ’56-os Intézetet likvidálni kellett. Úgy látszik, ha valaki az egyik rendszerben szolgálatkész, az a másik rendszerben is az marad.
– Boross Péter egykori miniszterelnök is levelet írt az ügyben. Szerinte az ön tanulmánya támadás a Veritas ellen, célja egyértelműen az intézet „működőképességének korlátozása”.
– Megértem Boross Pétert, csakugyan nem tesz jót a Veritasnak, hogy kiderült, az egyik vezetője kapcsolatban állt az állambiztonsággal. De mit tehettem volna? Tartsam magamban az információt, vagy álnéven publikáljam egy bulvároldalon, esetleg küldjem el a Kurucinfóra? Nem cinizmusból mondom, de ennél empatikusabban senki sem hozhatta volna nyilvánosságra az ügyet. A felelősség nem az enyém, hanem azoké, akik kitalálták, hogy a Veritasnál kell folytatnom a munkámat, és végre is hajtották a beolvasztást.
Itt azonban egy különös fordulattal mégis meg kell védenem Boross Pétert és a Veritast is. Bár előbbi a mai napig titkolja, ő maga sem örült az ’56-os Intézet likvidálásának. Ha helyesek az értesüléseim, személyesen zarándokolt el a karmelita kolostorba, kérve, hogy ne hajtsák végre a tervet, de nem hallgatták meg. A Veritast is sok kritika érte az elmúlt hónapokban, rövid ottlétem alatt azonban nyilvánvalóvá vált számomra, hogy semmi közük az intézetünk beszántásához. Ráadásul semmiben sem korlátozták a munkámat, az első pillanatban kijelentették, hogy nem szankcionálnak a véleményem miatt, ha betartom a szabályokat, azt nyilatkozom, amit akarok. Nincs kétségem afelől, hogy komolyan is gondolták, a baj csak az, hogy a Veritas kézi vezérléssel működik. A döntést egy helyettes államtitkár hozza meg, aki bármikor felhívhatja az intézetet, és csicskáztathatja a vezetőket, ha úgy tartja kedve.
– Ha minden szakmai szereplő ellene volt, miért rendelték mégis a Veritashoz az intézetüket?
– Teljesen nyilvánvalóan a megsemmisítés volt a cél. És el is érték, amit akartak, hiszen ma már senki sem dolgozik a Veritasnál az egykori munkatársaim közül. Ez borítékolható volt, csupán abban lehettek kétségeik, hogy okoz-e majd botrányt a beszántás, vagy sem. Nem is a tanulmányom a botrány, hanem az, amit velünk csináltak.
Ungváry Krisztián: Megalkottak egy „nemzeti" idillt, ami sosem létezett | Magyar Hang
Az ellenzéki pártok bűne, hogy a működésükkel legitimálják az Orbán-rendszert, amelynél korruptabb még nem létezett Magyarországon - mondja Ungváry Krisztián. A történész szerint bár megvolt a lehetőségünk, hogy felzárkózzunk a Nyugathoz, egyre inkább úgy tűnik, hogy elszalasztottuk az esélyt. A Magyar Hang 15. számában megjelent interjú.
– Több közszereplő, politikus ügynökmúltját tárta már a nyilvánosság elé, a földindulásszerű változások azonban elmaradtak. Legutóbb Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón tagadta Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármesterének érintettségét, holott ügynöki tevékenysége dokumentumokkal bizonyítható. Miért nincs szinte semmilyen hatása a feltáró munkának?
– A hatások nem azonnal jelentkeznek, történeti távlatban válik izgalmassá a dolog. Horn Gyula vagy Medgyessy Péter ügye sem okozott sokkot rövid távon, hosszú távon azonban halálos csapást mért a baloldalra. Kellett hozzá 10-20 év, de végül beérett hazudozásaik gyümölcse. Ez vár a Fideszre is.
– A társadalom érdektelenségét látva nehéz ezt elképzelni.
– Nincs forradalmi helyzet, és belülről nem is várható, külső események hatására fordul majd kritikusra a helyzet a hatalom számára. 1956-ban is a külső események döntöttek. Minden tisztelet a magyar népé, mert fantasztikus bátorsággal vívta meg szabadságharcát, de az i-re nem mi tettük fel a pontot. Kis ország vagyunk, nem dönthetünk a saját helyzetünkről, de azért mi vagyunk a felelősek, hogy miként vagy milyen előzmények után kerül fel az a pont az i-re.
– Mennyiben hátráltathatja ezt a kormány által támogatott, meglehetősen szelektív emlékezetpolitika?
– A nép hülyítése nem magyar találmány. Ha belegondolunk, hogy a Brexitről mennyit hazudtak a politikusok, és hány angol választó ette meg mégis ezt a hazugságot, akkor nyilvánvaló, hogy a hülyeség ellen nehéz védekezni. De ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban is, ahol az elnök gond nélkül kijelentheti, hogy klímaváltozás nem létezik, és ezzel még gyarapítja is a szavazótáborát. Nem biztos, hogy az általános és titkos egyenlő választójog minden szempontból megfelelő ahhoz, hogy a megalapozott vélemények uralkodjanak egy társadalomban.
– Vagyis a demokrácia működőképességét is megkérdőjelezhetjük?
– A példaként hozott Egyesült Államokban még most is vannak fékek és ellensúlyok, amelyek megakadályozzák, hogy egy egyszeri rossz döntés a választók részéről felforgassa a jogállamiság alapjait. A nyugati demokráciák képesek a korrekcióra, az angolok is megoldják a Brexit-ügyet, még ha rengeteg pénzükbe kerül is. Egy ilyen kicsi ország, mint Magyarország azonban súlyos árat fizet rossz döntéseiért. Kezdve az értelmiség elvesztésével, amely ha nem találja meg itthon a helyét, elmegy nyugatra.
– A kormány azonban legtöbbször épp a nyugati helyzettel riogat, és a történések sokszor valóban illeszkednek az ő narratívájukhoz, elég például a Németországot az elmúlt hetekben megrázó nemierőszak-ügyekre vagy az antiszemita támadásokra gondolnunk.
– A saját szempontjukból nagyon szerencsés pillanatban jutottak hatalomra, és kétségkívül professzionálisan kezelik a helyzetet. A baloldal folyamatosan rossz válaszokat adott a társadalom számára létfontosságú kérdésekre. Nem lehet a választókkal elhitetni, hogy jó dolog a korlátlan befogadás. Ha mindenkit befogadnánk, fenntarthatatlanná válna a rendszer, és az eltérő értékrendű emberek révén kisebbségi véleménnyé zsugorodna az általunk képviselt szabadság. De azért, mert a jelenlegi rendszer olajozottan működik, nem biztos, hogy örökre így marad.
– Az értelmiség elvesztéséhez visszatérve, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakítása ellen szinte egy emberként álltak ki az intézmény dolgozói, mégsem értek el eredményt. Milyen eszközei maradnak ezek után az értelmiségnek?
– Csak azt tekinthettük volna eredménynek, ha visszavonják a törvényjavaslatot? Ez nyilvánvalóan nem történhetett meg. Szerintem már az nagy eredmény, hogy a tudományos közösség újfent megtapasztalta, a kormánynak mi a véleménye a tudományról. Egy rendszer leváltása hosszú folyamat, amelyhez szükség van egy előkészítő fázisra, amikor az emberek megértik, mekkora árat kell fizetnünk a hatalom önkénye miatt. Ehhez pedig, bármilyen fájdalmas is, kellett ez a törvény. Minden történésnek van egy pozitív és előremutató olvasata, így az MTA ellehetetlenítésének is.
– A törvény elfogadását követően alig néhány száz ember tüntetett az intézménynél. A tudományos élet eseményei nem érik el a társadalom ingerküszöbét?
– Ezek absztrakt kérdések. Az internetadó ügyében minden fiatal azonnal megértette, hogy nagyon is konkrétan fizetnie kell. Méghozzá gyakorlatilag Rogán Antal magánszámlájára, hiszen végső soron minden az államnak befizetett pénz egy szűk kör vagyonát gyarapítja. Akkor kimentek az emberek tüntetni, de nem lehet elvárni a magyar néptől, hogy mindenre egy emberként ugorjon fel.
– Prágában több százezren vonultak utcára június végén a miniszterelnök lemondását követelve, miután felmerült a gyanú, hogy a kormány visszaélt az uniós támogatásokkal. Miben különbözünk Csehországtól?
– Prágában forradalmi helyzet alakult ki. Az emberek elhitték, hogy ha utcára vonulnak, reális eséllyel megdöntik a kormányt. Magyarországon most senki sem gondolja azt, hogy egy tüntetéstől összeomlik a kormány. Amint megérzik a kellő pillanatot, itthon is kimegy majd több százezer ember az utcára. Akkor pedig majd azért kell imádkozni, hogy az az elképesztő mennyiségű aljasság, amit a kormány elkövetett, ne torkolljon erőszakba.
– A Pesti Srácok egy vezércikkében azt olvashattuk, hogy az ellenzéki pártok „nyugati nagyhatalmak érdekeit képviselő, idegen zsoldban álló ügynökszervezetek, Magyarországra telepített ócska kis végrehajtók”, amelyekkel szemben „bármilyen eszköz megengedett a védekezéshez”. Sokan már ezt az erőszak legitimációjaként értelmezték. Ennyire súlyos a helyzet?
– Szerencsére ott még nem tartunk. De az tény, hogy a jelenlegi rezsimnek túlságosan nagy a vesztenivalója. Ha elbuknak, és nem tudnak felépíteni addig egy kellően korrumpálható ellenzéket, amely békésen leválthatja őket, akkor nagyon sok embernek kell majd börtönbe vonulnia bűnszövetkezetben elkövetett nagy értékű vagyoni hátrányt okozó csalás, az állam megkárosítása és egy rakás más deliktum miatt. Ezért sem válogatnak az eszközökben, hogy elkerüljék a bukást.
– Felmondott a munkahelyén, mihez kezd állástalan történészként?
– Éppen most egyeztetek egy állás ügyében, de ha nem jön össze, akkor sem esem kétségbe. A családommal a berlini Wissenschaftskolleg ösztöndíjával jövőre három hónapra külföldre megyünk, aztán majd meglátjuk.
– Korábban az értelmiség elvándorlásáról beszélt, felmerült önben, hogy Berlinben maradnak?
– Mindenképpen hazajövünk. Nagyon sok minden köt ide, én csak Magyarországon vagyok Ungváry Krisztián.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/29. számában jelent meg, 2019. július 19-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/29. számban? Itt megnézheti!
