HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Meghalt Helle...

Meghalt Heller Ágnes

HIRDETÉS

Kilencvenéves korában, pénteken kora este meghalt Heller Ágnes filozófus – tudta meg a 444.hu. A lap információi szerint a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton.

HIRDETÉS

Heller Ágnes 1929. május 12-én született Budapesten. Zsidó származású polgári családba érkezett, az antiszemita politikai közhangulat és törvénykezés fokozatosan lehetetlenítette el a család életét. A fiatal lány is a szerencsének köszönhette életét, a negyvenes években majdnem kivégezték. Erről így mesélt 2010-ben az fn.hu-nak: „Ha az apám vagy a gyermekkori szerelmemet nem ölik meg a nyilasok, az én életem is máshogy alakult volna. (…) Az is hozzátartozott az életemhez, hogy gettóba zártak, az is, hogy a Duna-parton majdnem agyonlőttek, hogy amikor szembesültem a közvetlen életveszéllyel, rájöttem, olyankor nincs halálfélelem, mert nincs idő rá, az csak a képzelőerő terméke. Olyankor egy dolog van csak az ember fejében: hogy hogyan tud megmenekülni.”

A világháború után a cionista mozgalom tagja lett, amiről többek között A bicikliző majom című kötetben vallott. Idén július elején még interjút adott a Neokohnnak, ahol kérdezték arról is, egykori cionistaként miként tekint Izraelre. Heller elmondta: mindig megvédi Izraelt minden ellenfelével szemben, de az ottani kormányt nem okvetlenül védi meg. Kifejtette egyébként azt is, hogy négy identitása van, „magyar, zsidó, nő és filozófus. Ezek közül igazán csak egy mellett, a filozófiai mellett tettem le a voksomat véglegesen.”

Feministának ugyanakkor nem vallotta magát, miután a marxizmussal való szakításkor eldöntötte, hogy semmilyen izmus nem kell az életébe. Ezt is az akkori fn.hu-nak (ma: 24.hu) fejtette ki, leszögezve, hogy a nők felszabadulásában persze nagyon hisz, és a férje is kritizálta, amiért nőknek könnyebben megbocsájt olyasmit, amit férfiaknak nem. Mikor én huszonhat évesen filozófus lettem, akkor Magyarországon az volt a nézet, hogy a nők arra valók, hogy a férfiak udvaroljanak nekik. Volt egy jó barátom akkoriban, aki szervezett egy ellenzéki elméleti kört a Hungária Kávéházban, és közölte, hogy csak férfiak jöhetnek, mert akkor nem köti le a figyelmüket semmi más. Majd odajött hozzám és azt mondta, hogy »te azért jöhetsz, kivétel vagy«. Elküldtem – nem akarom megmondani, hogy hova” – mesélte.

Az értelmiségi körbe hamar bekerült, 1947-től 1951-ig Budapesten tanult magyar-filozófia szakon. A Budapesti Iskolát megalapító Lukács György tanítványa lett az ELTE Filozófia Tanszékén, de politikai okokból eltávolították őket 1958-ban. Ezután Heller előbb középiskolában tanított, majd az MTA Szociológiai Kutatócsoport tagja lett. Lukács György körül többen is csoportosultak: ebben a társaságban mozgott Vajda Mihály, Márkus György és Heller férje, Fehér Ferenc is.

HIRDETÉS

1968-ban lett a filozófia tudományok doktora, de állást a nyíltan kifejtett nézetei miatt nemigen tudott vállalni, végül pedig az emigrációt választotta. Tanított Berlinben, Melbourne-ban, Torinóban és New Yorkban is. A rendszerváltástól kezdve fokozatosan hazajárt, 1995-től 1999-ig pedig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított, és az MTA tagja is lett. Vissza ugyanakkor csak jóval később költözött, emiatt pedig azt sem értette, hogy miért sorolta őt bárki is a 2010 előtti hatalomhoz. A Magyar Narancsnak adott idei interjújában fejtette ki: 2009-ig Amerikában élt, fél éveket töltött csak itthon. De nem támogatta egyik itthoni pártot sem.

Közéletileg is haláláig aktív maradt, rendszeresen nyilatkozott politikai kérdésekben. Kritikus volt a Fidesszel, korábban pedig a Jobbikkal szemben is, de utóbbival szemben később már engedékenyebbé vált. Bár a jobboldalt kritizáló értelmiségi körhöz sorolták, de miután egy szekértáborba sem sorolt be, nem egyszer okozott meglepetést véleményével. Az említett Narancs-interjúban idén kifejtette: „Amikor a Fidesz nyert 1998-ban, egy cikkben védtem meg őket a baloldaltól, hiszen váltógazdaság van, semmi gond azzal, ha a jobboldal is kormányoz. Az őszödi beszéd után a tévében nyilatkoztam, hogy meg vannak őrülve, akik ezt a beszédet szeretik és alátámasztják. Tisztességes, demokratikus érzületű embernek tartom Gyurcsány Ferencet, de politikusként hibát hibára halmozott. Ez persze hozzájárult a Fidesz megerősödéséhez.”

Filozófiai munkássága mellett a politikáról is írt, nemrég például Olaszországban jelent meg könyve az Orbán-rendszerről. De publikált német és angol nyelvterületen, fordították művét franciára, spanyolra, de még szerbre és japánra is. Számos közös kötetet jegyzett második férjével, Fehér Ferenc filozófussal. Még idén is dolgozott új, Tragédia és filozófia című könyvén, amiről a Narancsnak azt mondta, júliusra kész lehet vele.

Széchenyi-díját 1995-ben vehette át, de korábban megkapta Hamburgban a Lessing-díjat is. Díszdoktor lett Melbourne-ben és Buenos Aires-ben, odaítélték neki többek közt a Sonning-díjat, a Goethe-érmet és a Concordia-díjat.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,747lájkolóTetszik
2,378követőKövetés
16,686feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Elhallgatások és hazugságok – Magyar Hang-ajánló

Thuróczy Szabolcs-interjú. Lelepleződik „Tiborc”, a szalagmunkás riporter. Vannak anyák, akik maguk is árulják a drogot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

„Hogy itt mikor lesz rend? Soha, míg élünk” – Dédestapolcsány az árvíz után

Éppen mostanában takarította ki a vízügy a patak medrét. Hát hogy készülhetett el 100 százalékosan, ha kiöntött belőle a patak – kérdezte a polgármester.

Vízszintes végtelen