Három hétig még az iskolaigazgatók dönthetnek a magántanulói státuszról

Három hétig még az iskolaigazgatók dönthetnek a magántanulói státuszról

(Fotó: Thought Catalog/Unsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Augusztus végéig még a jelenlegi jogszabályok vannak életben, így ebben az időszakban még az igazgatók bírálják el a magántanulói státusz kérelmére vonatkozó beadványokat. Szeptembertől viszont már az Oktatási Hivatal hatáskörébe tartozik a döntés, a szervezet pedig legkésőbb egy éve belül felülvizsgálja az eddigi kéréseket – ez derült ki az Oktatási Hivatal honlapján elérhető tájékoztatóból.

A Magyar Nemzetre keresztelt lap által is idézett kormányrendelet szerint azok, akik már korábban megkapták a jogviszonyt, nincs tennivalójuk, de az elkövetkező felülvizsgálatok értelmében nincs értelme 2020-nál hosszabb időre szóló engedélyt adni azoknak sem, akik most, az utolsó pillanatban nyújtanak be kérelmet. Mint írják, a felülvizsgálatig minden érintett távol maradhat az órákról a következő tanévben is. Azok a tanulók viszont, akik szep­tember elseje után először kértek egyéni tanrendet, egészen addig kötelesek látogatni az órákat, míg meg nem születik a státusukkal kapcsolatos hivatalos döntés.

Selyemzsinór | Magyar Hang

Hiába a kormánypártiság, a NER köreiben bizony sokaknak nem felelnek meg az állami iskolák meg az éppen általuk megálmodott, és az intézményekre ráerőltetett Nemzeti alaptanterv.

A hivatal tájékoztatása szerint alapvető változás az eddigiekhez képest, hogy míg eddig a tanév során bármikor lehetett kérelmezni a magántanulói státuszt, addig az egyéni tanrend csak az adott tanév első napját megelőző június hónap 15. napjáig igényelhető. A sajátos nevelési igényű tanulóknál szakértői bizottság szakvéleményét is kikérik, tartós betegség esetén pedig a szakorvosi igazolást fogják megvizsgálni.