HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Riz Levente n...

Riz Levente nem indul újra

HIRDETÉS

Nem indul újra a XVII. kerület polgármesteri posztjáért a fideszes Riz Levente – az Index.hu írt elsőként arról, hogy az érintett ezt Facebook oldalán jelentette be. – Szándékaim ellenére a betegséggel vívott küzdelmem még több energiát kíván, ezért most kizárólag a gyógyulásomra, valamint a családomra koncentrálok és visszalépek a polgármester-jelöltségtől – írta a politikus.

HIRDETÉS

Riz Levente 2006 óta vezette a XVII. kerületet. Legutóbb, 2014-ben majdnem 65 százalékos győzelmet aratott a választáson. Mostani bejelentésével együtt meg is nevezte azt, akit saját maga helyett javasol, mégpedig Horváth Tamás alpolgármestert. Szerinte nála Rákosmente vezetése jó kezekben lesz, de erejéhez és lehetőségeihez mérten a kerületben élők ezután is számíthatnak rá is.

Security Check Required

null

Horváth Tamás ellen az ellenzék egy közös jelölttel indul, ez pedig Gy. Németh Erzsébet lesz. A Demokratikus Koalíció alelnökét támogatja saját pártja mellett az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és az LMP is, a Jobbik pedig nem indít ellene senkit.

Nem Riz Levente az első, aki betegség miatt nem indul újra a polgármesteri posztért. A napokban derült ki, hogy a Miskolcot vezető Kriza Ákos sem méreti meg magát ismét októberben. Maga helyett Alakszai Zoltánt, jelenlegi jegyzőt javasolta.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,275lájkolóTetszik
2,704követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nyomoznak Borkai korrupció-gyanús ügyeiben

Kontrát Károly államtitkár szavai szerint több ügyben is folyik a vizsgált, de konkrétumokat nem árult el.