A béremelés után sem mindenki elégedett a mentőszolgálatnál

A béremelés után sem mindenki elégedett a mentőszolgálatnál

Képünk illusztráció (Forrás: Országos Mentőszolgálat)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem mindenki érzékeli a bankszámlájára érkező összegen a kormány által az elmúlt év végén beharangozott nyolc százalékos béremelést a mentősöknél, aminek a július hónapra járó bérben már ott kellene lenni – derül ki az Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) honlapján megjelent tudósításból. Akiknek az alapilletménye a béremelés előtt nem érte el a garantált bérminimumot, egy fillérrel sem emelkedett, vagy alig nőtt a bére.

Ennek oka az,

oka, hogy akiknek a fizetése július elseje előtt nem érte el a garantált

bérminimumot, azaz a 195 ezer forintot, azoknak korábban a munkáltató, az

Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a különbözetet kipótolta. Éppen annyival, hogy a

bérük elérje legalább a 195 ezret. Volt, akinek egy kicsit még kerekítettek is,

ők így körülbelül 200 ezer forintot kaptak.  

– A nyolc százalékos emelés óta azonban egész egyszerűen megszüntették ezt a pótlást, mert a legtöbben ezzel már elérik a garantált bérminimumot, de még így sem mindenki. Aki eddig a kiegészítéssel együtt 195 ezer forintot kapott, az most pontosan ugyanannyit visz haza, talán egy-két ezer forinttal többet, de semmiképp sem nyolc százalékkal. Van, akinek pedig még mindig ki kell egészíteni a bérét, hogy meglegyen a 195 ezer – mondta a MOMSZ elnöke, Kusper Zsolt.

A kormány tavaly jelentette be, hogy béremelés jön az egészségügyben, erre idén július elsejéig kellett várni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az egészségügyi szakdolgozók és védőnők bére 2019 és 2022 között, négy lépcsőben emelkedik majd, összesen 72 százalékkal. Idén július első napjától elvileg nyolc százalékkal kellett volna, hogy emelkedjenek a bérek.

Hol a béremelés? Tanárok mutatják a fizetésüket | Magyar Hang

A tanárok a kezükben tartott táblákon közlik, hány évet tanultak a felsőoktatásban, hány éves gyakorlattal rendelkeznek, s jelenleg mennyi a nettó bérük.

Kusper Zsolt szerint ami történt az „nem

jogszerűtlen, de sajnos igazságtalan és hazug eljárás, amit ügyesen kitaláltak”.

Ráadásul, ha a terveknek megfelelően jövőre ismét emelkedik a bérminimum, akkor

újra kell alkalmazni a kiegészítést és ismét kezdődik minden az elejéről.

 

Az érdekképviselet vezetője elmondta azt is, hogy közérdekűadat-igényléssel fordult az OMSZ főigazgatójához, ugyanis nincsenek pontos számaik arról, hány embert érint a látszólagos béremelés. Szerette volna kérni, hogy számszerűen és munkakörönként adják meg azon mentődolgozók létszámát, akik pótlékmentes alapilletményben részesülnek. Érdemi választ azonban nem kapott, helyette elküldték neki a mindenki által hozzáférhető egészségügyi bértáblát. Így azt, hogy a körülbelül 7200 bajtárs közül pontosan hányat érint a trükk, a szakszervezet nem tudta meg – közölte Kusper Zsolt.