Léna elpusztult, ezért azóta már a falunapot is elhalasztották Dencsházán. Sőt, még az egyetlen kocsma is bezárt a mintegy 500 fős baranyai településen.
Léna az italbolt egyik pultosának fekete-fehér kutyája volt, akit Lajoska, egy szellemileg visszamaradott férfi csapott fejbe baltával. Tettéért a Dencsházáról szárnyra kelt szóbeszéd szerint italt, krumplit, és húst kapott. A Szurkolók az állatkínzás ellen nevű csoport tagjai ezért úgy döntöttek, meglátogatják a dencsházai kocsmát, hogy ott aztán másfél kiló krumplival fizessenek az italért. Erről az esetről videó is készült, úgyhogy egy ország látta már, ahogyan a széles hátú drukkerek egy pillanat alatt zsúfolttá teszik az agancstrófeákkal díszített sörözőt. A szurkolók látogatása után pedig a kocsma, amelyet az internetes térképen jelenleg „Kutyagyilkos Bisztró”-ként találhatunk meg, hirtelen és váratlanul bezárt. Egy, a láncra korábban kitett felirat szerint mindez a helyi „ál-állatvédőknek” volt köszönhető.
Látogatásunkkor azonban már újra nyitva van az ivó. A pult mögött pedig Zsuzsa áll, aki nem kertel: miatta voltak itt az állatvédők. Három másodpercnyi gondolkodás után pedig közli, hogy nyilatkozik is.
Állatkínzás: revansot akartak venni a szurkolók a balotaszállási nőn | Magyar Hang– Maguk az elsők, akik egyáltalán meghallgatnak – panaszolja, és belekezd az előzményekbe. Hogy a kutya rendszeresen kiterítette a csirkéit, rávicsorgott a lányára, és megkapta a fia bokáját.
– Itt sírtam a kocsmában, amikor láttam, hogy ott sorakoznak megint a tyúkok. Ha megkötöttük, megvadult, nem lehetett bírni vele, hiába adtunk neki enni-inni, akkor rátámadt a másikra.
– Na, de ezzel együtt sem kellett volna fejbe veretni egy baltával – vetjük közbe.
– Egyértelmű, hogy nem lett volna szabad ezt megtenni, persze, de úgy tudom, az állatorvos sem vállalja az altatást – Zsuzsát éles kutyaugatás szakítja félbe. Janka az, a pultos foltos kiskutyája.
– Menhelyre is vihette volna esetleg – javasoljuk, mi mást tehetett volna.
– Hónapok óta kerestem neki gazdát, de nem találtam.
– Mégis, mi játszódott le a fejében, amikor jó ötletnek tűnt, hogy fejbe csapassa a kutyát?
– Nem tudom megmondani, tényleg. Talán amikor a kislányra is rávicsorgott, akkor mondtam azt magamban, hogy nem kínlódom tovább, hogy elég. És mondhatnak akármit, én nem vagyok állatkínzó, csak elborult az agyam, mert nagyon sok kárt okozott a kutya. Persze most már tudom, hogy ezt nem így kellett volna. Hogy mi lesz velem, majd eldönti a bíróság, de az, hogy a gyerekek rettegtek otthon, mikor törnek ránk, nem normális dolog. Nem is mentek idén inkább táborba.
Amikor Zsuzsa a hátunk mögé néz, akkor vesszük észre a két, kocsmaasztalnál ücsörgő gyereket.
– Én nem hiszem el, hogy ha valamelyik állatvédőnek megtámadja a gyerekét a kutya, akkor tud normálisan gondolkozni – jegyzi meg, aztán mesélni kezdi, hogy mi is történt, pontosabban tagadni kezdi mindazt a sok rettenetet, ami napvilágot látott. – Nem én kértem meg Lajoskát, hogy ölje meg a kutyát, hanem ő ajánlotta fel. Hazugság az is, hogy a kutya szétnyílt koponyával idejött a kocsma elé, ahogy az is, hogy a gyerekek fogták meg. Ők nem is láttak semmit.
– És az igaz, hogy ön mosta ki Lajoska véres ruháit?
– Nem tudom, hogy véres lett-e, vagy sem, de hogy én nem mostam ki, az biztos. Nem ajánlottam fel én neki semmit, ő egy szegény ember, akinek amúgy is szoktunk krumplit adni. Nem azért adtam neki, mert most ő…
Zsuzsa elhalkul, a csendet egy karcos vendég használja ki.
– Még örülj neki, hogy szabadlábon vagy, csillagom, mert engem is majdnem lecsuktak. Méghozzá ártatlanul! Mocskos szemét ez az egész világ!
Majd legyint egyet, a pultra teszi az üres üvegét, és elmegy. Zsuzsa könnyeivel küzd, mikor arról beszél, hogy több mint száz fenyegetést kapott, köztük olyat is, hogy elvágják a gyerekek torkát. Itt szól közbe az eddig csendben hallgató Miklós, Zsuzsa párja.
Csak egy polgári gyilkosság | Magyar Hang– Nem védekezni akarunk, elítélendő dolog, amit tett a Zsuzsa, és a kutyának sem kellett volna így meghalnia. Megoldható lett volna, hogy máshogy történjen. Csak azt nem értjük, miért keverték bele ebbe a gyerekeket.
Miklós egymaga állt oda a „fekete pólósok közé”, hogy elmondja nekik: született egy feljelentés az ügyben, élettársát ki is hallgatta a rendőrség, „bízzunk bennük, ne jöjjenek ide ítélkezni”.
– Mondtam nekik azt is, hogy egyetértünk azzal, amit képviselnek. Csak nem úgy, ahogy akkor, itt képviselték azt.
– Miért, hogy képviselték? – kérdjük Miklóst, Zsuzsa válaszol.
– Beköptek ide a pultba, meg sem hagytak szólalni, elmondtak mindennek a világon. Úgy kérdeztek fel, hogy meg sem tudtam volna szólani. Azért, mert én elkövettem valamit, mást nem kéne belerángatni.
„Más” alatt egész Dencsházát értik. Miklós szerint bántja őket, hogy ekkora problémát okoztak a településnek, noha csak tavaly októberben költöztek ide.
– Arra gondoltak, hogy elköltözzenek a faluból?
– Volt, aki ezt akarta, de nem fogunk elköltözni. Mindenünk itt van. Az egész életünk benne van a házunkban.
Amelynek udvarán négy kutyájuk, három macskájuk most is ott rohangál, együtt a ki tudja, hány tyúkjukkal. A disznó pedig hátul van az ólban.
– Nem városban vagyunk, hanem faluhelyen. Nézzük innen – kezdi egy helybeli. Udvarán már ugyan csak romokban, de ott a jellegzetes dél-dunántúli istálló, amelyet annak idején masszívabbra építettek a gazdák, mint saját lakóházukat. Mert hát mégiscsak a jószág volt az életet adó érték.
– Zsuzsa azt a kutyát etette, itatta, csipeztette. Erre megtámadja a gyerekét. Sokan ezért azt a kérdést teszik fel, hogy melyik a fontosabb, egy ember élete, vagy egy állaté?
Beleremeg a kerítés, ahogy a férfi rácsap a mondat végén.
– Mert azt, aki csak úgy megdobál egy kutyát, azt megvetik mindenhol – lekicsinylően lendít egyet, mintha egy pofont imitálna, aztán komoran folytatja: de amikor ilyen döntéshelyzet van, akkor nem szabad csodálkozni, ha a védelem lesz az első.
– Hogy érintette, hogy zárva volt a kocsma egy darabig?
– Sehogy. Vettem bort, meg szódát, aztán ha megszomjazom, iszok egy fröccsöt. De sok a dohányos is, és ez az egyetlen trafik. Most egy csomag dohányért menjek be Szigetvárra? Az plusz 500 forint!
A férfinak régebben voltak csirkéi is, kutyái is. A kutyák elszöktek vagy elpusztultak, a csirkéket ellopták.
– Sok a lopás errefelé?
– Hát, van.
Újabb, ezúttal kisebb tenyércsapás a kerítésre.
– Ez az egész fel lett fújva. Ha most összehívnánk a falut, és megkérdeznénk, hogy ki nem ütött agyon egy kutyát vagy macskát, körülbelül húsz mondaná azt, hogy nem. Ez falu, itt más minden.
Egy, a falu végén sétáló idősebb hölgy mosolyféleséget rejteget a szája szélében, úgy mondja el tucatnyiszor, hogy Zsuzsa „most majd megkapja a büntetését”, de hozzáteszi, hogy nem kell itt a krumplival cirkuszolni. Szigetváron is megszólják az eset miatt Dencsházát, hogy „micsoda híres egy falu lett”.
– Most már nagyon túlzásba viszik ezek a nagy, kigyúrt emberek. Odafönt elbírálják majd – közli, mutatóujjával odaföntre mutatva, akármit is ért az irányon. De más is eszébe jut: számtalan kutyát tesznek ki éjjelente a faluvégre, az nem zavarja az állatvédőket? – a mosolyféleség itt már eltűnik az arcáról.
– Másképp is lehetett volna kezelni ezt a történetet, nem csak fenyegetéssel. Most elhalasztják még a falunapot is, az állatvédők levonulása meg fenyegetések miatt – avat be a következményekbe egy nő, aki nemhogy a nevét, de még a kutyájáról készült képet sem szeretné az újságban látni. Ő azt meséli, hogy az a kutya ugyan támadott, több embert leszedett a bicikliről, de nem így kellett volna elintézni.
Közben az ő kutyája a farkával csapkodja a kaput, csak úgy döng. – Szigetvárnak ez a szórakozása, hogy kidobálja itt Dencsházán a fölöslegessé lett kutyákat. És az itteniek közül csomóan befogadják őket. Mi is fogadtunk be, ő is ilyen kutya. Hát ilyen a falubeli ember, megsajnálja és befogadja.
Pár házzal odébb idős asszonyok állatvédőnek néznek minket. Tisztázzuk, hogy nem így van, úgyhogy beszélgetni kezdünk. Nem nézték ki Zsuzsából, hogy ilyesmire képes, de nem értik, hogy ebből miért csináltak akkora ügyet, azóta nagyon rossz lett a közösség a faluban.
– Negyven éve élek itt, de soha ilyen nem volt, cigányokkal is jóban vagyunk, soha semmi probléma nem volt. De most már azon vagyok, hogy eladjam a házat és elmenjek innen, nem csak ezért, de nagy a gyűlölködés, amióta ez történt. Nem is voltam a kocsmába, azóta – meséli egyikük.
– Csak elül majd ez az ügy – próbáljuk megnyugtatni.
– Majd idővel, de ez már örökké tüske lesz itt.
Felemelt mutatóujjal, vészjóslóan mondja mindezt, aztán saját maga oszlatja el a Dencsháza fölé közeledő viharfelhőket. Az asszony ugyanis azt tervezi, hogy az asszonyklub következő buliján seprűt fog, és kisöpri a faluból a rosszat.
Csak legyen megtartva az a buli.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/34. számában jelent meg, 2019. augusztus 23-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/34. számban? Itt megnézheti!
