„Betegek ezek, fertőző betegek” – folytatódik a fideszes belharc Szarvason

„Betegek ezek, fertőző betegek” – folytatódik a fideszes belharc Szarvason

Fotó: Szarvas.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ismét Babák Mihályt indítja polgármester-jelöltként a Fidesz Szarvason, ahol az önkormányzati választás előtt komoly belharc kezdődött a pártban. Mindezzel eldőlni látszik az a vita, amely a szarvasi helyi Fidesz, illetve a központi vezetés között zajlott.

Mint júliusi cikkünkben megírtuk, Szarvas városát már 21 éve Babák Mihály polgármester vezeti, aki 1998-tól 2014-ig országgyűlési képviselő is volt. A politikus eddig nagy fölénnyel nyerte a polgármester-választásokat, most azonban valami megváltozott. A 72 éves politikus múlt évben ugyan bejelentette, hogy nem indul újra a polgármesteri székért, majd ismét felmerült benne, hogy folytassa. A szarvasi Fidesz-szervezeten belül azonban egészen másként gondolkodtak Babák jövőjéről. A párt júniusi elnökségi szavazásán nyolcan Hodálik Pál jelenlegi alpolgármester-jelöltségét támogatták, négyen Babák Mihályra voksoltak, Babák Zoltán indulását – aki egyébként a jelenlegi polgármester rokona – senki sem támogatta.

Szentesen is egymás ellen indulnak fideszesek - két helyi tagot kizártak a pártból | Magyar Hang

Most azonban fordult a kocka: végül a helyi Fidesz mégis Babák Mihály jelöltségét támogatta, így a politikus szerdán bejelentette, hogy a korábbi elgondolásaival ellentétben polgármester-jelöltként újraindul a 2019-es önkormányzati választáson. „A jelenlévők és a Fidesz szarvasi szervezete megkértek, hogy vállaljam fel a csapatot. Elfogadtam a jelölést” – fogalmazott a polgármester, a hírt azonban nem mindenki fogadta örömmel. Hodálik Pál egy Márai-idézettel üzent az Ellenvélemény Szarvas Facebook-oldalon:

„Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást."

Az eset érdekessége, hogy Hodálikot végül még képviselőjelöltként sem indította a Fidesz. A szarvasi helyzet egyébként egyáltalán nem egyszerű: Babák Zoltán – aki Babák Mihály rokona – független jelöltként indul a polgármesteri székért, ahol a politikus két évvel ezelőtt szerzett képviselői mandátumot a Fidesz–KDNP színeiben.