HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Zsidózó képvi...

Zsidózó képviselőt támogat a Fidesz? Köves Slomó szerint az ellenzék felelőtlen

HIRDETÉS

A Fidesz támogatásával, függetlenként indul az önkormányzati választáson az a Molnár Oszkár, aki korábban cigányozó és zsidózó kijelentéseiről híresült el. A korábbi edelényi polgármester, aki a Fidesz országgyűlési képviselője is volt már, többek között arról értekezett, hogy a „zsidó nagytőke” be akarja kebelezni Magyarországot. Emiatt 2009-ben többen tiltakoztak, köztük az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség is.

HIRDETÉS

Orbán Viktor azt mondta, Molnár szavai kínosak, de a helyi Fidesz kiállt a jelöltsége mellett. Végül úgy döntöttek, nem indítják újra, mire Molnár függetlenként szállt harcba, és ezzel kizárták a pártból. A kétfordulós választáson először a fideszes Daher Pierre nyert, de aztán a Jobbik visszaléptette jelöltjét Molnár javára, így utóbbi lett a befutó. Köves Slomó bár kérte az MSZP akkori vezetőjét, Lendvai Ildikót, hogy a szocialista jelölt lépjen vissza a Fidesz jelöltjének javára, hogy Molnár nehogy nyerjen, de ez nem történt meg. Molnárt aztán megválasztották polgármesternek is.

Köves Slomó: Nem kívülről kiabálok | Magyar Hang

Nem ismerik el egymást a zsidóság legitim érdekképviseleteként, eltérően viszonyulnak a kormány emlékezetpolitikájához, másként vélekednek a szélsőséges közbeszéd jelentette veszélyekről. Ám egyaránt jó viszonyt ápolnak Orbán Viktorral, és kimondottan kedvezően ítélik meg a magyarországi zsidóság helyzetét mind kulturális, mind vallási szempontból – Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökével és Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjével beszélgettünk.

Molnár 2014-ben is indult polgármesternek, idén pedig már fideszes támogatással száll harcba. A HVG.hu megkereste Köves Slomót, hogy mit szól ehhez, és ír-e nyílt levelet a Fidesz elnökének. Köves Slomó válaszában ugyan elítélte Molnár „rasszista felhangú nézeteit”, de levelét jobbára a mostani ellenzék ostorozásával töltötte meg. Az egyházi vezető úgy látja, a közmegegyezést valójában a mostani ellenzék törte meg: „sajnos a kontextus kétségbeejtő módon változott meg és a ma ellenzéki pártok végtelen felelőtlenségének hatása ezekben a helyzetekben érezteti legnyilvánvalóbb bénító hatását. Amikor egy rasszista, uszító párttal, a Jobbikkal kötendő stratégiai szövetség kérdése szavazat-maximalizációs taktikai kérdéssé szelídül formátumos, erkölcsi kérdésből, minden demokratikus minimumot érintő érv érvényét veszíti. Amikor a magukat demokratikusnak nevező ellenzéki pártok Kulcsár Gergelyeket, Vona Gáborokat, Gyöngyösi Mártonokat beemelnek a szalonképes politika terébe, ha úgy tetszik elvállalják kóserolásuk elvtelen feladatát, nem a Jobbik politikai sikerének elenyésző kockázatát szabadítják a hazai politikára, hanem sokkal inkább előállítanak egy olyan értékrelatív beszédhelyzetet, melyben nincsen hivatkozható közmegegyezés a demokratikus alapelvárásokra. Sikerült feltörnie az ellenzéki pártoknak azt a fundamentumot, aminek alapján a Fidesz érdemben bírálható egy független jelölt támogatásáért, mikor Karácsony Gergely szerint nem antiszemita, aki a zsidók listázását követeli, vagy amikor az LMP és a Momentum sem látnak kivetnivalót egy közismert neonáci támogatásában.”

Heisler András: A kormánynál rossz néven veszik a kritikát | Magyar Hang

Nem ismerik el egymást a zsidóság legitim érdekképviseleteként, eltérően viszonyulnak a kormány emlékezetpolitikájához, másként vélekednek a szélsőséges közbeszéd jelentette veszélyekről. Ám egyaránt jó viszonyt ápolnak Orbán Viktorral, és kimondottan kedvezően ítélik meg a magyarországi zsidóság helyzetét mind kulturális, mind vallási szempontból – Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökével és Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjével beszélgettünk.

A Köves által említett Kulcsár Gergelytől egyébként a Momentum és az LMP időközben megvonta a támogatását. Vona Gábor pedig, aki többször kritizálta korábbi politikai megnyilvánulásait, a tavalyi választás óta visszavonult a politikusi létből.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,156lájkolóTetszik
2,688követőKövetés
17,700feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Flaszter 60. – Üzenjük Karácsony Gergelynek: Ne!

Műsorvezető: Dévényi István. E heti vendégek: Tóth Richárd, a HVG újságírója és Katona Mariann, a Magyar Hang munkatársa.

A torontói gép