HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Elég lesz az ...

Elég lesz az ellenzéknek, hogy a Fideszt belső harcok feszítik?

HIRDETÉS

Szombathely ikonikus épülete, az Órásház mellett fekvő kis téren a szokásosnál is többen várakoztak hétfőn kora délután. Az árnyékába húzódva beszélgettek, majd fél négykor kikerült a térre három kisebb pult és egy molinó, Nemény András nevével. Az MSZP-s politikus az Éljen Szombathely Egyesület színeiben száll ringbe a vasi megyeszékhely polgármesteri posztjáért – a szocialisták mellett a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Momentum, illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatásával –, a téren megjelent csapata pedig neki, illetve az egyéni körzetekben induló két képviselőjelöltnek gyűjtötte az ajánlásokat. Azonnal munkába is kellett állniuk, hiszen az addig rájuk várakozók pillanatok alatt felsorakoztak a pultok elé, az aláírások pedig gyorsan gyűltek.

HIRDETÉS

– Ebből a Puskás-féle csapatból már elegünk van – indokolta a feleségével együtt éppen az ajánlását leadó idősebb úr, hogy miért támogatják Nemény Andrást, akiről az úr neje még annyit mondott, hogy szimpatikus fiatalember. A férfi Puskás Tivadarra gondolt, aki a Fidesz színeiben 2010 óta vezeti a várost. Bár a pletykák szerint nem ő a valódi irányító, hanem Hende Csaba, a kormánypárt helyi választókerületi elnöke, nem mellesleg Szombathely és környékének országgyűlési képviselője.

„A fideszesek felülről várják Hende Csaba utasításait” | Magyar Hang

A városvezetés az ő szempontjukból nehezen nevezhető sikeresnek, a belső feszültségek odáig vezettek, hogy idén év elején elveszítették a közgyűlésben a többségüket, amikor az addig velük szavazó Molnár Miklós alpolgármester átállt az ellenzékhez. A vége az lett, hogy idén októberben már is nem Puskás Tivadar pályázik a polgármesteri posztra, hanem Balázsy Péter, megyei jegyző. – Hallottunk a fiatalemberről, de őt azért nem ismerjük – mondta egy hatvan körüli hölgy egyből világossá téve, hogy nemcsak most írt alá Nemény Andrásnak, hanem a választáson is rá fog szavazni.

Érdekesség, hogy a két ajánlásgyűjtő pulttól néhány méterre volt egy harmadik is, azon viszont már Czeglédy Csaba arcképe díszelgett. Az előzetes letartóztatásban a börtönt is megjárt egykori MSZP-s politikus ugyanis szintén elindul a városban, mégpedig az egyik önkormányzati képviselői helyért. Az ellenzéki pártok őt nem támogatják, de beszédes, hogy nem is indítanak vele szemben senki, sőt: az egymás közelében zajló ajánlásgyűjtés sem éppen rossz viszonyról árulkodik.

A téren átsiető középkorú férfi egy grimasz kíséretében csak a fejét csóválja az aláírásgyűjtés láttán, egyértelmű, hogy nem ő most a célcsoport. Kérdésünkre Czeglédy Csabát „egyszerű bűnöző”-nek nevezi, az ellenzéket pedig teljesen erőtlennek. – Attól, hogy most összeállnak, még nem lesznek jobbak – mondta. Ezért a Fideszt támogatja, konkrétan Balázsy Pétert. Pedig van egy másik fideszes induló is, mégpedig a jelenlegi alpolgármester Koczka Tibor, aki pártjával lényegében szembefordulva szintén ringbe száll. Habár a mai napig fideszesnek vallja magát, akinek elege lett a helyi pártszervezeten belüli feszültségekből, maga mögött tudja a Pro Savaria nevű szervezetet, illetve még a Jobbikot is.

HIRDETÉS
Mi lesz a szombathelyi fideszes belharc vége? | Magyar Hang

Szombathelyet az elemzők az ellenzék által nyerhető megyeszékhelyek között emlegetik, s ebben kétségtelenül szerepet játszanak a Fidesz belső gondjai. A városban élőknek mindenesetre nem ez volt az első, ami eszükbe jutott, amikor az önkormányzati választás tétjéről érdeklődtünk. Többen is említették a közlekedést, hogy megoldást kellene találni az állandósult dugókra, egy babakocsit toló kismama pedig az alacsonypadlós buszokat hiányolta. Több parkra lenne szükség, több zöldre, akár a főtéren is, ahol alapvetően a beton az uralkodó.

Két elegánsan öltözött fiatalnak a választások kapcsán egyből Ungár Péter neve ugrott be. Az LMP politikusa sokszor megfordul Szombathelyen, az ottani szervezet tagja, a kormánypárti oldalról pedig gyakran éri az a vád, hogy az ellenzéken belül ő irányítja a folyamatokat. Ungár ezért a Szombathelyi Hírlap címlapjára rendszeresen kikerül. Néhány napja például egy „Mit kotyvasztott Ungár?” című cikkel és egy olyan képpel, amelyen „boszorkánykonyhájában” Nemény Andrást, Koczka Tibort és Molnár Miklóst is csak összetevőként használja.

Parancsba adott árulózásról beszélt Szombathely fideszes alpolgármestere | Magyar Hang

Szombathelyen az itt-ott kitelepülő ajánlásgyűjtőktől eltekintve néhány nappal az önkormányzati kampány hivatalos startja után egyelőre nem igazán érzékelhető a politikai láz. A plakátok még csak a napokban kerülnek ki, az ellenzék azt ígéri, hogy a fideszes hirdetések mellett határozottan észrevehetőek lesznek ők is. Már kitettek például az önkormányzati tulajdonban lévő villanyoszlopokra úgynevezett elefántfüleket, amelyeket ráadásul saját kezűleg készítették el.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/35. számában jelent meg, 2019. augusztus 30-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/35. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Katona Mariann
Katona Mariann
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,651lájkolóTetszik
2,801követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Szerény javaslat

Nemcsak a kormány és az ellenzék, hanem az ellenzék egyes szereplői közötti viszonyban is új korszak, újfajta verseny kezdődik most.