Pénzbüntetést kapott az Orbán-interjú meghamisítója

Pénzbüntetést kapott az Orbán-interjú meghamisítója

A meghekkelt Orbán-interjú

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság a Fejér Megyei Hírlapban megjelent, meghamisított Orbán Viktor-interjú miatt megvádolt F. Gábort, akinek több mint egymillió forintos bűnügyi költséget is meg kell térítenie – derült ki a Veszprémi Járásbíróságon tartott tárgyaláson, amelyen lapunk is ott volt. A férfit – aki a Veszprémi Napló munkatársa volt – információs adat megsértésének bűntettében mondták ki bűnösnek. Az első fokon eljáró bíróság ítélete szerint ő követte el a hamisítást, ő írt bele olyan szövegeket az interjúba, amelyeket a miniszterelnök nem mondott. A meghamisított mondatok között szerepelt többek között, hogy az ápolók bérével a kórházi hullák száma is emelkedett, vagy – a manipulatív nemzeti konzultációkra utalva – hogy „mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket”.

Az interjú 2016. december 24-én jelent meg a Fejér Megyei Hírlapban. A bírósági tárgyalás azért is érdekes volt, mert kulisszatitkokat fedett fel a formálódó kormányközeli médiaóriás működéséről, az interjú ugyanis röviddel azt követően jelent meg, hogy a Pannon Lapok Társasága kiadó a Mediaworks tulajdonába került. F. Gábor – aki az eljárás során végig tagadta a bűncselekmény elkövetését – egyike volt azoknak, akik a veszprémi szerkesztőség néhány kiemelt munkatársaként a fontos cikkekért felelt. A Szakács Árpád által készített miniszterelnöki interjút a központi szerkesztő másolta be dunántúli napilapok oldalára. A kiadónál azonban a számítógépes program védelmére vajmi kevés figyelmet fordítottak: a lapcsoport négy megyéjének több tucat alkalmazottja az eredeti, mindenki által ismert, közös jelszóval használta a rendszert. F. Gábor Veszprémben a saját számítógépéről az egyik szabadságon lévő munkatársának felhasználói nevével és jelszavával belépve írt bele a Fejér megyei napilapban megjelenő interjúba – állapította meg a bíróság.

Meghamisított Orbán-interjú: Szakács Árpádot is meghallgatták | Magyar Hang

Szakács Árpádot, a Fidesz sajtójának kultúrharcosát is meghallgatta a bíróság a meghamisított Orbán-interjú miatt indult büntetőeljárásban. Az ügyet a Veszprémi Járásbíróság tárgyalja, Szakácsot mint a kormányfővel készült interjú szerzőjét idézte be a bíróság tanúként. Noha a cikksorozatával több, a kormányhoz lojális kulturális vezetőt is élesen kritizáló Szakács Árpád újságíróként közszereplő, a tárgyaláson felismerhető képmás készítését nem engedélyezte.

A tavaly szeptemberben indult bírósági eljárás sokáig akörül forgott, el lehetett-e végezni a szövegben a módosításokat 4,5 perc alatt (a szakértők szerint ennyi ideig piszkálták a beszélgetést). F. Gábor és a tanúként meghallgatott egykori dolgozók szerint ez képtelenség, annyira precíz, szinte karakterre pontos módosítások történtek a szövegben. Ezt igazolta különben az informatikai szakértők kísérlete is. Az ő megállapításaik szerint az interjú szövegének módosítása ennyi idő alatt csak alaposan előkészített folyamat révén történhetett, például egy kimásolt, ideiglenes programban előre megszerkesztették a szöveget, majd amikor a vádlott hozzáfért a szerkesztőségi programban, a Ctrlr+C, Ctrl+V parancsokkal másolta be az interjút az oldalra. Egyúttal kiderült az is, hogy nem négy, hanem 13 helyen módosították az interjú szövegét az eredetihez képest (igaz, a többi esetben vesszőkről, kötőjelekről van szó). Ezt a változatot küldték a Fejér Megyei Hírlapnál a nyomdába.

A bíróság szerint nem kétséges, hogy F. Gábor gépéről hajtották végre a módosításokat. F. Gábor azzal védekezett, ő nem ült a helyén, a számítógépéhez bárki odaülhetett, és beléphetett, amíg ő más ügyeket intézett az épületben. Annál is inkább, érvelt, mivel a szerkesztőségben mindenki ugyanazzal a jelszóval használta a gépeket.

A bíróság szerint ugyanakkor F. Gáboron kívül más nem férhetett a számítógéphez, de a szakértők sem találtak erre utaló nyomokat. A szakértő viszont arra jutott, hogy megpróbálták megsemmisíteni a meghamisítás nyomait tartalmazó fájlokat. Ráadásul – derült ki – az interjú megjelenése után nagy számban töröltek fájlokat a gépről. F. Gábor egyébként az adat- és képtörlést nem tagadta, elmondása szerint azok személyes adatok voltak.

Meghekkelt Orbán-interjú: pénzbüntetést kérnek a vádlottra | Magyar Hang

Pénzbüntetést kért az ügyész az Orbán-interjú meghamisítása miatt indult eljárás vádlottjára - tudta meg a Magyar Hang. Az eljárás információs adat megsértésének bűntette miatt indult, ami legfeljebb három év szabadságvesztéssel büntethető. A szóban forgó interjú éppen két éve, 2016. december 24-én jelent meg a Fejér Megyei Hírlapban.

F. Gábor védője azzal is védekezett a perbeszéd során, hogy az informatikai szakvélemény olyan számítógépről készült, amelyen – miután F. Gábornak át kellett adnia a PLT szakembereinek – több programot lefuttattak, valamint szét is szerelték. Sőt – hivatkozva a szakértői véleményre, miszerint egy számítógépen minden művelet nyomot hagy – a hivatkozott külső programmal végzett szerkesztés nyomait is meg kellett volna találni. Álláspontjuk szerint ezért nem bizonyítható, hogy F. Gábor követte volna el a hamisítást. Ezért védője fellebbezett, a felmentését kérve. Fellebbezett ugyanakkor az ügyész is, ő súlyosításért. A pénzbüntetés mértékét ugyanis kevesellte, illetve a szerkesztői foglalkozástól való eltiltását is kérte.

Mint korábban megírtuk, a 2016 karácsonyán megjelent interjú után a tulajdonosváltáson átesett kiadónál belső vizsgálatot indítottak, erre hivatkozva fejeztek le több szerkesztőséget: öt vezető szerkesztőt közvetlenül karácsony után kirúgtak. F. Gábort egyébként – szemben a másik négy elküldött munkatársával – nem azonnali hatállyal távolították el, ő rendes felmondással távozott.

F. Gábor cikkünk megjelenése után közleményben reagált az ítéletre. Többek között azt írta, kirakatper részesévé vált.