Békésszentandráson is fideszes indul fideszessel szemben

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem mindennapi küzdelmek színtere lesz az októberi választásokon Békés megye. Mint lapunk korábban megírta, Szarvason a Fidesz színeiben mandátumot szerző képviselő indul a Fidesz polgármesterjelöltjével szemben, Békésen pedig a Fidesz városi alelnöke döntött úgy, hogy függetlenként indul a polgármesteri posztért úgy, hogy mindeközben a Fidesz választókerületi elnöke más személy jelöltségét támogatja.

Most pedig úgy látszik, Békésszentandráson fideszesek fognak megmérkőzni egymással a polgármesteri székért. Mint ismert, a nagyközséget 2006 és 2010 között a fideszes Hamza Zoltán vezette, akit aztán 2010-ben a Jobbik által támogatott Sinka Imre legyőzött. A következő választáson aztán a Fidesz inkább úgy döntött, hogy mégsem Hamzát indítja az önkormányzati választáson, Sinkának mégis sikerült újráznia. Most viszont a Fidesz hivatalos jelöltje Nemcsényi Zsolt, így Hamza Zoltán - aki egyébként jelenleg is a Fidesz megyei közgyűlési képviselője és helyet kapott a Fidesz békés megyei listáján is - úgy döntött, független polgármester-jelöltként indul az önkormányzati választáson Nemcsényi Zsolt ellen.

Sinka Imre egyébként ismét függetlenként indul a polgármesteri posztért, őt úgy mint korábban, most is a Jobbik támogatja.