HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Egy hivatalno...

Egy hivatalnok állásába került, hogy a Miniszterelnökség hülyét csinált magából

HIRDETÉS

Leváltottak egy kormányhivatali tisztviselőt, miután a Miniszterelnökség nevetség tárgyává vált a fővárost néhány hete elárasztó bűz miatt.

HIRDETÉS

Emlékezetes, hogy Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára egy írásbeli kérdésre adott válaszában leszögezte: a rendelkezésére álló információk alapján a bejelentésekben kifogásolt szaghatás az Óbaroki Kerti Vasút Kft. által Óbarok-Újbarok-Bodomér közötti földeken végzett trágyázási tevékenységéből származott.

Csakhogy, az érintett cég nem is létezik, ahogyan Bodomér település sincs, csak Bodmér. Mindezt egyetlen perc alatt ki lehetett volna deríteni, hiszen nem sokkal korábban a sajtó egy része már szintén bedőlt ugyanennek. Az internetes portálok azonban néhány óra alatt észlelték, hogy egy álhírrel van dolguk, a Miniszterelnökségnek ezt viszont még napokkal később sem sikerült észrevenni.

Valami bűzlik Budapesten | Magyar Hang

Csütörtök délután óta egyre jobban terjed a bűz a fővárosban, Buda után már a teljes településen lehet érezni az ürülékszagot. Ahogy a Magyar Narancs Online említette, a IX. kerületi szerkesztőségüket is elérte, ahogy a Magyar Hang közelben lévő irodájánál szintén érezni a bűzt.

Amint a tárca nyílt tévedése kiderült, a Miniszterelnökség azonnali belső vizsgálatot rendelt el. Most pedig a nyíltan kormánypárti Origo írta meg, hogy az ügy egy hivatalnok kirúgásával végződött. A vizsgálat ugyanis kiderítette – a portál szerint – hogy a Pest Megyei Kormányhivatal egy vezető munkatársa szolgáltatta a téves információt felettesének, aki azt továbbította Orbán Balázs miniszterhelyettesnek. A vizsgálat következtében a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője az ügyben érintett vezető munkatársát leváltotta.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,485lájkolóTetszik
2,556követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek