HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Márki-Zay: Ön...

Márki-Zay: Önkormányzati cégtől érte hekkertámadás a hivatalt

HIRDETÉS

Egy önkormányzati cég, a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató (HVSZ) ZRt. egyik számítógépéről érte hekkertámadás a hivatal informatikai rendszerét idén július 2-án. Az ügyben jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz – derült ki Márki-Zay Péter polgármester szombati, Facebookon megjelentett közleményéből.

HIRDETÉS

Mindezt annak kapcsán közölte a polgármester, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) pénteken közzétett határozatában két informatikai szerződés miatt is elmarasztalta a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalt. A döntések szerint a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal a Cyber Services Zrt.-vel és a VIAT Vállalati Informatika, Auditálás és Tanácsadás Kft-vel kötött szerződéseknél jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárást, a hatóság ezért összesen 13 millió forint bírságot szabott ki, és semmissé tette az érintett megállapodásokat.

Márki-Zay Péter

Márki-Zay mindezek kapcsán azt közölte, hogy nyilvánvalóan politikai célzatú és téves a hatóság határozata. Hozzátette: „arra a képtelenségre hivatkozva marasztalja el városunk Polgármesteri Hivatalát, hogy az informatika nem alaptevékenysége a Hivatalnak. A döntésben ugyan közvetlenül nem vagyok érintett, de a jegyző asszony haladéktalanul bírósághoz fordul.”

2018 októberéig az önkormányzat saját cége a HVSZ Zrt. végezte ezt a szolgáltatást, a cég azonban 2018. október 2-án felmondott, ezzel kényszerhelyzet elé állítva a Polgármesteri Hivatalt – írta Márki-Zay. Mindehhez hozzátette, hogy ezt a céget ifj. Rapcsák András vezeti.

Márki-Zay szerint azóta is havi rendszerességgel próbálják feltörni a hivatal rendszereit külső támadók. Előfordult, hogy valaki fizikailag behatolt az önkormányzat épületébe és egy kábel kihúzásával állította le rendszereiket – tette hozzá.

HIRDETÉS

A közlemény szerint a Magyarország Helyi Önkormányzatairól szóló törvény világosan kimondja, hogy az önkormányzat informatikai rendszert működtet. Ennek ellenére az önkormányzati cég kiszállása után alig találtak vállalkozót.

„A valamennyi önkormányzat által használt ASP rendszerünket fejlesztő cég ajánlása nyomán jutottunk el a Cyber Services céghez, akik semmiképpen nem nevezhetőek »baráti« cégnek, hiszen vezetőjük a Nemzeti Biztonsági Felügyelet CDMA kiberbiztonsági központját irányította az Orbán-kormány idején, 2017-ben lett legfőbb befektetőjük az állami tulajdonú Eximbank, és azóta is elsősorban kormányzati megbízásokon dolgoznak. Az általuk dedikált szakértői csapat vezetője volt Kalotay Balázs, akinek saját cégével, a VIAT Kft-vel 2019. április 1-én kötött szerződést az Önkormányzat, szintén a Cyber Services cég javaslatára. Az új szerződést egy újabb súlyos informatikai támadás tette szükségessé” – olvasható a közleményben.

A szerződések miatt a helyi Fidesz korábban feljelentést tett.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,285lájkolóTetszik
2,709követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Aláírásgyűjtés indult Borkai Zsolt elmozdítására

„Nevetségessé teszik az ország és a világ előtt azokat az értékeket, amikért hosszú évek óta küzdünk, dolgozunk, és amikre büszkék vagyunk" – áll abban a petícióban, amelynek célja Borkai Zsolt elmozdítása Győr éléről.

Apapat