Az Agroma programtervezettel összekötné az agrárium és a társadalmi felzárkóztatás ügyét Forgács István. A romaügyi szakértő a Medgyessy-kormány idején dolgozott osztályvezetőként a Miniszterelnöki Hivatalban, később élesen bírálta az eddigi összes kormányt a cigánypolitikáért, és a pozícióban hagyott kontár vezetőket. Most az Orbán-kormánnyal próbál szót érteni. Beszélgetésünkben szó esett oktatásról, szakemberhiányról, közmunkásokról és a robotizációról is.
– Mi történik ma cigányügyben Magyarországon?
– Azt gondolom, amit a kormány 2010 óta tesz cigányügyben, az bátran vállalható. És teszi ezt úgy, hogy nem csinált eddig nagy volumenű, címkézett cigányfelzárkózási programot, hanem hozott egy sor olyan intézkedést, amely egyértelműen a cigányokat, illetve a cigányokat is segíti, csak ezzel nem kürtölte tele a világot. A kötelező óvoda például egyértelműen segíti a cigány közösségeket, még ha nem is hangzik el, hogy ezzel a cigány gyerekek jobban szocializálódhatnak. Aztán ott van az ingyenes étkezés a rászoruló gyerekeknek: ott sincs kimondva, hogy ez főleg a romáknak jó, de egyértelmű segítség. Hasonló a helyzet a közfoglalkoztatással is.
Az elején rengeteg közmunkás lett, amikor pedig a gazdaság elkezdett növekedni, és kiáramlottak a piaci szférába az emberek, akkor máris visszavágta a közmunkásokra fordított összeget, hiszen az mégiscsak egyfajta kényszermegoldás, erre nem szabad berendezkednie hosszú távon senkinek. És ami egyértelmű tény: a családok szintjén több lett a nettó bevétel. Vagyis a kormány kereteket teremt ahhoz, hogy azok a hátrányos helyzetűek – köztük nagy számban a cigányok –, akik tenni akarnak magukért, azok megtehessék a nyomorból kivezető első lépéseket. Attól még számos helyen nagyon távol vagyunk, hogy ideális munkahelyek teremjenek mindenki számára, most arra van szükség, hogy a pár osztályt végzettek gyerekeinek másfajta jövőképet lehessen adni. És továbbra is fenntartom, ehhez rendpárti oktatásra lenne szükség.
– Miért?
– A hátrányos helyzetű térségekben minden ősszel ezrével jelennek meg az iskolakapukban a nem iskolaérett gyerekek, még úgy is, hogy kötelező az óvoda. Ezek többsége cigány gyermek. És nincs senki, vagy csak nagyon kevesen, aki felkészítené őket az óvoda során arra, hogy hamarosan az iskolában majd háromnegyed órát csendben végig kell ülni, szabályok lesznek, elvárások, konfliktusok. Ehelyett az látom, hogy inkább elkezdtünk relativizálni, hogy miért kell nem megfelelni az iskolai elvárásoknak, és így komplett alsós évfolyamokról nem derül ki, hogy mennyit ér a gyerek, mert a magatartási problémák, és a folyamatos, mindig új minősítések elvonják a figyelmet arról, mit tud valójában, miben tehetséges igazán.
– Na de beszélhetünk szemléletekről, módszertanokról, csak közben óriási a szakemberhiány.
– Ezzel egyetértek, és ezt az állam nem spórolhatja meg: öntenie kellene a pénzt az oktatásba. A kabinetet erre rá kell szorítani, hiszen a gyerekszám már most indokolja mindezt. De egyértelműen állást kellene foglalnunk az ügyben is, hogy milyen közoktatást akarunk. Ebben a kérdésben a kormányt kicsit puhának érzem továbbra is, mert muszáj lenne gyorsan tenni valamit, különben ezekkel a gyerekekkel egy idő után semmit nem lehet majd kezdeni. És nem azért, mert cigányok, hanem mert ilyen a közeg: nem segít sem abban, hogy a gyerek megtanulja Arany János Toldiját, sem másban. De ameddig ebből belvárosi szalonokban ideológiai kérdést csinálnak, addig is csak megy az idő, és addig sem beszélünk a valóságról.
– Hol érdekli a döntéshozókat már a szalonok világa? Ez a kabinet véget vetett a politikai korrektségnek, nem?
– Az oktatás területén még mindig mintha Magyar Bálint örökségét cipelnénk. Igen, 2019-ben én ezt látom még mindig. Már szinte ott tartunk, hogy felajánljuk a gyerekeknek meg a családjaiknak, vállaljanak kevesebb felelősséget, akarjanak kevesebbet tanulni, miközben az ország jövője múlik azon, hogy milyen gyerekekből lesznek fiatal felnőttek hamarosan. Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy a szabályok, elvárások, regulák eltűnnek, és azok a szülők, akik ebből nem kérnek, és minőségi oktatást szeretnének, elviszik a gyereküket egyházi iskolába.
De ilyenkor nem látens rasszizmusról kellene beszélnie az ellenzéki ideológusoknak, hiszen ez a legtermészetesebb folyamat. Arany Toldiját meg lehet tanulni egy tisztán cigány osztályban is, a baj ott kezdődik, hogy a 12 éves cigány gyereknek ma sok helyen az országban fogalma sincs arról, miért is kellene neki verset tanulnia. Sőt, azt sem tudja felfogni, hogy az oktatás miért fontos az ő és a családja számára. Ezért kellene a kormánynak poroszos keménységgel megkövetelnie a teljesítményt. Ennek megkérdőjelezhetetlennek kellene lennie, különben az általános iskolából kikerülők nem tudnak majd szakmát, érettségit szerezni.
Minden évben csökken a gimnáziumba jelentkezők száma, ami nemcsak azért van, mert egyes megyékben kevesebb a gyerek, hanem azért is, mert egyre több olyan tanuló lesz közöttük, aki csak a szakmunkásképzőbe tud elmenni. Ha az én szerepemre gondolok, akkor úgy látom, előbb célt érek, ha egy telepen arról győzöm meg a fiatalokat, hogy járjanak iskolába, vagy fejezzék be a 8 osztályt, mint hogy megírjam a századik kormányt bíráló cikkemet arról, hogy emelje meg a pedagógusok bérét. Ne értsen senki félre, az is fontos, de mindenkinek a neki legmegfelelőbb teendőt kellene ellátnia.
– Mit szólnának a szakképzett munkaerőhöz a románokat vagy mélyszegény cigányokat nevetségesen alacsony órabérben alkalmazó vállalkozók? Például a kazános Pócs János fideszes képviselő. Nekik kell majd a kidolgozás alatt álló Agroma programot megszavazniuk.
– Biztosan számos ilyen vállalkozó van. De az említett rossz példák mellett sok olyan gazdálkodó is, aki foggal-körömmel ragaszkodik a képzett hazai munkásokhoz, és a jövőben is nagyon komoly fejlesztések várhatók az agráriumban, amikhez kell neki a munkaerő. Olyan fejlesztések, amelyekhez nem lesz majd elég a ki tudja, honnan importált képzetlen, napszámos. Én azt remélem, hogy a gazdák örülni fognak annak, ha lesz végre adatbázis is akár, ahová munkaerőért fordulhatnak, és végre nem kel Ukrajnáig vagy Romániáig menni napszámosért, mint ahogy azt manapság teszik.
Persze nyilván a valóságban sokkal nehezebb lesz ezt átültetni a gyakorlatba, de meggyőződésem szerint nem lesz ennél jobb alkalom a kormányzat számára, hogy egyszerre lendítse előre az agrárium és a romafelzárkóztatás ügyét. Az Agroma egy komplex terv, több területen keresi az agrárium és a társadalmi felzárkózás együttes fejlesztésének a lehetőségét. Jön az automatizáció, és ha megérkezik, akkor a cigányok nemcsak a rendszerváltásnak, hanem a globalizációnak és a robotizációnak is a vesztesei lesznek. Egyébként pedig nyitva van az agrár szakközépiskola, sem Pócs János, sem Palkovics László nem áll a kapujában, hogy elkergesse a jelentkezőket. Ha egy ormánsági vagy alföldi agrárszakközépnek alacsony a kihasználtsága, az lehetőség a térség gyerekeinek a tanulásra, szakmaszerzésre.
Beer Miklós: Nem dughatjuk homokba a fejünket | Magyar Hang– Van ilyen adatbázis már most is: közmunkaprogramnak hívják. Nyílt titok, hogy sok kormányközeli mezőgazdasági nagyvállalkozó vagy polgármester minden következmény nélkül alkalmaz közmunkásokat napszámban a saját földjén – törvényellenesen, az állam kontójára.
– A közfoglalkoztatásnak is át kell alakulnia, sőt szerintem az idénymunkának és a közmunkának el kellene tűnnie. Jelenleg úgy 400 ezerre tehető a munkaerőpiacra még elméletben bevonhatók száma Magyarországon, de ennek csak a felső 10 százaléka az, akit nyugodt szívvel el lehet helyezni. A maradék – ki kell mondani – szinte használhatatlan, vagy betegség, egészségügyi állapot, vagy szocializációs problémák miatt. Viszont az ő gyermekeik és unokáik sokkal többen vannak már, mint ők, de a helyzetük ugyanolyan rossz. És noha jelen pillanatban azt látjuk: ugyan magas a foglalkoztatottság, de bizonyos ágazatokban a munkavállalók átlagéletkora is igen magas, és ha ők egyszer nyugdíjba mennek, akkor a már említett gyerekek és unokák nem lesznek képesek a helyükre állni. Az agrárium pont az a terület lenne, ahol ezeknek a széles rétegeknek lehetne érdemi és gyors felzárkózási lehetőséget kínálni.
– Lesz-e egyáltalán föld?
– Bárhol lehet még ehhez földet találni, de az agráriumba én beleszámítom a traktor- és kombájnszerelőt, valamint az erdőgazdálkodásban és a konzerviparban dolgozókat is. Nemcsak gyomszedésben és paradicsomkarózásban gondolkodunk, csak látnunk kellene végre azokat, akiket ebben érdekeltté tudunk tenni. Ehhez meg kell győzni a cigánytelepek hátrányos helyzetű fiataljait, hogy tanuljanak szakmát. Ha ez nem következik be, akkor a mostaninál több lesz a korai iskolaelhagyó, akik persze évek múlva megbánják majd, hogy leléptek, de akkor már késő lesz. Rá kell ébredniük, hogy nincs jampiskodás, el kell hagyni a dizájnerdrogot, az iskolai erőszakot, mert nekik később kevesebb lehetőségük lesz korrigálni.
– Miért fordítana extra forrást egy ilyen ügyre a kormány, ha már jelenleg is mindent rendben lévőnek talál úgy, hogy két hónap alatt csinál észak-magyarországi zsákfalvak művelődési központjában targoncást írni-olvasni nem tudó emberekből?
– Sokan gondoljuk úgy, hogy ezeket a képzéseket meg kell szüntetni. A jelenlegi hatodikos, hetedikes gyerekekre és a családjaikra kell koncentrálni, őket kell megszólítani. Az államnak ezekbe a párbeszédekbe, elérésekbe és meggyőzésekbe kellene pénzt ölnie. Ha így lesz, akkor a későbbiekben már semmi szükség nem lenne ezekre a kultúrházas tanfolyamokra, mert ha tele lennének a szakközépiskolák, akkor ezekre nem jelentkezne később senki.
– Kilenc éve és három kétharmada, valamint rengeteg uniós milliója lett volna a kormánynak, hogy lefolytassa ezeket a beszélgetéseket, mégsem tette. Mitől döbbenne rá most, hogy nincs idő, és cigányügyben érdemi lépésekre lenne szükség?
– Most muszáj valahol egy vonalat húzni generációs alapon, és egy korcsoportról lemondani, hogy a következőkben erre ne legyen szükség. Erős szavak, de kell beszélnünk erről. Harminc éve az zajlik cigányügyben, hogy a hátrányos helyzetű felnőttek hátrányos helyzetű gyerekeket nevelnek fel, ráadásul ezek a gyerekek egyre többen vannak. Valakinek végre ki kellene mondani, hogy a felzárkóztatás legfontosabb korcsoportja a mostani 3 és 25 év közötti fiatalság. Nem az 53 éves cigány asszonynak kellene cirokseprűkötő tanfolyamot indítani, hanem azt kell szorgalmazni, hogy az unokájából kamionsofőr lehessen.
– Akkor fordítsuk meg. Miért törődne a Fidesz-kormány a jövővel, ha a jelenben ilyen jól fial neki a mélyszegénység? Pár ezer forintjukba és néhány élelmiszercsomagba kerül, és választások végeredményét fordítják meg a cigánytelepek, ráadásul azokra még százmilliókat is le lehet hívni az uniótól.
– Törődik vele most is. Nagyban nézve a képet igenis elégedett lehet egy kormány a társadalmi felzárkózással akkor, ha azt látja, hogy csökken a munkanélküliek, közfoglalkoztatottak száma, több cigány gyerek jár óvodába, nagyobb eséllyel lesz belőlük felelős, adófizető állampolgár, nő a családok bevétele. Én abban a tekintetben érteni, és eredményesen működni vélem a NER-t, hogy a makroadatok alapján igenis jó irányba tart.
– Csak éppen ebből nem sok látszik a mindennapokban. Ahogy a köztörvényes bűncselekmények elszenvedőit sem vigasztalják a makroadatok.
– Éppen arról próbálom meggyőzni a kormányt, hogy a fektessen a szakképzésbe, és ha ez megvalósult, akkor mehetek tovább, és a cigány közösségek felelősségét is firtathatom. Én szeretnék kiegyezni a hatalommal, hogy addig, amíg ezekkel a makroadatokkal van érdemi esély arra, hogy a felzárkózás felé tereljem a mélyszegénységben élő cigányokat, akkor azzal az eséllyel én élni szeretnék. Ez lehet, megalkuvásnak tűnik, de úgy gondolom, sokkal több haszna van 200 embernek munkát szerezni így, vagy éppen 200 gyereket meggyőzni arról, hogy maradjon az iskolában, mint 200 emberrel tüntetni Pócs János háza előtt.
– Ez választás kérdése?
– Olyan tekintetben igen, hogy választani kell, mire csoportosítsam az energiáimat. Aki tíz éve hadakozik jogvédőként, ellenzékiként a hatalom ellen, annak nincs veszítenivalója. Nem kockáztat semmit. Nekem van: azon kell lennem, hogy olyan elképzeléseket tegyek szimpatikussá a kormány számára, amelyek mellett eltörpül Pócs otrombasága; és ha a kormány esélyt ad arra, hogy tegyek, akkor tehessek. Ha megkérdez, akkor elmondhassam, hogy szerintem hogyan kellene másképpen, jobban. Nekem konstruktívnak kell lennem, hogy elérjem: a kormány például az agrárium és a felzárkózás kérdésében költsön olyanra, amire eddig nem költött. Például pedagógusra, cigányok meggyőzésére, forprofit (üzleti szektorban tevékenykedő) szereplők bevonására. A NER-ben én megtalálom a felzárkózás esélyét, és ezt az esélyt nem akarom veszni hagyni. Ez az, amiért azt mondom, hogy nekem valóban van veszítenivalóm.
– Ha már forprofit szektor. Ez a közeg mondja ki a legkeményebb kritikát a felzárkóztatás „sikeréről”, amikor ukrán, mongol, indiai, török vendégmunkásokat hoz az országba.
– Igen, mert a cégeket nem érdekli, hogy miközben az állam ingyen étkezést és tankönyvet biztosít minden általános iskolásnak, addig a szakközépiskolák félig üresek. Lehet ezen siránkozni, de mi erre a megoldás? Jelenjen meg Palkovics László hologramként reggelente minden cigány gyereknek, és mondja el nekik, hogy irány az iskola, irány a szakma? Ez a család dolga lenne.
– Nem, de ha mondjuk Rogán Cecília mosolya helyett azt látnák, hogy „Ramóna eldöntötte, hogy tanulni fog, és ebben senki nem akadályozhatja meg. A családja sem”, az talán segítene. Az ötletet Forgács Istvántól loptam, aki szeretne cigány Habony lenni.
– Talán egyszer még az is eljön. Az elmúlt időszakban a társadalmi felzárkózás tekintetében az eredmények egyébként egyáltalán nem jól voltak kommunikálva. Viszont nem érzem azt a cigányellenességet sem, amit korábban. A közbeszéd is eljutott oda, hogy lehet nyíltan és tisztán beszélni a cigányokról. Mi lenne vajon akkor, ha a kormány erre áldozna és bele is állna ebbe a kérdésbe? A szemléletváltáshoz ez is kell, nem csak a több száz millióból felújított óvoda. Ha ide eljutnánk, akkor már lehetne talán eredményesebben is győzködni arról a kormányt, hogy emelje meg azoknak a fizetését is, akik dolgoznának majd abban az óvodában.
– Beer Miklós és Székely János püspökök cigányügyben Trianont emlegette. Értelmezhetjük úgy a szavaikat, hogy szociális értelemben szakadnak el a többségi társadalomtól a romák?
– Örülök, ha ők beszélnek erről a témáról, még azt is megértem, hogy ilyen erős szavakat használnak – én is fogalmaztam ilyen keményen egy időben. Ma már inkább azért küzdenék, hogy minél többen legyenek azok, akik tesznek is azért, hogy ne szakadjanak el. Trianont különben is jórészt külföldi hatalmak erőszakolták ránk, ebben az ügyben viszont igenis ott van a döntés lehetősége a cigányok kezében. Az már egy óriási dolog lenne, ha elérnénk, hogy ráébredjenek, mi az, amit saját közösségeikben magukért tehetnek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, kevéssel is lehet előre jutni.
– Mi ez a kevés?
– Rá kell köszönni, mondjuk, a papra. És a pap vissza fog köszönni. Onnantól ők már közös célokért tehetnek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/19. számában jelent meg, 2019. május 10-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/19. számban? Itt megnézheti!
