A globális klímasztrájk napján, szeptember 27-én ökopolitikai témával folytatódott a Tanácstalan köztársaság vitaest-sorozata. A Karátson Gábor Kör és a TáTK humánökológia mesterszak közös rendezvényének őszi szezonját Lányi András filozófus és Schiffer András ügyvéd, korábbi országgyűlési képviselő nyitották.
Előadásaik arra a kérdésre keresték a választ, hogy a zöldek vajon hová álljanak a globalizálódott világban, vagyis hol találnak helyet maguknak a politikai palettán azok, akik a létforrásaink megőrzéséért küzdenek (vagy e küzdelem miatt aggódnak)? A válasz a magyar kormány kommunikációja szempontjából sem elhanyagolható, hiszen a hatalom számára a környezetvédelem jelenleg jobbára egy új kommunista ideológia térnyerésével egyenértékű. A görögdinnye hasonlat alapján, a klímaaktivista (vagy bárki, aki eggyel több fát szeretne a térkövek rengetegében) kívülről zöld, belül azonban vörös, következésképpen a feltámadó baloldali erők eszköze csupán. A bántó leegyszerűsítés hatékonyan tereli el a figyelmet a problémáról, amelyre a fenti terminológia nem is kínál megoldást, de vajon mivel helyettesíthető a demagógia?
Schiffer András három témakör vizsgálatában igyekezett megtalálni a hiteles ökológiai álláspontot ma, amikor „a diskurzus arról szól, hogy az Európai Egyesült Államok, vagy a nemzetek Európája szellemisége diadalmaskodik.”
A szabadság és a felelősség összevetése kapcsán felidézte, hogy az Európai Unió elődjének tekinthető Európai Gazdasági Közösség tisztán szabadkereskedelmi logikára épülő konstrukció volt, ami a hasonló fejlettségi szinten álló országokat fogott össze. Amikor azonban a szervezet elkezdett terjeszkedni a félperiférián lévő országok irányába, egyre feszítőbbé vált az ellentmondás, hogy ami a centrumországok geopolitikai súlyát növeli, az segíti-e vajon a félperiféria felzárkózását. Innen már csak egy lépés volt a Monty Python híres jelenetének parafrázisaként, a „mit adott nekünk az Európai Unió” kérdése, amely jóval precízebben úgy hangzott, hogy mit jelent számunkra az EU fundamentumát jelentő négy szabadság elve: a tőke, az áru, a személyek és a szolgáltatások szabad áramlásának elve?
– Hazugság lenne letagadni, hogy az EU-tagság hatalmas előnnyel járt, a csatlakozás nélkül esélyünk sem lett volna rá, hogy a tervgazdaság romjain létrejött elképesztő technológiai hiányt részben ledolgozva elérjünk arra a fejlettségi szintre, ahol ma vagyunk – fogalmazott Schiffer. A hátrányok azonban jelentősebbnek tűnnek ahhoz képest, mint ahogy elsőre számítani lehetett. – „A magyar feldolgozóipart a multinacionális tőke pillanatok alatt ledózerolta, és a személyek szabad áramlása sem a 2004-es kormánypropaganda hazugságát jelenti, hogy cukrászdát nyithatunk Bécsben, hanem egy nagyon komoly agyelszívásban ölt testet.”
És mi, zöldek hova álljunk? | Magyar Hang
Ezt is megértük. Az életünket fenyegető veszedelem vezető hír lett a médiában. A lángoló esőerdők füstje, a műanyagdiétára fogott tengeri emlősök kínhalála, a tömeges méhpusztulás, a kánikula az északi sarkvidéken elérte a civilizált emberiség ingerküszöbét: valami baj lehet. Erre a felismerésre a hazai sajtó is naprakészen reagál - az elektronikus és nyomtatott felületeken hirtelen elszaporodtak a zöldeket gyalázó írások.
Az ökopolitikai álláspont szerint ezért lenne szerencsésebb
a négy szabadság helyett a három felelősségről beszélni Schiffer András
szerint: a földért, a társadalomért, és a fogyasztókért való felelősség elvét
kellene megtenni az EU alapelveinek. – Az emberek Európájáért kéne kiállnunk, a
tőke, a nagyvállalatok Európai Uniója helyett.
Második témaköre az euró bevezetése volt. Álláspontja ez esetben is kérlelhetetlenül transzparensnek tűnt: „akik ma Magyarországon az euró bevezetését követelik, azok nettó hazaárulást követnek el.” Kijelentését Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász elméletével támasztotta alá, amely szerint az euró tovább növelte a távolságot a fejlődő és a leszakadó országok között. A közös valuta ugyanis nem engedi, hogy a jobban teljesítő gazdaság valutája felértékelődjön a gyengébbel szemben, ennek köszönhetően tovább nő az erősebb versenyelőnye, a gyengébb pedig hamarosan az erősebb adósává válik. A leszakadó országok a versenyképességük megőrzése érdekében megszorító politikához kénytelenek folyamodni. Róna Pétert idézve így Schiffer kijelentette, nem szabad bevezetni az eurót Magyarországon, amíg a magyar versenyképesség nem közelíti meg az uniós átlagot.
Az európai politikát mérgező lobbi jelentette az előadás harmadik témakörét. Schiffer András ezúttal José Bové francia zöldpárti képviselő Rablás Brüsszelben című könyvét hívta segítségül, amely példák, leleplezések sorával bizonyította, hogy az európai jogszabályok előkészítésénél kulcsfontosságú szerepet betöltő intézményekben mindenhol ott dolgoznak a multinacionális cégek lobbistái. A forgóajtó-rendszer alapján az EU vezető bürokratái a multicégek tanácsadói lesznek, és fordítva, kiszolgáltatva a politikát a gazdasági érdekeknek.
Schiffer az amerikai gyökerű multinacionális vállalat, a
mezőgazdasággal, biotechnikával foglalkozó, világszerte a génmódosított
élelmiszereiről ismertté vált (majd a német gyógyszeripari óriás, a Bayer által
felvásárolt) Monsanto példáján mutatta be, hogyan működik mindez a
gyakorlatban. Egy új kukoricafajta engedélyezése érdekében a Monsanto szakmai
tanulmányt nyújtott be az EU hivatalaihoz, amelyek egy független vizsgálatért a
megnyugtató nevű Nemzetközi Élettudományi Intézethez (ILSI) fordultak. A
szervezet el is készítette a tanulmányát, amely szinte mindenben egyezett a
Monsanto által készítettel, ami nem is meglepő, hiszen ahogy José Bové
kikutatta, az ILSI-ben is a Monsanto emberei ültek, vagyis az EU két egyaránt a
multinacionális cég által készített dokumentumot vetettek össze, és az alapján
adták ki az engedélyt.
A kijózanítóan kritikus hangvételű előadás – az előzmények ismeretében talán némiképp váratlanul – megoldási javaslattal zárult, így az addig felettébb tanácstalan zöldek végre megtudhatták, hogy hová álljanak. – Nem a sok vagy kevés Európa között kell választanunk, egy másik Európára van szükség – fogalmazott Schiffer András. Ennek eléréséhez mindenekelőtt arra az elvi kérdésre kell választ találni az előadó szerint, hogy vajon a demokratikus, az emberek felhatalmazását élvező politika szabályozza-e a gazdaságot, vagy fordítva, a profitéhség ejti-e foglyul a politikát?
Lányi András szélesítette a spektrumot, amikor a „Föld nevű bolygó” négy különböző politikai berendezkedését vette szemügyre. – Amerika, amelyet Donald Trump amerikai elnökkel és Jair Bolsonaro brazil elnökkel jellemeznék, láthatóan a múltban él, gátlástalan pionír mentalitás vezérli, amelyben a végtelen növekedés és a maximális hatékonyság a legfőbb érték. Ennek a környezetre gyakorolt hatását ismerjük.
A posztkommunista diktatúrák, Kína és Oroszország a jelen nyertesei, mivel felismerték azt, hogy a szabadkereskedelminek csúfolt világgazdasági rendszerben a legfőbb komparatív előny az olcsó munkaerő, vagyis az alacsony életszínvonal, és az engedelmes állampolgár, tehát a diktatúra. A klímakatasztrófa szempontjából, ha lehet, ez még hatékonyabb.
Az iszlám világ Indonéziától Észak-Afrikáig már a jövőben él, itt az ökológiai katasztrófa már teljes erővel zajlik. Lányi szerint, ha a leghalványabb esély is van arra, hogy a létforrásaink megmentése a politikai közbeszéd tárgyává váljon, akkor az csak Európában elképzelhető. Az ökológiai katasztrófa témája itt nem söpörhető többé a szőnyeg alá.
Levél Lányi Andrásnak | Magyar Hang
Kedves András! Nem csak értem, tisztelem is azt a szenvedélyt, ami áthatja a Magyar Hangban megjelent írásodat: És mi zöldek hova álljunk? A tét nem csekély.
Hiába azonban az ökológiai diskurzus, ha a különféle politikai pártok már alig megkülönböztethetők egymástól: egyformán görcsösen a fenntarthatónak nevezett gazdasági növekedés, a fenntartható fogyasztás, vagyis a fenntartható pazarlás, és a technológiai haladás mellett kötelezik el magukat, „majd elmondatják a tüntető diákokkal, hogy legyünk környezettudatosak”.
– Egy rendszer megváltoztatásában a politikai, gazdasági és
kulturális elit tagjai a legkevésbé érdekeltek, tőlük túl sok jót nem várhatunk
Az uralkodó közbeszédben mégis az általuk képviselt a fenntarthatóság kap majd
egyre erősebb hangot. De mi is ez a technokrata ideológia? A lényege a
technológiai haladásba vetett hit, vagyis hogy a jelenlegi rendszer rejti a
klímakatasztrófa megoldását: a még több és még jobb technológia ment meg
bennünket a pusztulástól.
Ennél is cinikusabb Lányi szerint a tudatos fogyasztás
eszméje, amely moralizálásba fojtja azt a tényt, hogy a kezdeményezés és a
döntés soha nem a fogyasztók, hanem a gazdasági folyamatokat szervező pénzügyi
hálózatok kezében van. Ennek a hamis moralizálásnak éppen az a célja, hogy elrejtse
előlünk a pazarlásért felelős gazdasági és politikai érdekeket. Mert nem mi,
fogyasztók tartjuk fenn a pazarlást azzal, hogy „nejlon szatyorba csomagoljuk a
sült krumplit”.
A filozófus szerint a szabadkereskedelmi világrend
leglátványosabb kritikáját a jobboldali radikális populista rendszerek adják. –
Ezek az erők tökéletesen közömbösek minden ökológiai problémával szemben,
ugyanis a populista demagógia a rendszeren belüli igazságtalansággal magyarázza
a problémát. Számukra az elit pazarlása a legfőbb probléma, ezért ha a nép
kezébe kerül a hatalom, és elzavarják az eliteket, akkor az ökológiai válság is
megoldódik egycsapásra.
Egy másik, a hazai politikai vezetés körében is felettébb
népszerű felfogás szerint a küzdelem a multinacionális cégek által korrumpált
uniós bürokrácia és a nemzetállamok között zajlik. Lányi András felosztásában
azonban Brüsszel más tekintetben különbözik például Budapesttől: nálunk a
politikai hatalom birtokában osztogatják a gazdasági pozíciókat,
Nyugat-Európában pedig a gazdasági hatalom birtokában a politikai pozíciókat.
Lányi András elmondta, mai világunk egy poszt-tulajdonosi világ, a globális hálózatok világa. A valódi magántulajdon eltűnt, és létrejött az óriástulajdon, az önmagunkkal való rendelkezés helyett a másokkal való rendelkezés. A zöldek számára a hagyományos bal- vagy jobboldali ideológiák helyett egy harmadik út lehetősége jelentheti a megoldást. Vissza kell találni a magántulajdonhoz, amely a polgári lét, a felelős gazdálkodás alapja.
Mivel „a nagy F-fel írt Földet” nem fogjuk tudni megmenteni, gondoljunk inkább „a kis f-es földre”, a mi saját földünkre, ami lehet egy gazda termőföldje, de egy város területe, vagy akár egy nemzet otthona is. Ezek megmentésére lehet mozgósítani a civil társadalmat. – „Az ökológiai politikának először az emberi léptékekhez való visszatérést kell követelnie. Azokhoz a méretekhez kell ragaszkodnunk, amelyekben kompetensek vagyunk a saját ügyeinkben, ez gazdasági-politikai értelemben a magántulajdon helyreállítását, és a lokális piac védelmét jelenti.”
