HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Milliós támog...

Milliós támogatást kapott korábban a Borkaival látható egyik lány és testvére

HIRDETÉS

Uniós támogatást nyert el korábban az egyik lány azok közül, akik szerepelnek a Borkai Zsoltról készült fotókon – derítette ki a Magyar Hang. Úgy tudjuk, a Fejér megyei lány testvérével egy menyasszonyiruha-kölcsönző megnyitására és rendezvényszervezésre kapott pénzt a fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázaton, mégpedig csaknem hárommillió forintot. Egy interjúban beszéltek erről, ahogyan azt is elmondták, hogy édesanyjuk volt a példaképük, ő inspirálta őket.

HIRDETÉS

A lány már az első napon, vagyis múlt pénteken megjelent fotókon szerepel, amint ott ül azon a bizonyos jachton a győri fideszes polgármester, illetve Rákosfalvy Zoltán ügyvéd és más lányok társaságában. A vasárnap nyilvánosságra hozott, 12 másodperces, konkrét szexuális aktust bemutató videófelvételen viszont nem látszik.

Úgy tudjuk, hogy Facebook-oldalán kapott is hideget-meleget, de vasárnap késő estére már semmi sem volt látható a közösségi oldalán. Ugyancsak elérhetetlenné vált a menyasszonyiruha-kölcsönző boltjuknak az internetes oldala is.

Annyit lehet még tudni, hogy a testvérével közös történetüket 2018 év elején mutatták be, a Borkai Zsoltról készült fotók és videó pedig a továbbra is ismeretlen szivárogtató állítása szerint 2018 pünkösdjén készültek.

Borkai üzent a Facebookon | Magyar Hang

A magát az ördög ügyvédjének nevező, továbbra is névtelenségbe burkolózó szivárogtató korábban már írt korrupcióról és kokainról is Borkai Zsolt ugyanezen útja kapcsán, ezekre azonban nem szolgált bizonyítékkal. Állítása szerint azonban így fog tenni.

HIRDETÉS

Győr fideszes polgármester érdemben azóta sem reagált a vádakra, három napja kerüli a nyilvánosságot. Eddig mindössze egy közleményt adott ki, amelyben annyit közölt: „A személyemmel kapcsolatban megjelent hazugságokat az ellenzéki kampánycirkusz részének tekintem, amellyel a győri ellenzék alkalmatlanságáról akarják elterelni a figyelmet”. Vasárnap pedig egy családi fotót posztolt ki Facebook-oldalára azzal a felirattal, hogy „Kitartunk. Jóban, rosszban.”

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,930lájkolóTetszik
2,830követőKövetés
18,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„A világ kezd totálisan meghülyülni” – Magyar Hang-ajánló

Presser Gábor- és Stefano Bottoni-interjú. Riport a határról és az épülő tiszaújvárosi konténervárosról. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek