HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Borkai lemond...

Borkai lemondását követeli az ellenzék, Kósa Lajos szerint az, hogy függetlenként városvezető maradhat, “helyi ügy”

HIRDETÉS

Kilép a Fideszből, de függetlenként, a győri Fidesz-frakció támogatásával polgármester maradhat Borkai Zsolt Győrben – a politikus nyilatkozataiból az derül ki, hogy kitölti ötéves mandátumát polgármesterként. Az Index kérdésére válaszolva Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kifejtette a véleményét a Borkai-ügyről: szerinte az a magatartás, amit Borkai tanúsított, nem elfogadható a Fideszen belül, ezt az álláspontjukat Borkai elfogadta, és kilépett. Viszont

az, hogy Borkai Zsolt függetlenként polgármester marad, és a győri Fidesz-frakció továbbra is támogatja, Kósa Lajos szerint a győri Fidesz-frakció és a képviselők ügye

HIRDETÉS

Párhuzamként azt említette, hogy számos olyan önkormányzat lesz, ahol az ellenzék és a kormánypártok politikusai együttműködnek, ettől még nem lesznek a DK-sokból Fideszesek és a Fideszesekből DK-sok.

Borkai Zsolt kilép a Fideszből, de hosszú távra tervez Győr élén | Magyar Hang

Az ellenzéki pártoknak egészen más a véleménye arról, hogy Borkai függetlenként, Fideszes támogatással lehet városvezető: szerintük nem maradhat a közéletben a botrányba keveredett politikus, akit a gyakorlatban továbbra is fideszesnek kell tekinteni. Több párt jogi lépéseket tett az ügyben.

Párbeszéd: Borkai méltatlan a közéleti szereplésre

Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd társelnöke sajtótájékoztatón fejtette ki: nem elég Borkai kilépése a Fideszből, mert Orbán Viktor és a Fidesz támogatásával folytatja tevékenységét, miközben méltatlan a közéleti szereplésre. Bár Borkai Zsoltot így is megválasztották a győri választók, Szabó Tímea szerint a húsz százalékos támogatáscsökkenés és a több ezres tüntetés a botrány után, a választás előtt elég üzenet. Elmondta: a PM jogi lépéseket tesz, hogy Borkai Zsolt ne lehessen polgármester. Írtak a Közbeszerzési Hatóságnak, de a győri képviselőtestületnek is, hogy kezdjenek vagyonosodási vizsgálatot Borkai Zsolt ellen.

Borkai-botrány: Milliárdos üzletek és sértett barátok a fedélzeten | Magyar Hang

– Ha kiderül, hogy Borkai Zsolt úgy finanszírozta a luxusorgiáit, hogy arra a fizetéséből nem telt volna, akkor egyértelmű, hogy bűncselekményt követett el – mondta Szabó Tímea. Elmondása szerint arra is kérték a képviselőtestületet, mondják ki, a törvényeknek megfelelően, hogy Borkai méltatlanná vált a tisztségére, mert ebben az esetben azonnal ki lehet írni az új választást. A kispesti korrupciógyanús felvételek kapcsán a HírTV kérdésére kifejtette: a Fidesszel ellentétben a baloldali ellenzék megtette a jogi lépéseket az ügyben, és Gajda Péter kispesti polgármester (MSZP) a hangfelvételen strómanokról és lenyúlt kerületi pénzekről értekező Lackner Csaba (MSZP) alpolgármesterrel kapcsolatban már korábban világossá tette: ha valóban ő beszél a hangfelvételeken, távoznia kell a közéletből. “Ugyanezt várjuk a Fidesztől” – mondta Szabó.

HIRDETÉS

Jobbik: városának okoz morális hátrányt Borkai

A Fidesz és Orbán Viktor morális szégyene, hogy polgármesteri székében marad a súlyos korrupciós-, valamint drogbotrányba keveredett Borkai Zsolt – írta közleményében a Jobbik. A párt szerint a kormánynak csak az számít, hogy ellenőrzésük alatt maradjon Győr, és folytatódhasson a lopás, miközben szerintük már az is döbbenetes értékválságot mutatott, hogy a keresztény szabadságot hirdető, állítólag nemzeti konzervatív kormánypárt nem mondatta le azonnal a lebukás után Borkait a polgármesterjelöltségről.

“Borkai Zsolt azzal az indokkal lépett ki a Fideszből és folytatja függetlenként, hogy nem akar “morális hátrányt okozni a Fidesznek, de persze együttműködik a Fidesz-KDNP-vel”. Magyarán a Fidesznek nem akar, de városának, közösségének simán okoz morális hátrányt” – értékelt a Jobbik. Úgy gondolják, Borkai kilépése a Fideszből csak gyenge színjáték, hiszen a bűncselekményeket elkövető polgármester valójában ugyanúgy fideszes maradt, ahogyan eddig is az volt.

Óriási birtok van Borkai feleségének nevén | Magyar Hang

Akárcsak a PM, a Jobbik is úgy vélekedett: amennyiben Borkai és Orbán Viktor képtelenek meghozni az erkölcsileg is helyes döntést, úgy az új önkormányzatnak kell megvonnia a bizalmat a polgármestertől, “vagy a győri polgároknak kell az utcáról megüzenni, hogy ennyire abszurd módon nem maradhat Győr a következmények nélküliség városa.”

DK: Még csak ki sem zárják Borkait a Fideszből

A Demokratikus Koalíció (DK) is arra szólítja fel Borkai Zsolt győri polgármestert, hogy azonnal mondjon le és távozzon a város éléről. A DK szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a hétfői és keddi hírek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a győri polgármester korrupciós és szexbotránya érdemi következmények nélkül marad. Borkai Zsolt ugyanis kilép a Fideszből, még csak ki sem zárják – tette hozzá.

Barkóczi Balázs jelezte, hogy miután Magyarországon az ügyészség és a hatóságok továbbra sem nyomoznak, a DK Horvátországban feljelentést tett, hogy legalább ott vizsgálják ki a győri polgármester ügyét.

A DK szóvivőjét is kérdezték arról, hogy Lackner Csaba megválasztott ellenzéki kispesti önkormányzati képviselőnek le kellene-e mondani azután, hogy a Magyar Nemzet és a HírTV birtokába jutott kép- és hangfelvételeken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt. Barkóczi Balázs azt felelte, Borkai Zsolt ügyében készült egy videofelvétel, amelynek a szereplői elismerték, hogy ők láthatóak rajta. A másik oldalon van egy hangfelvétel, amelyről még mindig nem lehet tudni, hogy mennyire manipulált és vágott – tette hozzá. Egyúttal azonban emlékeztetett Gyurcsány Ferenc előző napi szavaira, amelyek szerint ha bebizonyosodik, hogy a felvételen hallható kijelentések igazak, akkor Lackner Csabának nemcsak le kell mondania, de a törvénnyel is szembe kell néznie, Gajda Péter kispesti polgármesternek pedig kezelnie kell a problémát.

Az LMP továbbra is Fideszesnek tekinti Borkait

Kendernay János, az LMP társelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja továbbra is a Fidesz polgármesterének tekinti a pártból kedden kilépett – „vagy kitessékelt” – Borkai Zsoltot, aki ezután is a fideszes többséggel működik együtt a közgyűlésben.

HIRDETÉS

Győrben ismertté kell válnia minden erkölcsi vagy jogi aggályokat felvető intézkedésnek – hangsúlyozta, fontosnak ítélve azt is, hogy a polgármester erkölcsi felelősséggel is tartozzon tetteiért. Szerinte Borkai Zsoltnak megválasztásától függetlenül távoznia kell a politikából.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
R. Kiss Kornélia
R. Kiss Kornélia
Újságíró, a Magyar Hang alapító szerkesztőségének tagja, nyolc évig a Magyar Nemzet kulturális, majd belpolitikai rovatának munkatársa. Az Eurotopics európai sajtófigyelő magyarországi tudósítója. Minden érdekli.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,618lájkolóTetszik
2,789követőKövetés
18,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Mintha eltompulna az ország – Magyar Hang-ajánló

Frei Tamás-, Veres Pál-, Eörsi László- és Bodzsár Márk-interjú. Ki Mészáros Lőrinc csendes társa? Milyen egy 26 éves polgármester? Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

„Ezek a dühkitörések nem a semmiből jönnek”

A Berlinaléról Ezüst Medvével hazatérő német Kontroll nélkül színésznőjével beszélgettünk.

A Fidesz lefagyott