HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Nem indul újr...

Nem indul újra a Jobbik elnöki posztjáért Sneider Tamás

HIRDETÉS

Biztosan új elnöke lesz a Jobbiknak még ebben az évben, hiszen a jelenlegi elnök, Sneider Tamás nem indul újra a posztért. Ezt maga, Sneider Tamás jelentette be csütörtök délután. Elmondta azt is, hogy a tisztújító kongresszust bő három hét múlva, november 9-én tartják meg. Mint ismert, a párt a kudarcos eredményt hozó uniós választás után jelentette be, hogy a teljes vezetés még ősszel lemond.

HIRDETÉS

Sneider Tamás azzal indokolta döntését, hogy amikor elvállalta a pártvezetést, tisztában volt azzal, hogy a legnehezebb időszakban veszi át ezt a tisztséget. Emlékezetes, akkor éppen komoly belső harc dúlt, Toroczkai László is pályázott ugyanerre a tisztségre, végül a veresége után – több ismert szereplővel, mint például Dúró Dórával – közösen, elhagyta a pártot és meglapította a Mi Hazánkat.

Sneider Tamás elmondása szerint már korábban meghozta azt a döntést, hogy a következő időszakban nem kíván részt venni a Jobbik vezetésében, sőt, nem indul egyetlen tisztségért sem. Az utódját firtató kérdésekre azt mondta, hogy Jakab Pétert tudja támogatni. Jakab lapunknak adott korábbi interjújában jelentette be, hogy gondolkozik azon, hogy megpályázza az elnökséget, azóta pedig már hivatalossá tette, hogy elindul az elnöki tisztségért.

Security Check Required

A Facebook-oldalán éppen csütörtökön jelentetett meg egy bejegyzést elnökjelölti szándéknyilatkozat címen, amelyben leírta terveit, sőt még azt is megnevezte, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni.

A Jobbik hamarosan leköszönő elnöke azt monda, hogy a párt legnehezebb másfél évén vannak túl, de a kongresszuson sikerekről tudnak majd beszélni. A májusi európai parlamenti választáshoz képest – amelyen a párt 6,34 százalékot ért el – a múlt vasárnapi önkormányzati voksolásra csaknem megkétszerezték szavazóik számát. – Sikerült a jelenlegi korrupt orbáni rendszer falán egy nagyon komoly rést ütni – értékelte az eredményeket.

HIRDETÉS
Jakab Péter: Sokakból ki lehet hozni az oroszlánt | Magyar Hang

Sneider Tamás szerint a Jobbik sokat fejlődött tavasz óta, de még rengeteg nehéz feladat vár rájuk. Az Állami Számvevőszék által korábban kiszabott – szavai szerint – törvénytelen bírság jelentős részét továbbra is fizetniük kell és teljes szervezeti megújulásra van szükségük. Szerinte az, hogy sikereket tudtak elérni, annak köszönhető jelentős részben, hogy sok olyan reformot indítottak el, ami már a megújulást szolgálja, de ezek kibontakozására még rövid volt az idő. A folytatás a következő vezetőségnek a feladata lesz.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Katona Mariann
Katona Mariann
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,631lájkolóTetszik
2,792követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Egyenlő pályák

Egyetlen kapavágás sem történt még az atlétikai stadionnál, máris többmilliárdos kár ért mindenkit. A közömböseket éppúgy, mint a sportszerető közönséget és a keményen küzdő atlétákat.