HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Borkai Zsolt ...

Borkai Zsolt lányának is van egy több tízmilliós lakása

HIRDETÉS

Borkai Zsolt és családja jóval nagyobb lábon él, mint amit a polgármesteri fizetés és az olimpiai járadék lehetővé tenne – ezt állítja Hadházy Ákos, aki be is mutatta a győri polgármester lányának nevén lévő lakást.

HIRDETÉS

A független képviselő azt írja, hogy a politikus akkor 22 éves lányának 2014 végén vásároltak egy Duna-parti lakást egy újonnan épült elegáns lakópark 6. emeletén. A “szerény hajlék” – ahogy Hadházy Ákos fogalmazott – 88 négyzetméteres, 2+1 fél szobás és tartozik hozzá egy 57 négyzetméteres terasz is. A korabeli ingatlanárak alapján legalább 40, de inkább 45 millió forint lehetett.

Hadházy Ákos

Az ellenzéki politikus nyilvánosságra hozta a tulajdoni lapot is, amely alapján az egyik hitelintézet 25 millió forint kölcsönt adott rá, vagyis 15-20 millió forintot Borkai Zsolt lánya önrészként fizetett ki, ezen felül 22 évesen rendelkeznie kellett olyan jövedelemmel, amire a bank adott 25 milliót.

Hadházy Ákos arra nem tudott választ adni, hogy ez a pénz honnan volt, hiszen a lánynak a nevén egyetlen cég van, de annak tavaly – papíron – egymilliós bevétele volt. A cég egyébként véletlenül pont oda van bejegyezve, mint a jachton lévő egyik vállalkozó, Szabó Ervin összes cége.

Óriási birtok van Borkai feleségének nevén | Magyar Hang

Korábban ugyancsak Hadházy Ákos számolt be arról, hogy Borkai Zsolt pedagógus feleségének a nevén egy hatalmas, szőlőhegyet, teniszpályát és jakuzzit is rejtő birtok van. A területet fegyveres, kutyás őrök őrzik.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,644lájkolóTetszik
2,795követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek