Hadházy akciózott, félbeszakadt Orbán beszéde a Parlamentben

Hadházy akciózott, félbeszakadt Orbán beszéde a Parlamentben

Orbán Viktor és Hadházy Ákos (Fotó: Facebook/Tordai Bence)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Többször félbeszakadt Orbán Viktor hétfői beszéde a parlamentben, ami maga után vonta a házelnök haragját. Kövér László az esettel kapcsolatban azt mondta, az alatta lévő pulpituson egy több mint százéves golyónyom árulkodik „az ellenzéki felelőtlenségről”, és amelyet „még a kommunisták sem tüntettek el.” A házelnök szerint az ellenzék szenvedett vereséget az önkormányzati választáson, de azt szeretné, hogy a képviselők emiatt „ne csináljanak cirkuszt a parlamentből”, aki pedig erre nem képes, „forduljon szakemberhez segítségért”. Kövér felszólalása és az akció a Mérce lenti videóján látható.

A balhé Hadházy Ákos akciója miatt tört ki. A független képviselő táblákkal igyekezett kommentálni Orbán Viktor felszólalását, többek között azt üzenve, hogy „stop propaganda, stop korrupció”, illetve hogy „muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”. Ez utóbbi táblát a kormányfő megpróbálta kitépni a kezéből, de nem sikerült neki, és ekkor vonultak ki a kormánypárti képviselők, hogy elvegyék a táblákat Hadházytól. A fideszes politikusok egy zászlóval igyekeztek takarni a jelenetet, amint elveszik a független képviselőtől a demonstrációs eszközeit.

A kormányfő az önkormányzati választásokat úgy értékelte, hogy a kormány a rá háruló feladatokat közmegelégedéssel folytatta. Köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a választáson. „Minden polgármesterrel és képviselő-testülettel együttműködünk, aki maga is készen áll az együttműködésre” – jelentette ki. Szerinte továbbra is igaz, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”. Úgy látja, hogy az egész országban a kormánypártok megkapták a szavazatok több mint ötven százalékát, így a legfontosabb kérdésekben megerősítést kaptak.

Később folytatta félbeszakadt beszédét, az Európai Tanács ülésére és a migrációra visszatérve. Kifejtette, ő kötelességének érezte olyan elnök megválasztásának megakadályozását, aki „tiszteletlenül beszélt a magyarokkal szemben”, valamint „bevándorlás kérdésében” mást akart, mint a magyarok. Ezzel utalva a kereszténydemokrata Manfred Weberre, aki többször is kritikusan nyilatkozott a magyar kormányról. A múlt héten megállapodást kötöttek Nagy-Britanniával az EU-ból való távozásról, mondta Orbán. „Olyan megállapodáshoz járultam hozzá, ami védi az Angliában dolgozó magyarok érdekeit” – folytatta a jó híreknek nevezett sort.

Rossz hírnek nevezte, hogy a miniszterek tanácsa nemet mondott a Macedónia és Montenegró uniós tagságáról folytatott tárgyalás folytatására, a miniszterelnök szerint az igazán rossz az lenne, ha Szerbia csatlakozására mondanának nemet. Különösen Szerbia és Montenegró gyors felvételét támogatja Magyarország, tette hozzá Orbán Viktor, de amint rátért volna a költségvetésre, ismét parlamenti zsivaj szakította félbe szavait. A klímapolitikáról is tárgyaltak, folytatta, a szén-dioxid-kibocsátás mentességének elérését és a 2030-as dátumot emlegetve. A magyar álláspont szerint a klímasemlegesség elérhető, de csak radikális programok segítségével. 

Jakab: közeleg a trónfosztás

Orbán Viktor után Jakab Péter szólalt fel, aki szerint erőszakot nem ők alkalmaztak. Korábban úgy látta, a 2022-es kormányváltáshoz most kell megvenni a belépőjegyet, azt gondolja, ez meg is történt. Az elmúlt években a fideszesek úgy kezelték a magyar városokat és azok lakóit, mintha birtokok és jobbágyok lennének. „A jobbágyok fellázadtak, és ez tudja, mit jelent, őfelsége? Azt, hogy közeleg a trónfosztás” – mondta. Azt is elmondta, hogy akkor lesz itt keresztény rendszerváltás, amikor a lopásért nem dicséret jár, hanem börtön, a „kokózásért” pedig nem polgármesteri szék, hanem elvonó. Tény, hogy a Fidesz ma még sok helyen nyert választást, de csak fenyegetésből és hazugságokkal – mondta. Úgy véli, vannak ebben az országban menthetetlen emberek, például azok, akik az elmúlt 30 évben részt vettek a kifosztásában. A kipcsakokkal kapcsolatos kijelentésekre is kitérő jobbikos politikus ide sorolta Orbánt is. „Az önök fegyvere a gyűlölet, a mi fegyverünk a szolidaritás”, jelentette ki.

Ezek után némi éllel a hangjában Gyurcsány Ferencnek adott szót a házelnök. A volt miniszterelnök fontosnak nevezte, hogy a kormányfő beszélt, de szerinte jobb lett volna, ha nemcsak beszél, de mond is valamit. Abba a vitába nem akart belemenni, hogy ki nyerte meg az önkormányzati választásokat. De szerinte értik a kormánypártiak is, hogy a nagyobb településeken inkább az ellenzékre szavaztak. „Nyilván értik, hogy egyik-másik kitűnő polgármesterüket is amikor le- és kiszavazták, akkor az az önök politikája ellen szólt” – tette hozzá. Úgy látja, a kormányfő beszédéből nem derült ki, hogy ebből ért-e valamit, és akarnak-e módosítani. Harminc évvel ezelőtt Gyurcsány látott egy bátor embert szónokolni, aki szerinte okosan és bátran beszélt egy szabad világról, a sajtó szabadságáról. „Elmondhatta volna nekünk, hogy mi történt vele” – jegyezte meg, kifejtve, hogy ma „hazug propaganda” zajlik a köztévében és máshol. Megállapította, ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a választás. Valamint úgy látja, a sajtó manipulálása is ott van az eredmény mögött.

Mi az az erkölcsi indok, amely alapján Orbán nem érzi azt, hogy felelős ártatlan, civil felnőttek életéért? Miért nem rázza meg a kurdok sorsa? – érdeklődött Gyurcsány a miniszterelnöktől, s Törökországot agresszornak nevezte. A volt kormányfő nem lát olyan nemzeti érdeket, amely miatt el lehet menni a „szír gyerekek sorsa mellett”.

Szabó Tímea: Boldog Karácsonyt!

Szabó Tímea következett, aki a miniszterelnök korábbi, boldog karácsonyt kívánó szavaira reagált, úgy vélve, Orbán ezt most is megtehette volna. A Párbeszéd képviselője úgy látja, Karácsony Gergely főpolgármesterré választása mutatja, hogy az emberek szabadságra vágynak. Emiatt legalább egy bocsánatkéréssel tartozik Orbán – mondta, a kormányfő családját, Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt, továbbá a „gyerekkori játszópajtást”, Mészáros Lőrincet emlegetve. Pusztulnak a kórházak, tízből nyolc ember meghal gyógyítható betegségben, szétlopják az országot – sorolta. „Tényleg azt gondolták, hogy szó nélkül végignézzük Budapest kifosztását? Miniszterelnök, drága, maga szórakozik velünk?” – kérdezte. – Tényleg azt hitték, hogy végtelenségig tűrjük Borkai Zsolt „közpénzből fizetett luxusorgiáit? – folytatta, Borkai Zsoltok gyülekezetének nevezve a Fideszt. Úgy gondolja, Karácsony és több ellenzéki politikus emiatt nyert. „Karácsony már be is jelentette az első intézkedéseit, amely marhára fog önöknek fájni, többek között az, hogy az önök szennylapját, a Lokált nem hagyjuk Budapest közterein terjeszteni – állította. – Örülök, hogy ennyire tetszik önöknek a Lokál, a választóknak nem tetszett ennyire.” Továbbá kifejtette, szerinte Rogán Antal haveri köre nem fogja beépíteni a Hajógyári Szigetet luxuslakóparknak. Leállították a kilakoltatásokat, 2022-ben pedig felszabadítják az országot, mondta. Beszéde végét már nem tudta elmondani, ugyanis Kövér László félbeszakította: „ha jól értettük, most jön a felszaba-dúlás”.

Az MSZP-s Tóth Bertalan már visszafogottabban kezdett, az ellenzéki összefogást emlegetve. Hogyan akarják a fiatalok lakhatási válságát megoldani? Hogyan csökkentenék a nyugdíjasok körében tapasztalt szegénységet? Úgy véli e kérdésekre nem hallhatták a választ. Orbán nem beszélt az egészségügy romlásáról és arról sem, hogy több mint 50 milliárdra ugrott a kórházak adósságállománya. A kormányfő nem emlegette azt sem, hogy az ő vétója miatt nem indulhat el az EU egy jobb klímavédelem érdekében, fűzte hozzá.

Keresztes László Lóránt külön köszönetet mondott azoknak, akik az LMP jelöltjeire szavaztak. Szerinte a kormányfőtől gyakorlatilag győzelmi jelentést hallhattak, és ezt hibának tartja, ugyanis „óriási vereség volt a kormánypártok számára”, mondta.

Harrach Péter már a házasság fontosságáról igyekezett beszélni, mire hangos nevetésben törtek ki a képviselők. „Kitört az ellenzéki politikai kultúra, látom” – jegyezte meg a KDNP-s politikus, örülve annak, hogy az Európai Bizottság elnöke egy családanya lett, aki nemcsak hogy tudja, mi az a család, de meg is éli azt. Kitért még a klímavédelemre, a témát nemzeti ügynek nevezve. Az ellenzék is a kampány helyett vállalja ennek támogatását, szólította fel a képviselőket. Kövér ezután bocsánatot kért Harrachtól azzal, hogy a beszéde alatt meg sem próbált „rendet csinálni” a hangoskodó ellenzékiek körében.

Kocsis Máté anarchistázott

Kocsis Máté már reagált Hadházy Ákos akciójára. Arról elmélkedett, hogy a politikust már hosszú ideje nem láthatták a hírekben, majd megfenyegette: az „anarchista” akciókra reagálni fognak. „Egy anarchista fajankó csinál ilyet”, állította. Jakab Pétert pedig arra kérte, kérdezze meg frakciótársait, milyen érzés cigányt verni vagy beleköpni a Duna-parti cipőkbe. Kocsis szerint Jakabtól egy szenvedélyes elnöki székfoglalót hallhattak. „Ön beszél kokainozásról, miközben egyetlen tényszerűen bebizonyított kokainozásról hallhattunk, Lackner Csabáéról”, mondta. Gyurcsány Ferencet pedig megkérte, hogy szálljon le a magas lóról, mert a szemkilövetést és a lovasrohamot nem lehet neki elfelejteni, ahogy a 4-es metróhoz kötődő korrupciót sem. Szabó Tímeának gratulált ahhoz, hogy hangos volt, és hogy sikerült „egy nulla százalékos párt képviselőjét megválasztatni főpolgármesternek”. Megkérte Szabót, hogy ne kommentálja, mit ír az Origo vagy a többi lap, és ne fenyegetőzzön lapok bezáratásával. „Ez egyszerű kommunista módszer” – állította. Tóth Bertalantól pedig számon kérte, hogy nem hallhattak arról, mi van Lackner Csabával, Wittinghoff Tamással és Tóth Csabával. A frakcióvezető beszéde ezt követően félbeszakadt, majd a házelnök elnézést kért tőle, miszerint: „nem voltam képes méltányolni az ön nehézségeit”.

Orbán Viktoré volt a viszonválasz lehetősége: annyit vállalt, hogy nem fognak felülni provokációnak. A maga részéről köszönetet mondott az ellenzéki választóknak is az önkormányzati választáson való részvételükért. Visszautasította Jakab Péter kijelentését, miszerint jobbágynak nevezte a magyar állampolgárokat. „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” – közölte, kijelentve, hogy kereszténységből kioktatást „kisnyilasoktól” nem fogadnak el. A kormányfő is szóba hozta a Duna-parti cipőkbe köpéseket, utalva a jobbikos Kulcsár Gergelyre. „Van-e valami erkölcsi megközelítésre, és ha igen, mifélére okunk a szíriai háború esetében?” – tette fel a kérdést. Szerinte komolyan kell közelíteni a témához, az illúziókat háttérbe szorítva.
Az Egyesült Államok kivonult egy területről, egy másik bevonult, Amerika pedig a bevonulókkal tűzszünetet kötött. „Magyarországnak kellene morális dilemmákkal szembesülnie emiatt?” – kérdezett vissza. Szerinte az a kérdés, hogy a Törökországban élőket „visszavisszük-e Szíriába”, megnyitva előttük a kapukat. A nemzeti érdek ott érhető tetten e tekintetben, hogy a Törökországban tartózkodó szírek merrefelé indulnak majd el. Kiemelte: tegyük lehetővé Törökországnak, hogy a nála lévő szír menekülteket Szíriába vigye vissza – összefoglalva a kurdokkal szembeni török offenzívát, amelyet e szerint Orbán továbbra is szükségesnek tart.

A DK-tól sem tudnak erkölcsi kioktatást elfogadni, mondta Orbán. Úgy gondolja, a Fidesz számára vannak nem átléphető vonalak. Ilyennek például az, hogy hivatalban lévő miniszterelnökként nem mond olyanokat, amelyek az őszödi beszédben szerepeltek. Szeretné azt hinni, hogy Magyarországon az emberek azért szavaztak egyes jelöltekre, hogy jobban dolgozzanak elődjeiknél. „Nem titok, hogy Demszky Gábor alatt szétlopták a fővárost. Most kitüntetni készülnek őt” – jegyezte meg, utalva Karácsony bejelentésére, miszerint Budapest díszpolgára lehet Demszky és Tarlós István is. Magyarország sok városa és falva szeretne „ilyen kisemmizett lenni”, utalt arra, hogy szerinte Budapesthez sok pénz jutott. A folyamatban lévő beruházások esetében várja a Közgyűlés döntéseit, melyeket szeretnék és melyeket nem. Elmondta az is, hogy Budapesten minden beruházást Tarlóssal egyeztettek, ma nem zajlik olyan beruházás, amit a főpolgármester és a Közgyűlés ne fogadott volna el. Ezután is így lesz, jelentette ki a miniszterelnök.

A nyugdíjprémiumot és az -emeléseket mindig kifizették, nem feledkeznek el az idősekről, „mert ők a mi szüleink és nagyszüleink, számunkra nem nyugdíjasok, hanem a mi szüleink”. Orbán úgy látta, Budapesten jóval több plakátja volt Karácsonynak, mint Tarlósnak. „Ezt mondják önök sajtószabadság-hiánynak?” – kérdezte. Arra számít, hogy az ellenzékiek azzal kezdenek, hogy nagy levegőt vesznek, és bejelentik újságok betiltását. „Ha jól értem, ez egy program önök számára. Ebben nincs is semmi új, korábban is ezt csinálták, vannak erre alkalmas szakembereik, akiket tudnak reaktiválni”, állította, visszatérve a Lokál ügyére.

Primitív, ostoba, fajankó

Ezután ismét félbeszakadt Orbán beszéde, Kövér László pedig újra kioktatta az ellenzéki képviselőket. „Szégyelljék magukat” – mondta, és kilátásba helyezte, hogy a házbizottsági ülésen lesz szó még a történtektől. „Elolvasták, hogy miket írt Hadházy a tábláira?” – kérdezte, majd „primitív ostoba fajankó” kifakadással élt. A parlamenti közvetítésen nem látszott, későbbi sajtóbeszámolókból azonban kiderült: Hadházy Ákos a helyén ülve ismét táblát mutatott fel, amelyen trágár kifejezés szerepelt. Valószínűleg arra reagált a házelnök. Végül Orbán befejezte a beszédét, arra biztatva, gondolják át az ellenzékiek, hogy a kormánnyal szembeni harcra kérik-e polgármestereiket.

Napirend előtt

A napirend előtti felszólalások következtek, Jakab Péter pedig számon kérte azokat, akik közben távoztak. „A miniszterelnök egy közönséges bűnöző, akit el fogunk számoltatni” – jelentette ki, a házelnök félbeszakította, és felszólította, hogy ne beszéljen így a kormányfőről. „Mindennek van határa, most már hagyják abba ezt” – majd kilátásba helyezte, e mondatnak is lesz következménye. „Mindennek van határa, a lopásnak, a hatalmi arroganciának is” – replikázott Jakab. – Miért van az, hogy Orbán Viktor titokban járta az országot? – tette fel a kérdést. – Ezt az országot nem önök működtetik, önök csak kifosztják, visszaélve a magyarok türelmével – állította, Kövér Lászlót elvtársnak nevezte, erre a házelnök megvonta tőle a szót, és a házszabály tanulmányozására szólította fel. „Én nem vagyok önnek az elvtársa, Isten őrizz” – válaszolta. Jakab hozzászólására a kormányból nem is reagált senki, Kövér inkább Korózs Lajosnak adta meg a szót, aki értetlenül is fogadta a hirtelen jött lehetőséget.

A Párbeszéd nevében Tordai Bence az új főpolgármestert méltatta, ugyanis azt gondolja, a szabad Budapest valósággá vált. A szegediek, miskolciak, pécsiek, szombathelyiek, egriek, bajaiak, szigetszentmiklósiak is így gondolták, sorolta. „Orbán Viktor nersevik rendszere ezzel megroggyant” – jelentette ki. Szabad, szolidáris és zöld Budapestet ígértek, amelyet szerinte meg is fognak valósítani. Úgy látja, a Fidesz azért veszített, mert alkalmatlanok. „A Fidesz erkölcsileg alkalmatlan egy ország vagy egy város irányítására. Nincs két Fidesz, egy Fidesz van, a Borkai Zsolt-féle Fidesz” – közölte, és azt is elmondta, hogy véleménye szerint a többi fideszes is tettestárs a korrupcióban. „Habony Árpád kokainozik, a fél Fidesz-frakció prostituáltakkal mulat” – tette hozzá.
Dömötör Csaba válaszában azt mondta, ez nem cirkusz, hanem parlament, az ellenzék programja pedig abban foglalható össze, amit Hadházy a tábláján felmutatott. „Akárhányszor balhéznak, annyiszor fogjuk türelemmel végignézni, majd folytatjuk azt, amire a választók felhatalmaztak minket” – szögezte, úgy vélve, hogy az önkormányzati választást a Fidesz nyerte meg. Mindenesetre jó és eredményes munkát kívánt a főpolgármesterré megválasztott Karácsony Gergelynek. Mindemellett úgy látja, a múlt dörömböl, a múlt szereplői jönnek vissza, „az az érzésünk, mintha az egykor volt Nap-kelte adásait néznénk”. A fideszes Dömötör azt is kifejtette, hogy szerinte Karácsony már hátrálna is ki az ígéretei, például a gyerekeknek adandó ingyenes BKV-bérlet mögül, miközben újra feltűnik Demszky Gábor.

Napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc a kormányfő szavaira kívánt reagálni, miszerint nincs ellenére, hogy az őszödi beszédről legyen szó. Az „értelmesebbjéről” azt gondolja, érti ennek a beszédnek a lényegét. A volt kormányfő továbbra is úgy látja, ő csak arról beszélt, hogy hajlandó az övéivel is szembefordulni az ország érdekében.