Déri Tibor: Itt nem lesz sunyítás és lapítás

Déri Tibor: Itt nem lesz sunyítás és lapítás

Déri Tibor (Fotó: Magyar Hang / Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már látszik, hogy vannak problémák, ezért felkértek egy független céget, hogy alaposan vizsgáljon át mindent – erről beszélt lapunknak adott interjújában Újpest frissen megválasztott ellenzéki polgármestere, miután elkezdték átnézni az eddigi önkormányzati szerződéseket. Déri Tibor – aki momentumosként az ellenzéki pártok támogatásával győzte le a fideszes Wintermantel Zsoltot – megosztotta azt is, hogy álláshirdetéseket kellett kiírniuk, hiszen a hivatal nagyjából 40 dolgozója mondott fel.

– Mennyi álláshirdetést adott fel az önkormányzat?
– Már meghirdettük az üres pozíciókra a jogszabályok által megkövetelt formában az állásokat. Körülbelül húsz osztályvezető és főosztályvezető mondott fel, a többiek a polgármester és a három alpolgármester kabinetjének tagjai.

– Ekkora hiány mellett tud üzemelni az ön által frissen átvett önkormányzat?
– Természetesen. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy óriási hajót, amely motorja 13-án egy pillanatra ugyan leállt, de maga a hajó nem állt meg, hanem megy tovább. Már most rengeteg önéletrajzot kaptunk a betöltésre váró helyekre, és szerencsére a jegyzővel is jól együtt tudunk működni.

– A negyven ember, aki elment, milyen feltételekkel távozik?
– Ezt még jelen pillanatban nem tudjuk, az adatok kikérése már folyamatban van. Kíváncsian várjuk mi is, hogy például hány hónap végkielégítéssel távozhattak, mert lehetett hallani hat hónapot is, nyolc hónapot is. Egyelőre annyit tudunk biztosan, hogy a jegyző felajánlotta a közös megegyezéssel távozás lehetőségét, és ezzel ennyien éltek is.

– Ennek ellenére ön bízik a jegyzőben, és jó együttmÄködésről beszél?
– Azok a feladatok, amelyeket már mi adtunk neki, gördülékenyen mennek, ilyen volt az október 23-ai ünnepségünk például. Miután a jegyző volt a munkáltató, ezért neki volt joga a felmentések kapcsán intézkedni.

Ellenzékváltás haladóknak | Magyar Hang

– Az önkormányzati cégek vezetőit lecseréli saját emberekre?
– Eleve egy tervvel, egy vízióval álltunk bele a kampányba, és most olyan emberek érkeznek Újpestre, akik ezen célok elérését segíteni tudják. Véleményem szerint természetes, hogy az előző rendszert teljes mértékben kiszolgáló cégvezetők nem maradhatnak a posztjukon. Nagyjából húsz emberről beszélünk.

– Ön egyből polgármesterként kezdi meg az önkormányzati munkát. Van valamilyen vezetői tapasztalata?
– Korábban a versenyszférában dolgoztam egy energetikai multinál, elsősorban projektekért feleltem, de volt egy csapat is, amelyet vezetnem kellett. Klasszikus cégvezető viszont nem voltam sosem.

– Akiket maga mellé vesz, azok között vannak olyanok, akik tudják, hogyan zajlik az önkormányzati munka?
– Természetesen, eddig is aktív képviselők segítik a munkát.

– Az újpesti városházára belépve a Lokál fogadja az embereket. Ez így rendben van?
– Ismerem Karácsony Gergely tervét, hogy kitiltaná az aluljárókból a Lokált, de én úgy vagyok vele, hogy ha valakinek erre van igénye, akkor olvassa. Úgy gondolom, hogy a kitiltás nem célravezető, ehelyett inkább valós alternatívát kell kínálni az embereknek – akár ingyenesen is.

– Az önkormányzati újsággal és tévével például mit kezd?
– Az elmúlt kilenc évben ezek a termékek a propaganda kiszolgálói voltak teljes egészében, ellenzéki hangok az újságban egyáltalán nem jelenhettek meg. A kampányban döntenünk kellett, hogy órákon keresztül beadványokat írogatunk emiatt, vagy inkább kimegyünk az emberekhez beszélgetni; utóbbi mellett döntöttünk, és meg is lett az eredménye. Teljesen kiegyensúlyozott médiában gondolkozom a jövőben, olyan újságban, ahol mindenki véleménye megjelenhet.

– Garantálni is tudja, hogy nem fognak átesni a ló túloldalára, és nem ismét propaganda lesz, csak éppen az önök oldaláról?
– Igen, ezt személyesen én fogom felügyelni.

– Hogy áll az átadás-átvétellel? Rálát már az önkormányzat eddigi szerződéseire?
– Ez a munka már zajlik. Egy teljesen független cég fogja átvilágítani először az önkormányzatot, majd a polgármesteri hivatalt és a gazdasági társaságokat. Tiszta képet akarunk arról, mi folyt itt eddig. A kormánysajtó azzal büszkélkedett, hogy 9 milliárddal adta át Wintermantel Zsolt az önkormányzatot, de azt már elfelejtették hozzátenni, hogy mennyi kötelezettség van, amit ki kell fi - zetni. Most ezeket nézzük át, már látjuk, hogy vannak problémák.

– Milyen problémák?
– Egyelőre zajlanak az átvilágítások, amíg ez nem fejeződik be, nem szeretnék konkrétumokat mondani.

– A kampányban élesen bírálta az Ady Endre MÄvelődési Ház eladását. Most, hogy polgármester lett, mi a célja?
– Egy ügyvédet már megbíztunk, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy vissza tudjuk szerezni a területet, akár vissza is vásároljuk majd a vevőtől. Nagyon sok újpesti számára ez egy ikonikus ügy. A kampányban is elmondtuk, hogy egy élhető városközpontot szeretnénk – ennek érdekében aláírásokat is gyűjtöttünk –, így az egyik terv az, hogy parkot alakítanánk ki a helyszínen. Nagyon fontos, hogy bármi is lesz az elképzelés, azt a helyiekkel közösen kell megálmodni, mert az elmúlt kilenc évből pontosan megtanulhattuk, mennyire szükség van a társadalmi párbeszédre.

– Egy másik jelentős, az országos sajtót is bejárt ügy, hogy az egykori Árpád-kórház helyén először hajléktalan-, majd később munkásszálló kialakításáról döntött a kormány. Itt mit tudnak tenni?
– Kormányrendelet van róla, hogy munkásszállót kell ott kialakítani, ehhez pedig egyeztetéseket kell folytatni az önkormányzattal. Mi a belügyminisztert meg fogjuk keresni, és tolmácsolni fogjuk az újpestiek akaratát, hogy nem szeretnének munkásszállót az adott épületből. Emellett ki fogunk állni, és ha szükséges, megüzenjük a Várba, hogy tegyenek le erről a tervről.

– Hány alpolgármestere lesz?
– Négy.

10 milliárdnyi kötelezettsége van Újpestnek | Magyar Hang

– Vagyis az önt eddig támogató pártok egy-egy embere kap egy-egy ilyen posztot?
– Én nem így játszom. Újpesten mi már másfél éve dolgozunk együtt, még a nagy budapesti megállapodás sem volt megkötve, amikor mi már tudtuk, hogy mit akarunk. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, mindenki tudja, miért felel a csapatban. Ennek megfelelően döntöttünk az alpolgármesterek mellett is: Trippon Norbert (DK), Bedő Kata (DK), Kanász-Nagy Máté (LMP) és Czigler László (Jobbik). Nem pártokban, hanem szakemberekben gondolkodom, nem a pártszín számított.

– Ön a Momentum politikusa, pártja pedig az elmúlt harminc év elitjét akarta meghaladni. Hogyan megy így a munka közösen az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval?
– Olyan emberek vannak a mi csapatunkban, akik velem együtt meg akarják mutatni, hogy egy önkormányzat nem kifizetőhely. Ma sokan így gondolják, de én szeretném megváltoztatni ezt a képet. Ezt úgy tudjuk megtenni, ha valós munka zajlik, a kampány alatt ez már így működött. Nálunk például a vagyonkezelő élére nem egy pártpolitikus fog kerülni, hanem egy tapasztalt szakember. Nyilván sokan vannak most körülöttünk, de mindent megteszünk azért, hogy távol tartsuk magunktól azokat, akik nem így gondolkodnak.

– Hogyan akarja megakadályozni azt, hogy az országos pártérdekek ne szivárogjanak le helyi szintre?
– Ha például idejön valaki azzal, hogy alkalmaznom kell egy embert, arra azt fogom mondani, hogy elnézést, de nem. Bemondásra nem lesznek itt pozíciók osztogatva. Újpestért fogunk dolgozni, azért jött ide mindenki.

– Mit tesz akkor, ha a jelenlegi szövetségeseiről, akik már hosszú évek óta részt vesznek a helyi politikában, kiderül valamilyen jogilag vagy morálisan kifogásolható ügy?
– Ha valaki hibázik, azért elnézést kell kérnie, én nem gondolom, hogy ez a gyengeség jele lenne. Ha viszont valaki bármi törvénybe ütközőt tesz vagy tett, az azonnal repül és felelősségre is lesz vonva. Itt nem lesz sunyítás és lapítás.

– Sokan úgy tekintenek az önkormányzati választásokra, mint amellyel már előkészítették a 2022-es országgyűlési választást. Ön erről mit gondol?
– A mostani önkormányzati választás nagyon jó főpróba volt, és látszik, hogy ez a modell működött. Az ellenzéknek igenis megvan arra az esélye, hogy leváltsa a Fideszt 2022-ben, de ahhoz azért még nagyon sok munkára van szükség.

– Momentumos politikusként azt tudja mondani, hogy ezt az MSZP-vel és a DK-val közösen tenné?
– Minden egyes helyen meg kell vizsgálni, hogyan funkcionál az együttműködés. Meg kell határozni azt a minimum programot, amelyet valamennyi, az együttműködésben részt vevő párt elfogad, és emellett végezni a közös munkát. A kampányban a Momentumnak volt egy mondása: „Egyedül halkak és gyengék, de közösségben hangosak és erősek vagyunk!” Ez nem azt jelenti, hogy bárkivel össze kell állni, de mindegyik pártban megvannak a tisztességes, becsületes politikusok, akikkel megéri együtt gondolkodni – és valami jót összehozni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/44. számban jelent meg november 1-jén.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/44. számban? Itt megnézheti!