Megismételt választások – Szekszárdon és Jászberényben is győzött az ellenzék

Megismételt választások – Szekszárdon és Jászberényben is győzött az ellenzék

Urnazárás az önkormányzati választáson a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított 53-as szavazókörben 2019. október 13-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Este hét órakor bezártak a szavazókörök, és megkezdték a megismételt választásokon a leadott szavazatok összeszámlálását.

23.20: Elég sokáig kellett várni a Zala megyei Várfölde adataira, míg kiderült, a helyi választási bizottság nem állapított meg eredményt. A település jegyzője az MTI-nek felidézte, hogy azért kellett megismételni a polgármester- és képviselő-választást, mert október 13-a előtt néhány hét alatt több mint ötven százalékkal növekedett a bejelentett lakcímmel rendelkezők száma. Az akkori voksoláshoz képest ugyan kisebb arányban, de ezúttal is sokan voltak olyanok szavazni, akik valójában nem élnek a településen. A névjegyzékben szereplő 239 választópolgár közül 169-en adtak le szavazatot vasárnap, többen, mint ahányan szeptemberben szerepeltek a település névjegyzékében. Három napon belül tárgyalnak a történtekről, illetve döntenek arról, hogy mikorra írnak ki új választást a zalai településen.

21.50: Pettenden az októberi választási eredményt megtámadó független polgármesterjelölt, Lakatos Sándor nyerte meg a megismételt polgármester-választást szintén független kihívójával, Simon Sándorral szemben, a szavazatok 54,62 százalékát szerezte meg. A Baranya megyei településen a választás előtt jelentősen megnőtt a lakosságszám, a választói névjegyzék készítésekor 103 választópolgárnak volt lakcíme, a lezárásakor viszont már 211-nek. A választáson is többen vettek részt, mint 103 fő. A területi választási bizottság szerint a választás tisztaságát sértő bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért a rendőrség eljárását kezdeményezték, és új választást tűztek ki.

21.36: A Veszprém megyei Litéren este fél tízre száz százalékos a szavazatok feldolgozottsága, a megismételt polgármester-választáson Varga Mihály független jelölt nyert, szoros versenyben, a szavazatok 50,28 százalékának megszerzésével (533 szavazat) győzte le fidesz–KDNP-s kihívóját, Szedlák Attilát, a település korábbi polgármesterét.

21.13: A Somogy megyei Kisberényben hasonló okból kellett megismételni a választást, mint Nyéstán: az eredetileg 128 nevet tartalmazó kisberényi választói névjegyzéken október 13-án már 252 helyi szavazásra jogosult neve szerepelt. Ez ilyen rövid határidővel csak az állandó lakcím megváltoztatásával történhetett, ami jogellenes, ha valaki az új címén nem életvitelszerűen lakik – mondta el Sárhegyi Judit, a területi választási iroda vezetője korábban az MTI-nek. A polgármester választást vasárnap Baloghné Varga Zsanett független jelölt nyerte, ez nem jelentett változást az októberi helyzethez képest. A győztes 76, a szintén független Németh Sándorné 41, a Fidesz–KDNP jelöltje, Horváth Krisztián 3 érvényes szavazatot kapott. Kisberényben a képviselőtestület tagjairól is szavaztak, ennek az eredménye este kilenc után néhány perccel még nem volt ismert.

21.05: Jelentős maradt Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjének előnye Komlón: az októberinél kevesebb, de még mindig a legtöbb szavazatot kapta Polics József abban a komlói választókerületben, amelynek egyik szavazókörében meg kellett ismételni az október 13-i voksolást – közölte vasárnap este a város jegyzője az MTI-vel. Vaskó Ernő elmondta: Polics József 326, míg az ellenzéki pártok támogatását bíró Komló Összeköt Egyesület jelöltje, Ferenczy Tamás 268 szavazatot kapott. A két jelölt közötti különbség a település szintjén a korábbi 118-ról 31 szavazatra csökkent.
Komlón az 5. számú egyéni választókerületének 13. szavazókörében az egyéni választókerületi képviselő-választást is megismételték, itt még nem ismert az eredmény. 
A szavazókörben azért kellett megismételni a szavazást, mert a Pécsi Ítélőtábla megállapította: október 13-án egy 10-12 fős társaság tagjai jelentős számú választópolgárt kísértek a szavazóhelyiséghez, bementek velük oda, illetve a szavazólap kitöltésének idejére a szavazófülkébe is, és ezt a szavazatszámláló bizottság nem akadályozta meg.

20.47: Jászberényben az ellenzéki Budai Lóránt előnye már behozhatatlan, így már szinte megválasztott polgármesterként nyilatkozott. Azt mondta, a békés fejlődés pártján áll. Bővebben itt!

20.44: Jászberényben a 21-ből már 18 szavazókör lett az ellenzéki Budai Lóránté. Több mint 3000 vokssal vezet fideszes ellenfele előtt.

20.40: A Veszprém megyei Litér megismételt polgármester-választásán este fél kilenckor ötven százalékos volt a szavazatok feldolgozottsága, és 51,38 százalékkal vezetett a függetlenként induló Varga Mihály a Fidesz–KDNP kihívójával, Szedlák Attila jelenlegi polgármesterrel szemben. A településen már az októberi voksoláson is szoros eredmény született, mindössze egy szavazattal győzött a kormánypártok jelöltje azután, hogy megtámadta az eredményt, és a riválisára leadott, korábban érvényesnek vélt szavazólapok közül három érvénytelennek bizonyult. 

20.24: Jászberényben a 21-ből már 11 körzetet megnyert az ellenzéki Budai Lóránt, információink szerint több mint 2500 szavazattal vezet fideszes ellenfele előtt.

20.22: Szekszárdon megnyerte a körzetét Csötönyi László is, ezzel eldőlt, hogy a fideszes óvás ellenére ellenzéki többségű lesz a közgyűlés. Csötönyi is sokkal nagyobb különbséggel győzött, mint októberben, most 83 szavazattal szerzett többet, mint a fideszes Haág Éva, októberben csak 16 voks volt a különbség. Részletek itt!

20.16: Szekszárdon is részben már örülhet az ellenzék, információink szerint Faragó Zsolt megnyerte a negyedik szavazókört is, így összesítésben 76 szavazattal simán győzött. Októberben mindössze 14 szavazattal sikerült nyernie a fideszes Szegedi Attilával szemben, vagyis megsokszorozódott a különbség.
Ahhoz azonban, hogy maradjon az ellenzéki többség a város közgyűlésében, Csötönyi Lászlónak is győznie kell újra.

20.12: Jászberényben az ellenzék által támogatott Budai Lóránt – információink szerint – jelentősen vezet, 21-ből 8 szavazókört már megnyert. Úgy tudjuk, több mint 1000 szavazattal vezet már a fideszes Szabó Tamás előtt.

20.06: Szekszárd másik érintett választókerületéből is megjött az első eredmény: a három szavazókörből az elsőt az ellenzéki Csötönyi László nyerte kettő vokssal. Októberben itt a fideszes alpolgármester, Haág Éva nyert 10 szavazattal. Mindenhol szoros, mondhatni öldöklő a küzdelem.

20.03: Jászberényben a Magyar Hang információi szerint a 21 szavazókörből 5-ben győzött az ellenzéki Budai Lóránt. Információink szerint több helyen is kétszer annyit voksot kapott, mint fideszes ellenfele, Szabó Tamás.

19.59: Úgy tudjuk, Szekszárdon a harmadik szavazókört a fideszes Szegedi Attila nyerte meg kettő szavazattal. Összesítésben Faragó Zsolt vezet 65 vokssal. Az utolsó, még nyitott szavazókörben legutóbb Szegedi nyert, 30 voksnyi különbséggel. A másik választókerületből még mindig nincs eredmény.

19.50: A Magyar Hang információi szerint Szekszárdon két szavazókör megszámlálása után 67 vokssal vezet az ellenzéki Faragó Zsolt a fideszes Szegedi Attilával szemben. Most szorosan megnyerte Faragó azt a szavazókört is, ahol októberben veszített. Még két szavazókör eredményét várják a végeredményhez. Ebben a körzetben hasonló volt a részvétel, mint októberben. A másik választókerületből még nincs eredmény.

Szekszárdon két egyéni választókerületben ismétlik meg a választást, két olyan helyen, ahol szűk egy hónapja az ellenzéki jelölt nyert. A tét óriási: bár a polgármester fideszes, az október 13-ai eredmény alapján a közgyűlésben az ellenzék kerülne többségbe. Míg az összes ellenzéki párt – kivéve a Mi Hazánk által támogatott civil szervezet, az Éljen Szekszárd Egyesület 6 egyéni mandátumot szerzett, addig a Fidesz jelöltjei csak négy körzetben tudtak nyerni. Kompenzációs listáról az ÉSZ és a Fidesz is két-két mandátumhoz jutott, vagyis a közgyűlésben 8:6 arányban ellenzéki többség állna fel.

Jászberény is érdekes, ott polgármestert választanak. Október 13-án ugyanis mindössze 14 szavazattal nyert az ellenzék által támogatott, egyébként jobbikos Budai Lóránt a fideszes Szabó Tamással szemben. Itt egyébként sokkal nagyobb volt ezúttal a részvétel, a választásra jogosultak több mint 60 százaléka járult az urnákhoz, míg egy hónapja ez az arány 44 százalék volt.

A két városon kívül még nyolc településen, összesen 38 szavazókörben kellett újra megtartani az önkormányzati választást, az MTI összesítése szerint mintegy 30 ezer választópolgár járulhatott ismét az urnákhoz.