TASZ: Romlottak a kórházi fertőzések tavalyi mutatói

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Megjelent a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kórházi fertőzésekről szóló jelentése, amely érhetőbb ugyan, mint a tavalyi, de szakértő segítsége nélkül mégis nehéz kiigazodni benne, de úgy tűnik romlanak a mutatószámok – olvasható a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyorsjelentésében.

Annyi világosan látható, hogy az úgynevezett multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések száma meredeken emelkedik. (A multirezisztens kórokozó/baktérium nagyon ellenálló, csak kevés antibiotikumra érzékeny.) Amíg 2013-ban tízezer betegre 19,3 multirezisztens kórokozó által okozott fertőzés jutott, addig 2018-ban 28,1, vagyis az arány nagyot romlott. Összesen 5442 eset fordult elő, ez 500-zal több, mint 2017-ben. 2018-ban 206 haláleset történt, a fertőzést leggyakrabban katéter használatával idézik elő.

A clostridium difficile nevű kórokozó által kiváltott bélfertőzés aránya pár évvel ezelőtt csökkenő tendenciát mutatott, de 2016-tól már újra emelkedik. 2017-ben 27,4, 2018-ban 28,1 eset jutott tízezer betegre. 2018-ban 5549 esetet diagnosztizáltak, ami hozzávetőlegesen százzal több, mint 2017-ben, de mivel itt is kevesebb beteget láttak el 2018-ban, mint 2017-ben, ezért az arány ebben az esetben is rosszabb. 249 esetben a halált a clostridium okozta.

Döntött a Kúria: nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatokat | Magyar Hang

A Társaság a Szabadságjogokért többéves pereskedés után juthat hozzá az Emmi által eltitkolt információkhoz.

Az egészségügyi ellátással összefüggő véráramfertőzések

(vérmérgezések) aránya óriásit ugrott: amíg 2017-ben 18,2 jutott tízezer

betegre, addig 2018-ban 21,2. Ez összesen 4060 fertőzést jelent. 86 esetben a

halált a vérmérgezés okozta.

A kórházi fertőzések elleni védekezésről jó képet ad, hogy mennyi alkoholos kézfertőtlenítőt használnak. Bár ez a szám folyamatosan emelkedik, még mindig messze elmarad az EU átlagától: 2017-ben 8,39, 2018-ban pedig 9,51 litert használtak 10 ezer ápolási napra vetítve. Az Európai Unióban ugyanez a mutató már 2015-ben is 24 liter volt.

– Az ÁNTSZ és utódja, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) évek óta adós azzal, hogy érthető tájékoztatást nyújtson a közvélemény számára – mondta Asbóth Márton. „Bár a mostani jelentés valamelyest átláthatóbb, abból még mindig nem tudjuk meg a legérdekesebb adatokat: hogy hányan fertőződtek és hányan haltak meg 2018-ban kórházi fertőzésben. Ha helyesen számolunk, akkor tavaly a fertőzések száma csak a három kötelezően jelentendő kategóriában 15 151 volt, a betegek közül 541-en meg is haltak. Csakhogy ez a szám csalóka: azt feltételezi, hogy minden esetet megfelelően diagnosztizáltak, a diagnosztizált eseteket pedig be is jelentették. Ráadásul nem is az összes fertőzési típust tükrözi, csak azokat, amelyeket minden kórháznak egyaránt kötelező jelentenie, vagyis a tényleges adat jóval magasabb lehet” – tette hozzá Asbóth Márton.

A TASZ korábban javaslatokat küldött az NNK-nak arról, hogy szerintük hogyan és mit lenne érdemes a kórházi fertőzésekről kommunikálni.

Legalább napi 200 egészségügyi fertőzés történik Magyarországon | Magyar Hang

Amíg a nővér-beteg arány nem javul, addig nem csökkennek érdemben a kórházi fertőzések, s nem csak létszámban, de a képzésen is javítani kell.

Asbóth szerint a betegeket nemcsak a számok érdeklik, hanem az is, hogy végtére is mik ezek a kórházi fertőzések, mit kell tudni róluk, mennyi az esély, hogy meggyógyulnak, ha elkapták, és ők maguk mit tehetnek ellenük. „Bízunk benne, hogy az NNK-ban nyitott fülekre találnak a javaslataink és hamarosan hiteles, közérthető információk lesznek elérhetők a kórházi fertőzésekről” – tette hozzá.

Az Index témáról a szóló cikkben megjegyzi, hogy tavaly is majdnem annyian haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben. Utóbbiban „összesen 567-en haltak meg az utakon, a TASZ szerint a fentiek miatt a kórházi fertőzésben meghaltak száma meghaladhatja ezt az adatot” – írják.