HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Pécsi polgárm...

Pécsi polgármester: Vigye a kormány az adósságot!

HIRDETÉS

Semmilyen gesztust nem tenne a fideszes országgyűlési képviselők felé Péterffy Attila, a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben megválasztott polgármester. Hoppál Péterrel már beszélgetett, de VIP-helye – ellenben a csányoszrói templommal – nem lesz neki és másnak sem. A városvezető ezekről is beszélt a lapunknak adott interjúban. Kiderült az is, hogy a felhalmozott 23 milliárd forintos adósságot a kormány segítségével dolgozná le.

HIRDETÉS

– Budapestről ingázik, vagy már visszaköltözött Pécsre?
Még augusztusban visszaköltöztem.

– Jobban megéri polgármesterséget vállalni, mint a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) fejlesztési igazgatójaként dolgozni?
– A kérdés soha nem úgy vetődött fel bennem, hogy melyiket éri meg jobban. Amikor 2015-ben a pécsi erőművet tulajdonló Veoliától megváltam, akkor sem úgy választottam munkahelyet, hogy anyagilag hol éri meg jobban dolgozni. A Főtávnál és a polgármesteri kihívásban is a feladat vonzott. Utóbbiban az, hogy ha nincs más alkalmas személy, akkor megpróbálok élére állni egy új időszaknak. Ötvenévesen politikailag és anyagilag is független vagyok, az önmegvalósítást helyeztem előtérbe. Ez esetemben a város életének érzékelhető fellendítését jelenti. Ehhez nem cél, hanem eszköz a polgármesteri cím.

Veszélyes. Ember. Kísérlet. | Magyar Hang

– Az olimpiai bajnok Vári Attila (Fidesz-KDNP) feletti győzelem aránya, vagy a testületben szerzett magabiztos többség – a 18 körzetből 2-t nyert a kormánypárt, ott is vele szövetségben induló Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) indulói győztek – megszerzése volt a meglepőbb?
– Nem akarok beképzeltnek tűnni, de éreztem a győzelmem. A választás hetében – amikor egy rendezvényen Karácsony Gergely megválasztott budapesti főpolgármester az esélyeimről érdeklődött – magabiztosan mondtam, hogy megnyerem. Láttam rajta a megütközést, de az elvégzett munka alapján ez élt bennem. A választás napján persze izgultam, abszolút többségre nem is számítottam.

– A megválasztása után melyik párt nyújtotta be az első számlát?
– Nem voltak számlák, és nem is lesznek. Amikor az indulási szándékom bejelentése után végigjártam a pártokat, világossá tettem: csak akkor fogadjanak el közös polgármesterjelöltnek, ha később nem próbálkoznak pártutasításokkal. Vázoltam nekik az önkormányzati munkáról vallott elképzelésemet is: a városvezetést csak úgy tudom elképzelni, ha a polgármesteri hivatal – lehetőleg az alpolgármesterek is – szakmai munkát végeznek. Ebben a modellben nincs helye ejtőernyősöknek. Persze ha a közgyűlési munka során valamelyik párt kezdeményezése összhangban van a pécsiek érdekével, nem leszek elutasító. A bizottságokban a szakmai munka mellett van helye a politikának is. Szerintem a közgyűlés a politizálás tere.

HIRDETÉS

– A bizottsági helyek elosztásakor volt, amire nemet kellett mondania?
– A helyek elosztását teljesen a pártokra bíztam.

– Nyőgéri Lajos (MSZP) gazdasági bizottsági elnökké jelölésére nem kellett volna nemet mondania? Róla írta meg a szabadpecs.hu, hogy a vállalkozásai kényszertörlése miatt eltiltották a cégvezetéstől.
– Ha időben kiderült volna, lehet, hogy nemet mondok. Egyébként a cikk kapcsán tudtam meg én is.

Lemenni vidékre | Magyar Hang

– Ön kérte lemondásra Nyőgéri Lajost?
– Nem. Rábíztam a döntést, viszont a lemondása után kaptunk olyan impulzusokat, hogy jó döntést hozott.

– Az ellenzék – köztük a négy képviselőből álló Fidesz-frakció – kifogásolta, hogy bizottságonként egyetlen helyet kaptak és csak egy elnökséget. Elég gesztus ez a kormánypárt erős helyi embereinek megnyeréséhez?
– A helyi fideszes országgyűlési képviselők felé semmilyen gesztust sem akarok tenni. Nem is értem, miért volna erre szükség. Alaptalan a bizottsági helyek elosztását ért kifogásuk. Ha ennél többet kapnának, az is kevés lett volna nekik.

Az ellenzék – köztük a négy képviselőből álló Fidesz-frakció – kifogásolta, hogy bizottságonként egyetlen helyet kaptak és csak egy elnökséget. Elég gesztus ez a kormánypárt erős helyi embereinek megnyeréséhez?
– A helyi fideszes országgyűlési képviselők felé semmilyen gesztust sem akarok tenni. Nem is értem, miért volna erre szükség. Alaptalan a bizottsági helyek elosztását ért kifogásuk. Ha ennél többet kapnának, az is kevés lett volna nekik.

Feltűnt, hogy a közgyűlés alakuló ülésén részt vevő Hoppál Péter – ellenben a csányoszrói református templommal – nem kapott VIP-helyet.
– A közgyűlésben bizonyosan nem lesz páholya, VIP-helye sem neki, sem másnak.

HIRDETÉS

– Volt már alkalmuk beszélgetni? Elképzelhetetlennek tűnik, hogy Pécs jelenlegi helyzetében ne legyen együttműködés Hoppál Péterrel és Bánki Erikkel.
– Hoppál Péterrel egy rendezvényen, pálinkával a kezünkben beszélgettünk erről, vita nélkül. Megerősítettem: kezdjen el hinni abban, hogy Pécsért akarok dolgozni. A városért nem lehet úgy tenni, hogy a közgyűlési frakcióvezetőikkel, az országgyűlési képviselőkkel és a kormánnyal ne működnék együtt.

Szerény javaslat | Magyar Hang

– Erre Hoppál?
– Megerősítette, hogy minden befolyását beveti Pécs érdekében, például, hogy az általa államtitkárként kiharcolt támogatások továbbra is megérkezzenek.

Pécs szempontjából Hoppál Péter, vagy a sokak szerint megkerülhetetlen Bánki Erik a fontosabb?
– Noha korábban Bánki Erik volt a befolyásosabb, ma nem biztos, hogy így van. A kormánnyal való tárgyalásra készülök, nem a képviselőkkel való egyeztetésekre.

– Csak éppen a Fidesz olyan hatalmi struktúrát épített ki, amelyben a kormányhoz az országgyűlési képviselőn keresztül lehet utat találni.
– Nagyon remélem, hogy a jövőben Pécsen nem így lesz.

– A város költségvetése érdekében a városba vezényelt Magyar Államkincstár képviselővel volt alkalma tárgyalni? (Lapunk nyomtatott változatában tévesen az Állami Számvevőszék szerepelt a kérdésben, a hibáért elnézést kérünk – a szerk.)
– Mind a négyükkel tárgyaltam. Elmondták, hogy korábban milyen problémák adódtak az államkincstár és a városháza között. Úgy tűnik, hogy miközben a Fidesz küldte Pécsre az államkincstár felügyelőit – hogy őrködjenek a kifizetéseken –, a helyi Fidesz mégis megpróbálta őket kikerülni. Akadtak területek, ahol egy idő után a felügyelők nem kapták meg a hatáskörükbe tartozó döntésekhez szükséges információkat. Azt akartam megértetni az államkincstár képviselőivel, hogy az ő érdekük, a felettük álló miniszter érdeke és az én érdekem pontosan ugyanaz: Pécs gazdálkodásának rendbetétele. Ehhez a költségek ésszerű csökkentésére, a munka hatékonyságának növelésére, a felesleges szerződések megszüntetésére és az iparűzési adóbevétel minél nagyobb mértékű növelésére van szükség. Az önkormányzat cégeinél elrendelt átvilágítás első eredményeiből például látszani fog, milyen tanácsadói szerződésekre nincs szükség.

– A választás után úgy fogalmazott, csődközeli a költségvetés helyzete. Mit jelent ez pontosan? Tényleg veszélyben a város működése?
– A működés nincs közvetlen veszélyben, de könnyen lehetne.

Péterffy Attila: 7 milliárdos plusz helyett 23 milliárdos mínusz Pécsett | Magyar Hang

– Elődje, Páva Zsolt fideszes polgármester úgy reagált, hogy hétmilliárd forintos fejlesztési pénzállománnyal adta át a hivatalt. Ez rendelkezésre áll?
– A mai napig nem tudom, hogy milyen pénzről beszélt Páva Zsolt, erről az összegről nem tudok.

HIRDETÉS

– Mégis csak van ellentmondás, amit fel kellene oldani.
– Azt, hogy a Fidesz által hivatkozott 7 milliárd mit jelent, magyarázzák el ők. Én azt tudom elmondani, hogy miből áll a valós, 23 milliárd forintos hiány. Az önkormányzat gazdasági társaságainak hosszú lejáratú hitelállománya önmagában 7 milliárd forint – a TÜKE-Busz Zrt.-nél és a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-nél a legnagyobb a hiány. Az önkormányzat hosszú lejáratú adósságállománya 8,8 milliárd forint. Az uniós támogatású fejlesztésekre elkülönített források hiánya 2,5 milliárd forint – ezekre a pénzekre utalhatott az elődöm. Ez úgy áll elő, hogy az önkormányzat által – főként a Terület- és Településfejlesztési operatív programban – elnyert forrás és a rendelkezésre álló önerő összege ennyivel, tehát 2,5 milliárd forinttal kevesebb, mint amennyibe a kivitelezések ténylegesen kerülnek. Az önkormányzat és az intézményeinek hiánya pedig 5 milliárd forint. Ezek a tételekre kötelezettségvállalást tettek az intézmények.

– Az öt éves ciklus végére meddig szeretne eljutni az adósság eltüntetésében?
– Természetesen az egészet szeretném ledolgozni. Nem titok, hogy ebben nagyban számítok a kormány segítségére is.

– Ez újabb kormányzati adósságátvállalást kell jelentsen?
– Igen.

– Ez azért elvárás az ön részéről, mert a Fidesz-kormány által korában átvállalt 46 milliárd forintos adósság után a mostani 23 milliárdos mínusz fideszes polgármester vezetése alatt gyűlt össze?
– Részben így van. Az tény, hogy a 23 milliárdos hiány 2014 után gyűlt fel, ám egyelőre nem tudni, hogyan keletkezett. Ha ennek végére járunk, utána gondolkodhatom azon, hogy a kormánytól milyen kompenzációt kérjek.

– Mire lesz elég a jelenlegi nagyjából 8 milliárd forintos iparűzési adóbevétel, ha törvénybe foglalják Tuzson Bence államtitkár javaslatát, miszerint a bevételt elsődlegesen a tömegközlekedésre kell fordítani? Ez lényegében a tömegközlekedés állami támogatásának megszüntetését jelentené.
– Arra volna elég, hogy a közlekedés működjön, és a városüzemeltetési feladatok egy részét ellássuk. Úgy tűnik, a kormány eldöntötte, hogy a helyi közösségi közlekedést tovább centralizálja. Ezzel a lépéssel el lehet érni, hogy az önkormányzatok boldogan szabaduljanak meg a közlekedési cégeiktől. De lesznek városok, amelyek ezt nem szívesen tennék meg. Én sem szeretném, hogy Budapestről mondják meg, melyik útvonalon milyen járat fusson.

A helyi tömegközlekedést lebonyolító TÜKE-Busz Zrt. a nehézségek miatt fonódó járatokat is működtet. A jövő évi költségvetés hoz változást a buszközlekedésben?
– Lesz változás. A célom, hogy a TÜKE-Busz Zrt. felmérje a tömegközlekedési igényeket, majd megnézzük, hogyan lehet ezt kiszolgálni úgy, hogy közben a társaság működési hiánya csökkenjen. Ennek lesznek haszonélvezői és károsultjai is. Ezt nem lehet úgy megoldani, hogy mindenki boldog legyen.

– Az önkormányzati cégek átalakítása járhat vagyonkezelő holdingba szervezéssel?
– Igen, van ilyen tervem.

– Az iparűzési adóbevétel növelésére milyen lehetőségeket lát?
– A polgármesteri hivatalban gazdaságfejlesztési főosztály létrehozásáról döntöttünk, a feladata az lesz, hogy végrehajtsa az erre vonatkozó programot. Ezzel is azt akarom erősíteni, hogy a gazdaságfejlesztés Pécs számára első számú prioritás. Létrehozunk egy aktív befektetési ügynökséget és lesz turizmusfejlesztéssel megbízott szervezet is.

Ellenzékváltás haladóknak | Magyar Hang

– Ide hogyan lehet a fontos politikusokat bekapcsolni? Ugyan értem, hogy ez egy hivatali egység lesz, de Magyarországon politikai szándékok mentén dől el, hogy hová milyen iparág, sőt konkrét üzem települjön.
– Természetesen be kell csatornázni ide a politikai kapcsolatokat. De rendkívül káros, hogy a politika szakmai ügyekben is állást foglal. Pécsett ennek az ellenkezőjét szeretném: legyen szakmai alapú a legtöbb döntés! Arra számítok, hogy olyan befektetők érkeznek, akiket nem a kormány küld, hanem olyanok, akikhez eljutott a hír, hogy egy más típusú városvezetés áll fel Pécsett.

– Milyen összegű érdemi iparűzési adó-bevételnövekedést szeretne, és mennyi időn belül?
– Évente félmilliárd forintos emelkedés már látható volna. Akkor lennék elégedett, ha két és fél év múltán már látnám is.

– Pécs kapcsán visszatérő észrevétel – főként a 2010-es kulturális főváros projekt kapcsán –, hogy visszaesett a városra korábban jellemző kulturális élet. Ezen hogyan változtatna?
– Szeretnénk pezsgőbbé tenni a város kulturális életét. A művészeti tanácsot minél hamarabb szeretnénk visszaállítani. Ezen kívül a Pécs kulturális intézményeinek döntő többségét irányító Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjét leváltottam egy szabálytalan szerződés miatt. Pályázat útján szeretnék a helyére új vezetőt találni, az ő kiválasztásában a kulturális élet szereplői hangsúlyos szerepet kapnak.

Más önkormányzati tulajdonú cégek élére pályázat vagy kinevezés után kerülnek új vezetők?
– Lesz, ahol pályázat után, máshol kinevezéssel fogok élni. A kultúra területén azonban fontos a vitát lefolytatni, mert rendkívül nagy a várakozás és az elvégzendő feladat is. (Időközben az önkormányzati tulajdonú Pécsi Kommunikációs Központ Kft. kiadásában megjelenő Pécsi Hírek és Pécs Ma kiadványok főszerkesztője közös megegyezéssel távozott posztjáról – a szerk.)

Korai az öröm | Magyar Hang

– Az önkormányzati választás eredményei országos szinten milyen levonható tanulságokkal járt?
– Kétségtelen, hogy az októberi választás a korábbi állapothoz képest jelentős változást hozott a politikai erőviszonyok tekintetében a városokban. A Fidesz is látja az eredményt, még ha mást is kommunikál erről. Alighanem taktikaváltáson törik a fejüket. Ha ugyanis azt folytatják, amit október 13. előtt, a befolyásuk tovább csökken.

– Ez vajon politikusabb polgármesteri munkát kíván az ellenzéki városvezetőktől annál, mint amit ők politikán kívüli polgármesterként elképzeltek?
– Szerintem igen és erre is készülök.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/47. számában jelent meg, 2019. november 22-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/47. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Szabó Zsolt László
Szabó Zsolt László
A Magyar Hang belpolitikai újságírója

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,977lájkolóTetszik
2,837követőKövetés
18,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„A világ kezd totálisan meghülyülni” – Magyar Hang-ajánló

Presser Gábor- és Stefano Bottoni-interjú. Riport a határról és az épülő tiszaújvárosi konténervárosról. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Koravén demokraták

A kommunizmus halott, de a hatalom mai birtokosai koravén demokratákká válva egyre jobban hasonlítanak azokra, akiket egykor kommunistáknak hívtunk.