Lakos Imre perli Puzsérék egyik emberét

Lakos Imre perli Puzsérék egyik emberét

Puzsér Róbert a Lánchídon megtartott rendezvényükön. (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Beperelte az egykoron SZDSZ-s, most DK-s Lakos Imre a – Puzsér Róbert nevével fémjelzett – Sétáló Budapest korábbi újbudai polgármesterjelöltjét. A Sétáló Budapest csapata lapunkat úgy tájékoztatta, hogy „a közhatalmat soha nem gyakorló, 24 éves Lengyel Domokos” egy Facebook posztjában megemlítette Lakos Imre „zavaros bírósági és gazdasági ügyeit, Lakos Imre szerint nem kellő árnyaltsággal”.

Az ominózus bejegyzésben Lengyel Domokos konkrétan úgy fogalmazott: „Célunk a parkolási maffia, a NER korrupt rendszere és a hasonlóképp korrupt, másodfokon elítélt Lakos Imre – Molnár Gyula tandem mellett harmadik, civil utat kínálni a választóknak”. Lakos Imrét, Újbuda korábbi alpolgármesterét és Molnár Gyulát, a kerület egykori vezetőjét másodfokon valóban elítélték, a Kúria azonban végül jogerősen felmentette őket a hivatali visszaélés vádja alól. Vélhetően ezért perli most a XI. kerület korábbi alpolgármestere Puzsér Róbert csapatának polgármesterjelöltjét ötszázezer forintra.

A Sétáló Budapest csapata a mostani lépést úgy értelmezi, hogy a DK Újbudán elkezdte az elszámoltatást. Végtelenül kicsinyesnek, aljasnak és feleslegesnek tartják a pereskedést, szerintük a politikus „bosszúhadjáratba kezd egy fiatalemberrel szemben, akivel politikai vitája van”.

Lakos Imre egyébként jelenleg a Budapesti Városüzemeltetési Holding igazgatósági tagja. A DK jelölte erre a posztra, az október 13-i önkormányzati választás után megalakult új Fővárosi Közgyűlés pedig meg is szavazta.